Május legvégén

Bejegyzésem elejére a szarvasbangó kívánkozik,  amit 12 év után láttam újra.

Alkonyi fények kis dombságunk határában.  

Két kép következzék, ami ékesen bizonyítja, hogy ha az emberek durván belaknak utólag egy évszázados parkot, akkor abból előbb-utóbb konfliktus lesz.
 1871-ig volt egy önálló puszta Alsó-Dőry. Itt állt a Dőryek egykori fő kastélya a hatalmas parkkal és sok kisebb kastéllyal, melléképülettel. Alsó-Dőryt 1871-ben Zomba községhez csatolták. Először csak keresztülvezették rajta a Kétyre menő utat, aztán ebből az útból az  egyre nagyobb jelentőségű siófoki út lett. Ma ez az út a 65-ös főút, kettévágva az egykori parkot.  Igazán 1945 után nyomult rá a falu a parkra és a kastélyokra. A nagy kastélyból óvoda és egyéb tanácsi/önkormányzati  épület lett,  egy másik kastélyból pedig az iskola, amit később nagy mértékben kibővítettek.  A parkon keresztül megnyitottak egy új utcát.  Az iskola mellett a parkból kihasítottak egy sportcsarnokra való részt,  a másik oldalon a focipályának és az evangélikus templomnak kerítettek el egy-egy területet az egykori parkból.
  2024-ben jött el az első nagy kivágás a zömében  Kádár-kockás házakkal felépített új utcában, amikor egy magántelken álló listás platánt vágtak ki egy 2 m-es csonkot hagyva. Ez a platán tavaly még erőteljesen, az idén már gyengébben sarjadt ki. Ennek a platánkivágásnak a körülményeiről nem tudok semmit. Mivel ez nem volt a főút mellett ezért ebből nem lett "ügy."  
     

2025-ben az út mellett álló listás tölgy lett "elintézve", miután egy viharban egy nagy ág letört, és a szomszédos házra esett.   Erről a szekszárdi Zöldtárs Alapítvány  "Rekviem a Zombai Kocsányos tölgyért" címmel egy kis írást jelentetett meg. (Egy-két apróság azért hibázik bennne, pl. a legdurvább, hogy  nálunk nem jelenthető ki, hogy egy tölgy 500-600 évig él.) Tavaly már kicsit kihajtott,  az idén erőteljesebben, de azért továbbra is egy gnóm torzó.  Egy szót megérdemel az iskolaudvaron álló fekete dió is. Ezt is kicsit csonkolták, a száraz ágvégeket levágták, ám ez a fán ma már nem látszik. Dús koronájával ma is gyönyörű látvány, mint tavaly. 

Séta kis dombságunkban, párzó gyurgyalagok, jó távolról, meghagyva az intimitást. 

Hűs szurdik. 

Pécs, Pintér-kert Arborétum.  

Az újabban arborétummá átkeresztelt kert varázsához nagymértékben hozzájárul az, hogy 19 szobor van benne, köztük ez a szép Zsolnay-griff. 

Nincsenek éles határok egy kert, egy park és egy arborétum közt, a legjobban működő differentia specifika még az, hogy az arborétumokért fizetni kell. A Pintér-kert szerencsére nem kerül sokba (1000 Ft), és még van pedagóguskedvezmény is(50%). Cserébe nem nagy, mindössze 2 hektár, amivel a legkisebb arborétumunk, ha annak vesszük. 

Ez a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP )központja is. Nálunk (Gemenc környék) a DDNP eléggé észrevehetetlen, de itt a központjuk nagyon szépen gondozott. Minden  kitáblázott, nagyon jó ismertetőt is adnak.  A DDNP gondozza a Nagyharsányi Szoborparkot is, onnan áthoztak jó pár szobrot, ami - mint említettem már - sokat emel a parkon. A képen a Munkácsy-díjas Palotás József Gnóm c. szobra. 

Pintér János banktisztviselő éppen 100 éve, 1926-ban kezdte meg kertjének telepítését a Mecsekoldalban, úgyhogy nagy fákra nem igazán számíthatunk. Bal oldal egy vérbükk. 

A legjelentősebb fának a kép közepén látható duglászfenyő tűnt számomra. 

Kert tó halakkal. 

A kerti tó. 

Pihenőpavilon egy másik duglászfenyő törzsével. 

A kert végéből már jó a kilátás, nagyjából olyan, mint a szomszédos Balázs-pihenőből. 

Havi-hegyi szikla. 

A Havi-hegyi kápolna. 

A belváros a Lyceum-templommal. 

Távolban a Nagyharsányi- és a ...

Tenkes-hegy.

A látványos virágok nagy része már elnyílt. Alig van pl. nagy ezerjófű.

Hegyi imola azért akad. 

A kert  felső vége teljesen mecseki karsztbokorerdő jellegű, a duglászfenyő még az alsó kert végében van. Így a Mecsek természetes növényritkaságai keverednek a dísznövényekkel. 

A kosborok is már rég elvirágoztak. 

A Kossuth-díjas Kutas László Anya gyermekével c. szobrának részlete. 

A nagy fogás: két szarvasbangó. 

Fokozottan védett. 

Valahogy egy harangláb is került Pintér úr kertjébe. 

A Pintér-villa.

A Tettye rózsakertje. 

A tettyei romok. 

Búcsúpillantás a Tettyéről. 

Az Öszpötei Kandeláberfa

Hirtelen elhatározásból az első igazi kánikulai napon elhatároztuk, hogy a tőlünk 120 km-re lévő Kőkapu-Gyöngyöspuszta felől megközelítjük a híres Kandeláberfát. 

A Dendromania térképére rápillantva úgy képzeltem, hogy itt  a nagyszerű listás fák tömkelege fog utamba kerülni. Valóban  így is indult minden a világvégi Kőkút-Gyöngyöspuszta bejáratánál.

Aztán egy homokos földúton indultunk el a híres Öszpötei-erdő felé. Azt mondani sem kell, hogy több mint négy órás sétánk alatt senkivel nem találkoztunk, pünkösdhétfő okán erdei munkák sem zajlottak, végig csak természetes hangok, főként madárdal vett körbe minket. Még légifolyosó sincs az Öszpötei-erdő felett. 

Az út mellett szép tölgyfa fasor, gondolom még a kőkút-gyöngyöspusztai kastélyt építtető Festetics Kálmán (1847-1928) idejéből, a 19. sz. végéről. Már itthon veszem észre csak hogy egy több, mint  2 km-es, helyi védettség alt álló  fasor végét járjuk csak be.

Úgyhogy annak ellenére hogy a hitvány kis akáctelepítések is fel-fel tűntek,  ez a nagy fás illúzióm még egy darabig fennmaradt. 

 Teljesen szürreálisnak érzem, hogy itt a somogyi homokpusztán duglászfenyő liget van a távolban, amikor ennek a fának az őshazájában a párás-hűvös magashegységi-óceáni klíma honol. Egyetlen magyarázatot találok, az évi 700 mm körüli csapadékot, ami több az országos átlagnál. Végül egy szakszerű ismertető támasztja alá sejtésemet, miszerint ez a vidék az európai elterjedésének erősen a peremzónája. 

Kőpuszta felől nincsenek túrautak. Néhányszor rövidíteni akarok, így egyre hosszabb lesz az út. A sűrűben dámszarvasok cikáznak, de lemaradok róluk. 

Aztán csak meglett. 

Van benne anyag. 

A másik oldalról.

Teljesen atipikus, hogy ilyen erőteljes oldalágakat eresszen egy duglászfenyő. Az itteni ismertető szerint ennek valószínű oka, hogy a legelő közepére ültetett fa friss hajtásait állandóan lerágták az állatok, amire válaszul össze-vissza elkezdett hajtani. Én inkább  komolytalanul úgy gondolom,  hogy amikor az oregoni Sziklás-hegységben kifejlődött génjei szembesültek azzal, hogy itt a tikkasztó magyar homokpuszta közepén kell leélnie életét, akkor kínjában elkezdett össze-vissza mutálódni. 

A 19. század végén báró Inkey Pál főkertésze Metzl Kamill lett a duglászfenyők somogyi meghonosítja, aki az Iharos  és  Ágneslak körüli erdőkben kezdett nagyüzem telepítésekbe, amihez a környékbeli  Festetics uradalmak is csatlakoztak. Ezzel egy időben Waldbott Frigyes is végzett nagyszabású fenyőtelepítéseket a zempléni háromhutai birtokán. A dendrománia.hu térképe alapján ma is ezeken a területeken vannak a legjelentősebb állományai. Egy-két parkban és  erdőben vannak még  óriások, amelyek sorából kiemelkedik a Jankovics Tivadar szőlősgyöröki kastélyparkja a maga öt listás duglászfenyőjével. 

Hosszú és alapvetően unalmas baktatás után felkerestük még a Sissy-ligetet is. 

A Sissy-kultusz egyik érdekes megnyilvánulása, hogy az 1898-as merényletét követően kibontakozó halottkultusz részeként mindenfelé emlékfákat ültettek. A  mi gimnáziumunk udvarán is 28 fenyőt és 26 "keleti iharfát" (juhart) ültettek emlékére. 

Ezeket a fákat narancsszínű festékkel jelölték meg. 

Az itt lévő ismertető szerint 21 db van, de én csak 16-ot találtam. Mind az esőbeálló környékén van, ma már vegyes erdőnek hat ez a rész, nem duglászfenyők ligetének. 

Visszafelé ismét inkább gyötrelmes mint felemelő kilométerek következnek a különböző fajtájú és állapotú telepítések közt. Üde színfolt volt a most nem csordogáló Gyöngyös-patak völgyében egy természetesnek tűnő égeres keresztezése. 

Itt meg kiszáradt láp mellett baktatunk tovább. 

A gyöngyöspusztai kastélypark is bíztató, neve is csábító ("Magas Cédrus"), de ma különleges szociális otthonként működő intézetbe a portás  nem enged be. 

Hazafelé a szigetvári várban időzünk, játszogatunk az interaktív kiállításon még egy kicsit. Megcsodálom a szép tölgyet Zrínyi kirohanásának a közelében, és elmerengek azon, hogy a Nemzeti Kastélyprogramnak és a Nemzeti Várprogramnak mi lesz a sorsa, miután az a fenntarthatósági és üzemeltetési szempontból komoly kihívásokkal küzd.