Rövid séta Szálka felett

Szálkán általában a tó körül sétálunk.  Most a falu feletti dombgerincen élveztük az őszi napot. Persze ittt sem először vagyunk.Az utóbbi időkben egy nagy szürke marha gulya is elfoglalta itt a helyét.. Nagy legelők lettek elkerítve számukra, amelyen áldásos tevékenységük eredményeként jó gyep kezd kialakulni, ami rengeteg életközösségnek teremt jó életfeltételt.

Bozsi dolina, Isten-völgye. Régi megmaradt rác név Szálka határában. Szálka reégen rác-sváb falu volt, majd a vidék népességdinamikájának megfelelően teljesen elnémetesedett. Ma már csak néhány földrajzi név utal az egykori rácokra.

Nappali pávaszem.

Kilátás a Geresdi-dombságra.

Vörös vércsék szitálnak a legelő felett.

Első vörös vércse fényképem a  Szekszárdi-dombságból. Áprilisban a Zemplénben láttam a fajt, meg persze korábban Gyuri mutatott többet az Alföldről, a jóval ritkább kék rokonával egyetemben. 

A tó felett néhány évvel ezelőtt egy kíméletesebb tarvágást követtek el, az átlagnál több fát hagytak meg.

A lapos dombgerincen azért főként szántóföldek vannak, amiket mozaikosan kísérnek erdőfoltok.

A gulya egyik része.

A dombgerincen egy betoncsík húzódik sáros időben is jó sétautat biztosítva.

Kevés őszi virág maradt, mint pl. a szöszös ökörfarkkóró.

Kilátás a Szekszárdi-dombságra.

Magányos gyertyán.Innen egy fának hat, valójában egy kis csoport.

 Egy kisebb seregélyraj küzdött a kép jobb szélén látható ragadozóval. A képen úgy tűnik, mintha ők üldöznék a ragadozót, valójában éppen fordítva volt.

Kilátás a Mecsekre. Előtérben hatalmas szőlőtáblák.

A gulya másik részét ráengedték a napraforgó torzsákra.

Észrevettek minket.

Egy óra csatangolás a Gemencben

Őszies színekbe fordul lassan  a Gemenc.

A Holt-Sió

A másik fele.

A víz.

Még egy órát sem tudtam csatangolni a szerencsésen előállt lyukasóráim alatt, hiszen csak 9-től térhet be az egyszerű természetjáró az erdőbe. Én pedig ezt eléggé betartom.

Hódvár?

A hódoknak intenzív nyomai vannak erre.

És ezt vajon hód vagy vidra műve?

Amit nem ad vissza a kép, az a szarvasbőgés.

Fok.

Fél óra múlva már fordulhattam is vissza. Nagy "ordibálás" és mozgás volt a sűrű füzesben, ahogy haladtam visszafelé.

 

Egy egész sorozatom van a fák sűrűjében felvillanó szarvas fenekekről, de egy kép is bőven elég ezekből.

Aztán végre egy tehén megállt, az urát várva, aki háremét terelte.

Az úr.

Aztán a sűrűben egy másik bika is feltűnt utánuk.

Sőt, még egy ordibáló bika is utánuk kajtatott. A sűrűben megállt, észrevett. Pár másodpercig farkasszemet néztünk.Tudtam, hogy a keskeny nyiladékon fog átfutni előttem. Feszültem vártam, de tudtam, hogy a kis kis bridge gépemmel nincs igazi esélyem az áttörés lefényképezésére.

Ennyi sikerült. Kicsit béna lett, mert nem középen van a szarvas. Egy kép után kb. 4 másodperc után tudja a következőt exponálni ez a kis vacak. Addiga már csak a fara látszik, vagy még az se.

Keresztül a Geresdi-rögön, avagy a nagy akácok útja

A kisgeresdi akác.
Ma különösen szerettem volna egy nyugodt. élménydús kis kirándulást, ezért a Geresdi-dombság legszebb részébe, a Gránitbánya-tó környékére menetem azzal, hogy a tó melletti kis szurdokvölgyön keresztül megyek át Kisgeresdre. Ennek az útnak az elejét már végigjártam régebben. Az út azonban nagyon rosszul indult. Szóváltásba keveredtem a tónál egy illetővel, aki képtelen volt kulturált formában (csak olyan kiképzőőrmester stílusban) közölni velem, hogy ma valamiféle munkálatok és a tulajdonos érkezése miatt nem mehetek be a tóhoz. Így a tó mellett haladó zöld turistaúton indultam el Kisgeresd felé.

Elindulva tovább  dühöngtem azon, hogy most caplathatok a parlagfüves akácosokon Kisgeresd felé, és valóban, iszonytató dzsuván átvágva, csak a GPS jeleket követve tudtam ráakadni a turistaútra. De aztán pofás kis erdőbe értem.

Sőt, gránitsziklák tették hangzatosabbá az erdőt.

Kidőlt fák és sodralékfák fokozták a hely hangulatát és természetességét.

Azt persze mondanom se kell, hogy egész utamon - a tó "őrét" és egy-két kisgeresdit leszámítva- senkivel nem találkoztam. Úgyhogy a magányra vágyóknak, a túlturizmusban megcsömörlötteknek, vagy azon pároknak, akik erdőben szeretnek hetyegni, bátran ajánlható ez a szép vidék.

Balzsam volt zaklatott lelkemnek most ez az erdő, bár így a képeket elnézve, azért másnak csak egy átlagos erdőnek fog tűnni.

Valamiféle kis szurdok is kialakult itt.

A szurdokban most nem volt víz, csak egy-két pocsolya, de csapadékos időben klassz kis vízesések is lehetnek itt.

Sőt, igazán nem vártam azt, hogy hatalmas és látványos gránitsziklák is kísérik utamat. Ne feledjük el, hogy ez mindössze egy 300m-es magasságot  alig elérő, 10km2-es kis rög csak.

A szurdok vége. Aztán persze jött egy kis parlagfüves akácos is, de ilyen élmények után már az sem számított.

Aztán beértem Kisgeresdre.

Kisgeresd ma szép kis üdülőfalu, egykor svábok lakták.

A keresztek, a falucska házai, és a kis harangláb is szépen helyreállítva.

Szent Vendel.

Kannák a gangon.

Cseh motorosok haladnak végig a falun. A jelek szerint itt aludtak egy vendégházban.

Mária.

Újabb kereszt,és egy hatalmas, a listán nem is szereplő akác.

Kisgeresd dendromán szenzációja hazánk egyik legnagyobb és legszebb akácfája, amit Baranyai Laci talált.

Egy kis, megszentelt ligetben áll, ami a Geresdi-dombság legdélibb pontja. Innen szépen belátni a szelíd baranyai tájat.

Egy kis straßkapelle teszi teljessé a szakrális egységet. Jó itt elidőzni egy padon ücsörögve.

Nemrégiben az itt élő finnek és magyarok összefogásának eredményeként, kilátó épült a falu közelében. Szépen mutat innen a Villányi-hegység.

Ez minden bizonnyal egerészölyv.

Van itt még egy listás akác. Örök rejtély marad számomra, hogyan talált erre rá Pósfai György. Nyilván fejlett dendromán érzék kell ahhoz, hogy a látszólag sehova sem vezető földesút mentén rátaláljon az ember.

Aztán ezen a sehová sem vezető földútról lekanyarodva, egy ma már csenevész akáccal benőtt, egykori tarvágás mentén indultam vissza Erdősmecske irányába. Itt egy vadlesből szép kilátás nyílt a Mecsekre, miközben szarvasbőgés törte meg a csendet, esetleg holló károgása.

A pécsi tévétorony.

A károgók.

A két leggyakoribb lepke mostanában a kis fehérsávos, és a....

gyöngyházlepke.

Aztán a földesútról visszatértem az erdőben vezető  zöld turistaútra.

Őszi bagatellel zárom a nagy csalódással induló, de végül élményekben gazdag utam, ami az oda- és visszaúttal együtt is mindössze három órát vett igénybe, amibe még ábrándozgató ücsörgések is belefértek.