Valahogy az utóbbi időben az év végi összesítéseim mind szomorkás hangulatúak lesznek. Ez sem lesz más.
Az idén kb. 110 bejegyzésig jutottam/jutok, ami a tavalyihoz képest kb. 10%-os visszaesés, de nem olyan mértékű, mint azt korábban gondoltam volna. Mindenesetre a visszaeső tendencia folytatódik.
Tavalyihoz képest több lett a dendromán aktivitásom, kb. 15 fát találtam az idén. Ez persze nevetséges pl. Tormáék vagy Szél Győző teljesítményéhez képest, sőt még régebbi önmagamhoz képest is. Régen, pl. 2010-ben, volt olyan gemenci utam, amikor egy délelőtt találtam annyi fát, mint most egy év alatt. A kb.15 fám is nagyjából jelentéktelen, egyetlen igazán emlékezetes sincs közte, jobbára csak a listák végén kaphatnának helyett.
A Gemenccel kapcsolatos viszonyomat mára jobbára csak a keserűség határozza meg. Azt hiszem a lélektani fordulópont Balázs Kovács Sándor "Gemenc kincsei" című könyvének megjelenése volt 2014 év végén. Ebbe a könyvbe eddigi "életművem" javát, 110 képet beletettem, (ez mellett Krizák István hat képe szerepel még benne), valamint a blogomban megjelent tanulmányaim nagy része is visszaköszön itt. Ezen kívül lektorként is rengeteg időt beleöltem a könyvbe, próbáltam javítani rajta ezt-azt. Mégsem lett ez a könyv egy kicsit sem az enyém, (igaz Balázs Kovács Sándor sem kapta meg szerzőként a megfelelő tisztelet) és ezt a "gemenciek" akarták így, arról nem is beszélve, hogy összesen 2-3 db tiszteletpéldánnyal és egy céges határidőnaplóval megoldották a "kifizetésemet" is.
Ezt már két éve is elpanaszoltam, de úgy látszik nem tudok kijönni a történetből azóta sem. A könyv
innen letölthető. A tördelése különösen szörnyű lett.
Gemenci keserűségeim újabb adaléka volt a "Gyöngy a sárban" című feledhető "filmeposz" idei bemutatása is, amelynek alkotóját két napon át kalauzoltam a Gemenc legszebb vidékein, de már a film bemutatásának tényét sem az alkotótól tudtam meg. Hosszasan meséltem neki a fákról, a vidékről, a történetéről, tűrtem,hogy átöltöztessen, beszéltessen. A filmben ebből semmi nem köszönt vissza, csak helyenként vágtak be egy-két gemenci képet. Ezek után már az sem ért meglepetésként, hogy a stáblista köszönetnyilvánítási részéből is kimaradtam. Enyhítő körülmény, hogy a filmet látva ezen nem kell bánkódnom.
A Gemencnek már nem vagyok "kutatója". Elmúltak már azok az idők, amikor megkaptam a hajtásnaptárat utaim tervezéséhez, és zsebemben kutatási engedéllyel térhettem be az erdőbe még agancshullatás idején is. Elvesztettem kapcsolataimat, nem keresem már a régi "embereim", ők sem keresnek már engem. Jobbára már csak olyan helyekre járok, mint a nagypapák a kis unokákkal. Például a sárosi toronyba.
Nincsenek már hajnali túrák sem, és hogy még összejött 110 út, az jórészt az idei szerencsés órarendemnek köszönhető.
Szeptember elején megkeresett az egyik evangélikus lap újságírója, aki a két blogom alapján "színes és érdekes egyéniségnek" vélt, és szeretett volna velem riportot készíteni. Mondanom sem kell, hogy jól esik ilyen az ember hiúságának. Hosszan beszélgettünk a györkönyi pincesoron, diktafonra véve egy több órás anyagot. Aztán azzal az ígérettel váltunk el, hogy majd átküldi jóváhagyásra a megjelenés előtti írást.Ebből sem lett semmi.
De emlékezzünk az arra méltó dolgokra is. A kosborok után végre jó volt a nőszőfű-szezonom is a Szekszárdi-dombságban, nagy élmény volt a két dendromán találkozó, a Bükk, a Balaton két évszakban is. Jártam Ausztriában, Olaszországban, a Kárpátalján a Szársomlyón, néhányszor a Mecsekben is.
Az idén a lapomat kb. 54 ezren látogatták. Ez kettőezerrel több, mint a tavalyi. A nézettségi adatokba természetesen nem számoltam bele 27 ezres amerikai, és tízezres orosz megtekintést. Októbertől azt tapasztalom, hogy az említett két nemzett hekkerei szabályos periodikussággal "támadják" a lapom. Így az egyes oldalak látogatottságát sem érdemes már vizsgálni.
A kisméretű gyarapodás mögött talán az figyelhető meg, hogy az év elején a Facebookon is népszerűsítettem az oldalt. Hamar leszoktam erről mert azt kellett látnom, hogy a nevezett lapon Gizike ferde puncstortája, vagy Szandika "pucsítása" összehasonlíthatatlanul nagyobb tetszést arat mint akár a régmúlt-blogom, akár a most olvasott blog bármely bejegyzése. De mi a fenének népszerűsíteni ezt az oldat egyáltalán? Soha többet nem megyek fel a Facebookra, legfeljebb ha növényhatározásra lesz szükségem.
Következne akkor az "Ősök emléktúrája", de lehet, hogy az idén még ez is elmarad, vagy kikopik örökre, oly sok minden mással együtt.
Boldog karácsonyt és új évet kívánok minden olvasómnak, és még mindig nem találtam szebbet, mint Babits Karácsonyi énekének utolsó versszakát, amit egy sárosi téli képre helyezek. Íme:
