Nádasdi reggel

Ismét kint voltam néhány tanulómmal, amíg ők aludtak, sétáltam egyet hajnalban. A Havas Boldogasszony-kápolna a reggeli párában

Az alsó temetőből

Kilátás a Ratzekippl (Rác-domb) felé

Lassan felszáll a köd

A Posste (Puszta)

A Kirichberg (Templom-hegy) még felhőkben

A Sárkányjárás dombjai

Vas Gereben fájának története

A napokban a helyi sajtó és több országos erdészeti szaklap is beszámolt arról, hogy elpusztult Vas Gereben fája Tamásiban. A tamási tölgyekről korábban már K.Németh Andrástól kaptam tudósításokat és képeket. Most a napokban a tamási gimnázium egykori legendás fizikatanárától, a város díszpolgárától, Kaszás Dezsőtől kaptam levelet. Ezekből az anyagokból állítottam össze a Vas Gereben fa történetét.

A fákról elsőként olvassuk el Földváry Miksa túlzásoktól sem mentes  tudósítását, ami az Erdészeti lapokban jelent meg 1932-ben.

Évezredes tölgyek Tolnában

Eszterházy Miklós herceg Tolnatamási határában fekvő miklósvári vadaskertjében több száz hatalmas tölgyfa állott az erdőben elszórva, melynek korát az erdészek 500-1000 évre becsülték.

Amint a vágásra megérett erdőt, az üzemterv szerint évről évre letarolták ezek a gyönyörű példányok is áldozatul estek és mérhetetlen sajnálatára minden természetbarátnak, néhány óra alatt ledőlt egy-egy ezer év alatt fejlődött óriás.

A tamási közönség pár év előtt a herceg engedelmével emléktáblát tett a legszebb tölgyre és azon kegyeletes sorokkal emlékezett meg Vas Gerebenről, aki műveiben megörökítette a tamási erdőt.
Ezt a fát a földművelésügyi miniszter az emlékfák országos törzskönyvébe is felvette és hogy egyedül ne maradjon az uradalom megkegyelmezett a körülötte álló tíz legszebb fának. A többi erdőt továbbra is várta végzete. A vén és odvas fa pusztulása által ezernyi hasznos madárcsalád vált hajléktalanná, ezek számára az Ornitológiai Központ mesterséges fészekodú telepet létesített és a Természeti Értékeket Fenntartó Országos Bizottság útján kérte a herceget, kímélné meg az időközben már ötven holdra leolvadt erdőt, ámde hiába.
Az idén azonban a herceg nagybátyja Eszterházy Antal herceg nejével lent járt vadászni és a hercegasszony szíve megesett a halálra ítélt óriásokon. Kieszközölte, hogy az általa megjelölt 45 legszebb tölgyfát meghagyják. Minthogy az ezeréves fák nagy területen állnak elszórva a többi erdő levágása által szépségük még jobban érvényesül.

Kaszás Dezső így ír visszaemlékezésében:

Gyerekkoromban a Vadaskertben volt egy hangulatos kaszáló, ahova a családok főként ünnepnap rendszeresen kirándultak, miként Színyei Merse Majálisán is látható. A teret övezték hatalmas tölgyek, melyeket a köztudat négyszáz éveseknek ismert. Egyikük a Csoda-fa, törzse földbe gyökerezve 4-5 métert vízszintesen feküdt, majd függőlegesen emelkedett a magasba. Madarak és fák napján egész osztályok lovagoltak rajta. Vas Gereben sokat pihent e fák alatt, a hálás utókor a legnagyobbat Vas Gereben fának nevezte, emléktáblával jelölte. Rajta a Nagy Idők, nagy Emberek Tamási Erdő fejezetéből vett idézet.

„EZ ORSZÁGNAK MINDENE VAN,

 HANEM RÁ KELL TALÁLNI,

 MERT NINCSEN EGY-EGY ÁRVA KÖNYV,

 MELY E TÜNDÉRKERTET KITÁRNÁ  ELŐTTÜNK!”

Mikor a legnagyobb tölgy elpusztult a tábla átkerült a méretben következőkre. Először a Csodafán volt a Tábla, majd az első képen látható fára  került, a fotó 1909-ből való illusztris látogatókkal. A  pontosan 80 éve készült második képen ugyanaz a Vas Gereben fa. A „pontosan” könnyen ellenőrizhető, mert az apja nyakában ülő kölyök én vagyok.

1950-es években barbár módon beépítették a pihenő rétet, a Műszaki Erdészet  telephelye lett.

Az öreg tölgyeket kivágták, egy a legfiatalabb maradt a drótkerítésen kívül. Majd néhány erdőmérnöknek  felébredt a lelkiismerete és e fát alacsony fakerítéssel védték és egy kopjafa emlékeztetett a Vas Gereben fára.

Úgy tudom az erdőgazdaság korongokat fűrészeltet a törzsből melyet a fa helyén felállítanak, így az évgyűrűkből következtethetünk életkorára.

A kidőlt fa (Kaszás Dezső felvétele)

Az eredeti Vas Gereben-fa  1909-ben (Kaszás Dezső révén)

Az eredeti Vas Gereben-fa 1934-ben.  Kaszás Dezső családi fényképgyüjteményéből

Egy régi képeslap a miklósvári tölgyfásról (K.Németh András révén)

Az eredeti Vas Gereben fa  népes társasággal, oldalában az emléktáblával (Kaszás Dezső révén)

Szerencsére a sűrű lombok és a Műszaki Erdészet lepusztult épületei közt még egy-két tölgy megmaradt az egykori több százból.

Szekszárdi források és egy listás házi berkenye

Nemrégiben közadakozásból megújult a Remete-csurgó környéke. A vizét is bevizsgálták, ihatónak minősült, hordják is azóta rendületlenül a szekszárdiak az elég rossz ízű csapvíz kiváltására. A forrás támfala mellett közvetlenül feljuthatunk a Kálváriára. Ezzel teljesen értelmetlenné vált az 50m-rel lejjebbi zárt kerítéskapu és a tiltó tábla.

Az I. katonai felmérés részlete. A csurgó a régi térképeken Maria Brün(dl) (Mária-kutacska) néven szerepel, és ez a név marad rajta évszázadokon át. Csak a 20.században kapta meg a Remete-csurgó elnevezést. Az elnevezés is utal rá, hogy a neves Mária- búcsús hely volt a Remete évszázadokon át.(A térkép forrása: http://mapire.eu/hu/) 

A Kálvária is megújult az elmúlt időkben, szintén közadakozásból

Az én életemben ez a szép hárs már nem lesz listás. Most 345 cm-nél tart, de lassan gyarapszik.

A Kálvária keresztjeinél régebben János és Mária is állt a keresztek tövénél.  A szépséges Mária Magdolna pedig még néhány éve is meg volt. Sajnos ezek nem kerültek vissza a helyükre, mint már erről egy helyütt búsongtam.  Szent János torzója még mindig ott hever a bokrok alján. De hova kerülhetett a szépséges Mária Magdolna, a szekszárdi barokk legszebb alkotása?

Ez Szekszárd kétségtelenül legmeghittebb helye, amit a közelben nyílt kertvárosi negyedek sem tudtak teljesen tönkre tenni.

Ha elindulunk innen kis, rejtett ösvényeken, ilyen házacskákhoz érhetünk

A templomkert, a most már teljesen értelmetlenül  zárva tartó kapuval . (Mellesleg a kerítést amúgy is mindig letapossák mellette.)

A Kálvária és a Remete -kápolna közt áll egy 222cm-es kerületű házi berkenye. Ezzel a kerülettel kiérdemli listás helyezést. 

Nagy odvában lódarazsak élnek.

Egy hárssal és a kápolnával.

Erdei szemeslepke

Szekszárd belterületén lévő másik forrás építészetileg sokkal igényesebb kialakítású. Nagy kár, hogy a belvárost tehermentesítő nagy forgalmú út mellett van, vize (ha egyáltalán folyik) sem iható, felette még bőven folytatódik a város. Újabb  divat szerint ez is a Szt. Lászlóról, városunk védőszentjéről lett elnevezve, mint annyi minden más az utóbbi időben.

Nagy víz a Sároson

A Sió 1,3m-rel van az elsőfokú árvízvédelmi szint alatt, a Duna 1m-rel. A sárosi, nem rég elkészült torony mégis vagy 30cm-res vízben áll. Talán a gumicsizmába is befolyna, de nem volt rajtam gumicsizma. Hát ez egy kicsit el lett mérve! Rövid lett így a sárosi ejtőzésem.

Kányabangita termése

A Holt-Sión is elöntötte a partot a víz

A káposztalepkék óriási számban rajzanak 

Egy barátcinke a gazban bravúroskodik

Ladomány körül

Ladomány a legszebb fekvésű falu a Szekszárdi-dombságban

A falu feletti domboldalt néztem meg valami őszi növényszépség után kutatva. A lepkék is megélénkültek, de különleges szépségűt nem láttam. A gyönygyházlepke sem az.

Ezt a képet áttettem fekete- fehérbe, így a Mecsek felett gyülekező viharfelhők még haragosabbnak tűntek.

A másik irányba a Grábóci-patak völgye felé szelíd szépségű táj. Az idillben nem is gondol arra az ember, hogy a kép előterében lévő lucernásban millió parlagfűtő várja a pollenszórást.

Jó állapotú gyep, de én nem találtam benne különleges növényt.

A Széptölgyesi-tavakon sok szárcsa...

...és a szokásos búbos vöcsök

A toronyban esőben

Ezt látni a toronyból vacak időben

Vagy 45 percet nézelődtem  a toronyból, de nem sok minden történt. Bőgés sem hallatszott, pedig erőst délután volt.

Ilyen a Sáros esőben.

Egy vízicsibe "merülése" mutatja, hogy a Sáros még magas víznél sem mély mindenütt 

A messzi távolban ismét elhúz egy rétisas. Lassan ez is olyan unalmas téma lesz, mint a szürke gémek. (De most ebben önmérsékletet tanúsítok, nem közlök elhúzó szürke gémről egyetlen egy képet sem.)

A közelben unalmasan ücsörgő kárókatonák aztán elhúztak. Egyikük visszajött öklendezni egyet. 

Megakadhatott a torkán a falat, de aztán rendbejött

Az ófalusi úton

Az utóbbi időkben  alig van olyan emlékem, mikor simogató napfényben menetem volna valahova. Most, hogy kint megint szakad az eső, kellemesen gondolok vissza arra, hogy hétfőn Mecseknádasdról hazafelé tartva elugorhattam szokásos tízperces kitérőmre, amit ezúttal az ófalusi út irányába tettem meg. 

Egy rét szélén álltam meg, és rögvest egy védett növénnyel akadtam össze. A képen a
pirítógyökér piros termése.

Errefelé indultam le, ez már inkább a Geresdi-dombság, mint a Mecsek.

A réten persze nem találtam a pirítógyökérhez mérhető védett növényt,de a kellemes, őszies napfény szépen színezte a közönséges gazokat is.Az élményt az erdőből érkező erőteljes bikabőgések tették teljessé. Az erdő mélyébe azonabn nem merészkedtem, most ott a vadászoké a terep.

Aranyló alkonyi nap. (Nem manipulált kép!)

Gazok