Ugljan szigetén

A komp elhagyja Zára kikötőjét, és Ugljan szigete felé tart. 

A sziget legmagasabb pontján van a Szent Mihály erőd. Az összképet rendkívül zavaró rádiótornyot azóta áthelyezték. 

Preko falu házai. 

Galevac kis szigete Prekotól kőhajításnyira van,   rajta a Remete Szent Pál kolostor áll. 

Csobbantunk egyet. 

Kis csónakkal néhány kunáért átvittek minket a szigetre. Ez nem ma volt, lányaim azóta megnőttek, talán már nem is emlékeznek erre az útra.   

A köves út a kolostorhoz visz. Egyes feltételezések szerint a pálosok alapították a kolostort. Bizonyíthatóan a 15. századtól már a ferencesek éltek itt. 

A templom zárva, az ablakon keresztül szép 17. századi oltárképet fotózok. 

A templom mellett temető van. 

A ferences atyák sírjai. A kolostor akkoriban nem volt látogatható. 

A sziget végéből Zadarra a és a Velebit- hegységre látni. 

A sziget gazadag vegetációjú, és éles ellentétben áll a környékbeli,  általában kopár szigetekkel. 

Számtalan kisebb sziget a környéken. 

Preko falu kis temploma hozza a dalmát kötelező színvonalat. 

A templom főoltára.  

A Szent Mihály erődöt a velenceiek építették Zára védelmére a 16. században. Az erőd csak 265 méter magas csúcson áll, tehát tengerszint feletti magassága még a Szekszárdi-dombság legmagasabb pontjának magasságát sem éri el. Csakhogy itt látni is a tengerszintet. 

Izs szigete a hasonló nevű faluval az erődből. Mögötte Dugi Otok szigete.

Kilátás a sziget fő tengelyének irányába északnak.

Zára. 

A Kornati Nemzeti Park szigetvilága. 

Kicsit ráközelítve a nemzeti park szigeteire.

Meredek út vezet fel a várhoz. 

Zára, nagyobb látószöggel. 

A Galevac szigete a domboldalról. 

Preko temploma. 

A sziget névadó településének is van egy ferences kolostora. 

A kolostor lábainál a sziget legjobb strandjainak egyike. 

Míves részletek. 

Ősi részletek. 

Egy szép régi villa. 

 

Egy fügefa a tengerparton

Ez a fügefa egy Bibinje nevű faluban állt a tengerparton, egy nyaraló udvarán. 

A nyaralót dr. Irina Žunić építette az 1970-es évek vége felé, aki a közeli Zadarban volt főorvos.

 A fügefa a nyaraló építésekor  már ott állt a tengerparton. A nyaralót úgy építették meg, hogy annak kis kertjének közepére eshessen.  

Dr. Irina Žunić a Muraközben született, apja ott volt vaskereskedő, de a család magyar rokoni szálakkal is rendelkezett. Amikor a Muraközt a II. világháború alatt visszacsatolták, Nagykanizsára járt gimnáziumba. 

A II. világháború után a Zágrábi Egyetemen végzett orvosi tanulmányokat, majd Zadarba került.

 A szerb-horvát háború alatt a korábbi német vendégek elmaradtak. A magyar rokonságon keresztül találtunk rá erre a helyre. 

Csaknem másfél évtizeden keresztül jártunk le ide, a fügefa alá, a tenger mellé. 

Szinte már családtaggá váltunk. Gyerekeink is megszülettek és szinte felnőttek ez idő alatt. Csak Irina néni  és fügefa felett állt meg az idő. 

A falu is megváltozott. Elvesztette falusi jellegét és üdülő- és apartmanvárossá vált az ott töltött évek alatt. 

Aztán egyszer amikor már a nyári nyaralásunk időpontját is lefixáltuk, kaptuk lányától a hírt, hogy Irina néni meghalt.

 Akkor voltunk utoljára Bibinjében, 2009-ben 

Elmentünk a hatalmas zadari temetőbe, ahol lenyűgöző olasz kripták közt temették el Irina nénit. Nagyon becsülte a város is. A nyaraló egyik szobájában egy nagy díszoklevél is függött, amit a várostól kapott. 

Irina néni érdekesen tartotta meg magyarságát is. Kicsit régimódi magyart beszélt, amit még a nagykanizsai apácáktól tanult. A régi magyar klasszikusokat olvasta, a kedvence volt Jókai. 

Mindig finom tengeri ételekkel várt minket. 

Zadar szívében lakott, a Szűz Mária bencés apátság mellett, amin a felírat ma is hirdeti Könyves Kálmán nevét. Házából a római fórum maradványait és a Szent Donát templomot lehetett látni. 

Mindig kaptunk a fa gyümölcséből készült lekvárt és rakiját, fügepálinkát is. 

Ha augusztusban tudtunk menni, akkor már tele volt érett fügével a fa, és a teraszról csak fel kellett nyúlni az édes gyümölcsért. 

Két éve én is ültettem két fügefát.

Még nem hoznak termést és nagy valószínűséggel egész életemben csak kis csenevész bokrok maradnak, ha megmaradnak egyáltalán. 

Amit itthon lehet kapni, egészen más ízű és állagú is. 

Ezek már szinte a fán el kezdetek aszalódni.

Alacsonyan szétnyíló törzsére hamar felmásztak lányaim is. 

Akkoriban csak itt halottunk még kabócákat, a fügefán is volt időnket egy.   Ma már nálunk is hangosak az erdők. 

2019-ben erre járt a Google autója. 

Innen tudom, hogy a fa ma már nincs meg. Minden elmúlik egyszer.