Sűrű történelem a magas hegyek közt: Az olasz Alpok három faluja

Mielőtt ismét a Szekszárdi-dombság unalmába süllyedne blogom, látogassunk el lányaim képei révén izgalmasabb helyekre, például Dél-Tirolba és  az olasz Alpokba.
Graun in Vinschgau, olasz néven Curon Venosta, emblematikus hely Dél-Tirolban. Ma a falu a víztározóból kiemelkedő templomtoronyról ismert. 1951-ben a falu határában lévő tavat egy vízerőmű építése miatt  kétszeresére duzzasztották, elpusztítva a falu nagy részét. A helyi lakosok hiába tiltakoztak.   Az 1357-ben épült, Szent Katalinnak szentelt templom tornyát meghagyták. Nekünk Bözödújfalu esete juthat eszünkbe, csakhogy itt a a torony jól bírja, már hetven éve áll. 

 

Az incidens tovább terhelte a dél-tiroli-olasz ellentéteket.  Dél-Tirol az osztrákok Erdélye. Az 1. világháború után az olaszok megszerezték maguknak az olasz többségű Trentino tartománnyal  együtt  ezt a tiroli osztrákok által lakott, két magyar vármegyényi, több mint félmilliós vidéket is.  Mussolini agresszív olaszosítása a 2. világháború után is folytatódott,  aminek egyik példája Graun esete is. Néhány évvel később meg is alakult a Dél-Tiroli Felszabadítási Bizottság (német rövidítéséből BAS) nevű titkos szeparatista szervezet Sepp Kerschbaumer vezetésével. Ez kezdetben olyan emberi életet nem okozó  terrorcselekményekkel vetette észre magát, mint Bolsen/Bolsano ipari övezetének áramellátását biztosító távvezetékrendszer felrobbantása. (Bolsanoba 60 ezer olaszt telepített Mussolini, akik az iparnegyedben dolgoztak.) Miután azonban a BAS letartóztatott vezetőinek egy része a börtönben a kínzásokba belehalt (maga Kerschbaumer infarktusba), a szervezet radikalizálódott. A terrorcselekményeknek az vetett véget, amikor 1972-ben megállapodás született: a terület visszakapta széles körű önrendelkezési jogát, és az itt termelődő jövedelmek 90%-a is helyben maradhat. Ma itt az egy főre vetített GDP  eléri az osztrák 55 ezer $/ fős szintet,  és ez harmadával magasabb az olasz átlagnál. Itáliában csak Milánó város jövedelemszintje magasabb az itteninél. Sepp Kerschbaumerről ma Innsbruckban, és számos tiroli városban utca van elnevezve (de Bécsben nincs!), és szülőfalujában szép emlékművet is kapott. 

A kép jobb szélén a Szent Anna kápolna még eredeti helyén áll. A Vinschgau völgy végén az Ortler-Alpok tömbje magasodik. Itt emelkedik az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legmagasabb csúcsa, az Ortler (3905m). Az 1. világháborúban ez a hegység is véres csaták színtere volt. Az örök hó birodalmában, 3500m-en  is ástak lövészárkokat, (ez még ma is rekordnak számít) és még nemrégiben is kidobott az itteni gleccser világháborús fegyvereket.  

Következő helyszínünk Bormio. A képen a legrégibb fürdő, a Bagni Vecchi épületei láthatók.  Bormio csak 18. században, Napóleonig tartozott a Habsburg-birodalomhoz. Ma a síversenyeiről híres városkába a római császárok állítólag a termálforrásai miatt jártak. Ezt a legendát csak a bizonytalan Plinius-féle utalások és hasonlóan hipotetikus régészeti leletek táplálják, de a képen látható Szent Márton kápolna melletti ispotályról már a középkor elejétől vannak feljegyzések.  Az itteni szerzetesek évszázadokon keresztül vezették Hospitium Balneorum néven naplójukat. A fürdőt Leonardo da Vinci is említi a híres Codex Atlanticusban, sőt talán ő is megfordult itt, hiszen  uráról,  a milánói hercegről többször feljegyezték ezt.  A képen látható épületek és a  külső medence is a 17.szádból származnak. 

Kilátás Bormio völgyére. A rekord meleg február itt is átszínezte a tájat, és csak a hóágyúzott sípályákon maradt meg a hó. 

A világ legszebb kilátását nyújtó termálmedencéje. 

Livigno sípályái csaknem 3000m magasról indulnak.
Livignot is Napóleon vette el a Habsburgoktól, de egyben mai napig tartó vámmentességet is adott a településnek, mivel Itália legelzártabb völgyében feküdt. Az itt lakók nehéz helyzetükön ezzel igyekezett könnyíteni a császár. Így a falu megélhetésének a legfőbb forrása a legutóbbi időkig a "csencselés", a vámmentesség kihasználása  lett.

Ez Olaszország egyetlen olyan települése, amelynek vize nem a Földközi-tengerbe, hanem a Fekete-tengerbe folyik. A Svájc felé induló Spöl-pataknak azonban annyira szűk a völgye, hogy ezen keresztül utat nem lehetett építeni. Így a katlan megközelítésére maradt két hágó, amelyek közül a Bormio felé tartó az alacsonyabb, csak kb. 2200 m-es. Erre az 1950-es években az olasz állam kötelezettséget vállalt, hogy azt télen is járhatóvá teszi. Ez azóta vagy sikerül, vagy nem, mindenesetre erőlködnek. 

A terület megközelítésén sokat javított az, hogy a Spöl felduzzasztásával a völgyben vízerőmű épült az 1960-as években. Ehhez Svájc felől egy ipari alagutat fúrtak, amin keresztül ma egynyomsávos út halad a Livignoi-völgy felé.  Ez az út hozta magával a síturizmus fellendülését. 

 Ma a terület 100 km-nyi kezelt pályával rendelkezik. A megnövekedett idegenforgalmat azonban az egysávos alagút néha nehezen kezeli, így itt a borsos útvám ellenére hatalmas dugók alakulhatnak ki.

Mindenesetre Livigno az említett nehézségek ellenére a relatív olcsósága (vámmentesség) és csodálatos természeti adottságai miatt népszerű téli üdülőhellyé vált. 

A Zengőn

Múlt szombaton egy kis hóra vágytam, gondoltam a Zengőn, a Dél-Dunántúl Olimposzán még van egy kis maradék.

Nem mondhatni, hogy havas a táj.

A Zengővel szomszédos 600 m feletti Hármashegy sem fehérlik.

A Dobogó is majdnem 600m magas. Az oldalán nyitott tarvágásos sebhelyen viszont némi hónyom.

A Réka-völgy.

A Zengő 682m magas csúcsán maradt még némi hó. A hóhatár valahol 630-650m körül lehetett. 

A kultikus Bocz-kereszt, kb. 630 m magasan van.

Innen egy tarvágásos fiatalosban ereszkedtem le az ősbükkös felé. 

A püspökszentlászlói kastély a magasból.

Érkezés a bükköshöz. Tíz éve nem jártam itt. 

Az állapotára voltam kiváncsi,mert Lukács Robi jelezte, hogy az itteni legnagyobb bükk kidölt. 

Vannak a pusztulásnak jelei, de azért nem teljesen lehangoló a kép. 

Ez mondjuk elég lehangoló. 

2005-ben csak ez volt a listán. Ez 2011-ben is már csak csonk volt. 

Aztán 2011-ben az első nagy dendromán találkozón, a mecseknádasdin, 31 fa került a listára, amikor csatárláncban átfésültük a terepet. 

Most is bejártam terület nagy részét, mindegyik listás fa látótávolságomba került. Az elmúlt tíz évben négy dölt ki, ha jól azonosítottam a dolgokat. A csomó nagy ág is lehult. 

Azért a bükkös képe még nem lesújtó...

...hanem ellenkezőleg, helyenként határozottan impresszív. 

Különösen a nagy árok mentén...

...vannak még jó erőben a bükkök. 

A terület legnagyobb bükkje 2011-ben 490 cm-es volt. most már túl van az 5m-en. 

Sajnos azonban a fő ága letört...

...és ott hever a többi nagy bükk közt. 

A listás gyertyán is jól bírja. 

A Gulya-kút vízzel tele. 

Elég jó hely ez így. 

A terület kettőstörzsű nagy bükkjének, az 596cm-esnek csak az egyik fele dölt ki. Itt a terület már nagyon dzsuvás. Nyáron szinte járhatatlan.  

A másik fele még áll, és elég jól néz ki oldalról. 

Tipikus 1. 

2.

3.

A kedvencem egy 410-es bükk volt. Ez egy kicsit távolabb áll a többitől.  Már 2004-ben, még dendromán ébredésem elött is ismertem, és akkor is nagy hatást gyakorolt rám. 2011-ben még jól nézett ki,  2013-ban már  nagyon beteg volt. Most meg már csak egy csonk.

Taplók a halott bükkön. 

2.

Bükkök.

A GPS készülékemben az útvonalam a bükkök közt. 

A bükkös után felkerestem a Mária-kápolnát is. 

Benne Kiss György mesterműve. 

Itt találkoztam először emebrekkel. Három futóval. 

Kis kitérő a Zarándokok-kútja felé. 

Befagyott a kis patak. 

Útban vissza a kocsimhoz. Összesen 11km gyalogoltam kb. 3 órás szombat délelötti (02.11) tútrámon.