A Bükk nyugati részén

Egy nap alatt két részletben 19 km-t gyalogoltunk a Bükkben. Az egyik túránkban volt 420m emelkedés is. 

Bánkút mindjárt az alsó parkolóban egy listás 420-es bükkel fogad.  
A Mályinka-Bánkút utat már 6 éve botrányos minőségűnek  neveztem. Mivel szerintem azóta sem csinálhattak vele semmit, és ritkák az önjavuló utak, ezért el lehet képzelni most milyen. Ez hanyagság, pénztelenség vagy ravasz húzás a  túlturizmus ellen? 

Mellette az erdőben egy másik bükk, 402 cm-es kerülettel. 
Kétségtelenül  a Bükk a legigazibb hegységünk. Míg az alföldeken  tombolt a kánikula, addig itt a Nagy-fennsíkon hajnalban 9 fokra ébredtünk, és napközben sem ment 23 fok fölé a hőmérséklet. 

Kilátás a Felső-Borovnyákról. 

Amikor még hóágyuk nélkül is  volt hó, egyik legjobb síterepünk volt. A legutóbbi öt szezonban összesen  36 napot lehetett síelni itt. Tavaly egyetlen egyszer  sem.  Most még gaztenger borítja a pályákat. Kíváncsi vagyok próbálkoznak-e még az idén?  

Fő úti célunk az alig ismert Mély-Sári-barlang volt, a Bükk több tucatnyi "civilizálatlan " , de értékelhető barlangjának egyike. 

Az első méterek. 

Vagy 30 métert simán lehet benne gyalogolni. Négykézláb , egy szintlépcsőn leereszkedve lehetne folytatni még, de ehhez nincs se kedvünk, se bátorságunk. 

Tele van hűsölő rovarokkal.  

A barlangban némi karsztos formakincs, volt egy-két kisebb cseppkő is, de azokat mind letörték már. 

Medvelepke és társai lakmároznak az aszatbüfében. 

Megtekintem a Bánkúti-víznyelőt. 

Megállapítom, hogy jó mély. 

Jönnek a bagatellek, fény esik a bükk törzsére. 

Gyapjas aszat. 

A Faktor-rét képes fája sincs már jó állapotban. 

Két fajta lepkéből volt rengeteg, ez az egyik nappali pávaszem  (a másik a nagy gyöngyházlepke). 

Egy-két nagyobb bükköt bárhol el lehet kapni a Bükkben. 

Egy töbör a Faktor-rét felé vezető úton. 

Fények, gazok. 

Ezt használják szánkózó dombnak Bánkútra föllátogatók,  ha véletlenül van hó. 

A völgyben a Csurgói-erdészház. 

A Nagy-fennsíktól stílszerűen egy bükkel búcsúzunk. 

A Dédesi-Kisvár és Dédesi -Vár kettős sziklakúpja mellett ereszkedünk le a Fennsíkról a borzasztó minőségű úton. 

A  Bél-kő ikonikus hegy volt a régmúltban. Meredek sziklafalaival egyetlen bükki kő sem vetekedhetett. Ez volt a Bükk indító hegye, nem véletlenül alapítottak a ciszterciek is a lábánál apátságot. 

Ezeket az ikonikus falakat kezdte meg Wessely Károly  cementgyári kőbányája 1908-ban. A régi állapotról egy képeslap tudósít. 

A Simon-vára nevű előcsúcsának csak egyik felét termelte le a bánya. A képbe idétlenül lóg bele az apátság épületének a sarka, ami arra utal, hogy a megkezdett felújítási munkák megrekedtek.  Egy hír szerint legutóbb az idei  Nagyboldogasszony-napra tervezték az átadási ünnepséget. Ebből már nem lesz semmi.  

A hegy másik oldalán is egy hatalmas bánya nyílt, a Palabánya. Ezt a cementgyár mellett lévő agyagbánya kimerülése után nyitották az 1950-es években, és az agyagot helyettesítő agyagpalát bányásztak ki innen. A plató törmeléklejtője is belerondít a képbe. 

A Bél-kő felé vezető út egyik kanyarjából feltárul a táj a Mátra felé. 

A Simon-vára 713m-es csúcsán  is a törmeléklejtők vannak. 

Természetes és törmeléklejtős oldalak közt kanyarog egyre csak emelkedve a kőbányai út. 

A  Bél-kő (815m) megmaradt része  a végcél. A 2002-ben bezárt bánya még éppen megállt a csúcs előtt. 

Sárga kövirózsa sem sok van mifelénk. 

Lebányászott teraszok és egy megmaradt sziklacsúcs. 

A kőbánya platója. Amikorra a meredek falak bányászása már túl veszélyes lett, akkor a hegy csúcsának közelében nyílt meg a bánya. Összesen 19 millió tonna mészkövet hordtak le a cementgyárhoz, és akkor még nem beszéltünk az agyagpaláról.  A termelés az átellenes oldalon indult a Simon-vára felől,  és a Bél-kő irányába haladtak.  

Nagy naivan arra gondoltam, hogy a bezárásánál a  Bükki Nemzeti Park szempontjai is nyomós szerepet játszottak, de megint túlgondoltam a hazai természetvédelem jelentőségét. A német tulajdonos az olcsó ukrán, orosz, moldáv stb. cement konkurenciája miatt zárta be a gyárat. 

A Bükkalja a  Bél-kő csúcsáról. 

Ennyi maradt a Simon-várból. 

Kilátás a szlovák hegyek felé. 

Egy darabka érintetlen Bél-kő. 

Beugrottunk Egerszalókra is, megnéztük a híres Sódombot. Szerintem nincs csúcsformában. 

Kevés a víz, ahová nem jut, ott porlad. Jó 15 éve láttam először, akkor mintha sokkal fehérebb és bővizűbb lett volna.