| A Duna-erdő a Gemencnek az a része, ahová leggyorsabban ki lehet érni, autóval kb. 9km, 13-15 perc otthonról. |
| Itt is magas a telepített erdők aránya, de azért vannak szép részei. Tegnap azért ugrottam ki, hogy a falistám frissitéséhez lemérjem az itt talált egyik kőrisemet. |
| Útonálló. |
| Rendes volt, megvárta azt a kb. 5 másodpercet, amíg a gépemmel fókuszálni tudtam. |
| Aztán jött a haverja is, ő már nem állt meg szemezni velem, hanem komótosan átsétált a nyiladékon. |
| Talán ha 5 percet haladtam, amikor nagy csörtetésre leszek figyelmes. Az erdő mélyén egy nagy, bikákból álló rudli vonult a fák közt, csak néhány tag volt kijjebb, ezeket tudtam fotózni. |
| Aztán az előttem lévő réten is megjelent egy a rudlitól lemaradt suhanc. |
| Aztán néhány idősebb is feltűnt a réten, ki a kerítés innenső, ki a másik oldalán, és a rudli után szaladtak. |
| Aztán a suhanc is a három idősebb bika után indult. |
| Aztán megállt, és bevárt egy másik suhancot. Közeben a kerités másik oldalán újabb fiatal bikák poroszkáltak a rudli után. |
| A két suhanc magára maradva nézelődött. |
![]() |
| Aztán lazán helyből átugrották a kb. 130 cm magas kerítést, és a rudli után eredtek. Hát ennyi volt a "kaland." |
| A kőris 472-vel simán hozza a listakövetelményeket. |
| Ez az erdőtag tele van 360-380-as kettős törzsű kőrisekkel, szilekkel, 400-as tölgyekkel |
| Tóth Gábor a Sió árterében talált még régebben egy 620-as füzet. A harmada letört, így is 625, de sokat vesztett szépségéből, sőt egyenest ronda lett. |
| A Szilágyi-fok környékén is hallok szarvasokat csörtetni, de fotózható módon nem kerülnek a szemem elé. |
| Jég a fok vízén. |
| Mindig izgalmasnak találom a jég felületét. Most a szemerkélő hó még izgalmasabbá teszi azt. |
| Egy órácska alatt körbeértem. Az egész utam másfél óra alatt, 18,4 km autózással megvolt. Azért Szekszárd csak jó hely. |
