2018. szeptember 23., vasárnap

Elsőrendű látnivaló volt a geresdi Gránitbánya-tó

Sajnos a  tó látogathatósága 2019. októberében megszűnt, így ennek a bejegyzésnek a tartalma okafogyottá vált!



Ezt a csodálatos bányatavat sokan Erdősmecskéhez kötik, mert onnan lehet megközelíteni. Valójában Geresdlakhoz tartozik, így én a továbbiakban geresdinek fogom mondani.

Az egykori Schwäbische Türkei területén járunk. A Jaschek-kereszt 1882-ből.

Szerencsére már idejemúlt felirat. A KŐKA Kő- és Kavicsbányászati Kft. 2015-ben a zúzott gránit kereslet tartós visszaesése miatt a bányát végleg bezárta. Az idén a sokévnyi tiltás után viszont inkább egy nagyon látványos tanösvényt alakított ki, ami nagyon dicséretes dolog. Az utóbbi időben egy FB bejegyzésen láttam az ismertető táblákat, váratlanul sokan rákerestek 2013-as bejegyzésemre is, ráadásul autópályát használva akciórádiuszomon (t<0,5 h) belül is van, úgyhogy ideje volt ismét ide látogatnom.

Ennyit ismertem a tóból eddig.

Az út mentén kis halomsor mutatja a biztonságos részt. Aki ezen kívül megy, vessen magára!

Most a tanösvény mentén elmenetem a laposabb tópartra is. Minden jel szerint (ez sajnos főleg szeméthegyeket jelent) itt történik az illegális fürdőzés nagy része.

A tanösvény, megkerülve a tavat, a magas falak fölé vezet.

Nagy zivatarok után micsoda páratlan vízesés bukhat itt alá!

A tanösvénynek kettő táblája van összesen, de nem is kell több. Sok szöveg van, de nagyon érdekesnek találtam az ismertetőt. Megérdemlik a szöveg írói, hogy megemlítsem a nevüket: Sebe Krisztina és Kovács Ádám. Sebe Krisztinára nyilván könnyebb rákeresni, ő a PTE Földrajzi Intézetében dolgozik. Geológusoknak szinte kötelező helyszín!

A tó északi fele felülről.

Micsoda türkizkék színek lehetnek itt napos időben!

Egy panorámával próbálkoztam.

Kilátás Erdősmecske irányába.

Nyilván a képek nem adják vissza, de nagy csend van itt. Nagy ritkán hallani csak a pécsváradi út felől egy elhaladó autó hangját. Ebben a csendben szinte kísérteties volt a tó körül köröző holló károgása.

Egyre magasabban fekvő bányaudvarokat járhat be az ember, kicsit elhagyva a hivatalos ösvényt.

Kb. 270m-ig juthat az ember. Innen már szép a kilátás a Zengő...

...vagy Erdősmecske felé.

A bánya melletti erdő egy elég tisztességes kis patakos szurdokvölgyet rejt.

Kellemes meglepetésre még egy kis vízesés-szerű csorgót is találtam, ami ebben az aszályos időben sem száradt ki teljesen. Nyilván nem egy Niagara, de helyén kell értékleni, szerintem ez is már kész csoda egy 310 m magas, tíz négyzetkilométeres kis gránitrögtől.

A tónak, pontosabban az egykori mecskei vasútállomásnak. van egy listás kislevelű hársa is. Ennek egyik ága letört, de a másik még szépen hajt.

Mintha egy kicsit már beázna a magára hagyott vasútállomás.

Ha az ember a sarjak mögé bújik, akkor feltárul az irdatlan nagy törzs. Én most 434 cm-nek mértem.

Búcsúzóul a Ries-kereszt Véménd határából, 1865-ből.

Vége a nyárnak

Hold, szarvasbőgés, langyos víz.

Szeptember 21-ig volt az idén a Napnak nyári ereje.

A szálkai tóparton nyárias volt a szitakötő-forgalom is.

Ebben a kis sekély öbölben különösen meleg volt a víz. Ültünk az iszapban, hallgattuk a madárdalt és a szarvasbőgést, süttettük  arcunkat a lenyugvó nappal. Minden nap, munka után kiugrottunk még egyet fürdeni. Mienk volt a tó, alig egy-két ember élvezte a későősz adományait.

Ahogy feleségem mondta, gazdag embereknek  rengeteg pénzébe kerül, hogy ilyen élményeket begyűjtsenek, mint mi most itt.

Alkony.

Vége.

2018. szeptember 15., szombat

Midőn földdé lesz a Testem...

Az idén még nem voltam Üveghután.

A Sárköz a Maus-kápolna mellől.

A hosszúra nyúlt nyár olyan különleges élményeket is kínál, mint fürdés szarvasbőgés hangjaira időnként elsurranó jégmadarak közt.

Ehhez ki kell menni a Szálkai-tározóhoz.


Marhák a horizonton.

Lassan megadja magát a szálkai akácos, anélkül, hogy fái listára kerültek volna.

Az üveghutai erdő sziklaformációi nem túl látványosak, de legalább ősi kőzetekből állnak.


Mindig keresnem kell az üveghutai temető néhány megmaradt sírkövét az erdőben.

Tényleg komolyan elgondolkodtam, hogy itt lenne legjobb szétszóratni (remélem, majd egyszer) a hamvaimat. Persze lehet, hogy néhány év múlva ideér a tarvágások rendje, és eltűnik a temető néhány eddig megmaradt sírköve is, ahogy ez egész falu eltűnt a kitelepítés után, a templomtorony kivételével. Milyen szép gesztus lenne az itteni erdészettől, ha békén hagynák ezt a kis erdőfoltot!

Midőn földdé lesz a Testem
add, hogy megszűnjön a Lelkem
mindörökre: Sic fuit!
(Jutott eszembe régről.)
Azok a bizonyos tarvágások.

A másik oldalról.

A Zengő.

Ezen a fotón egy dámbika látható.

Aki esetleg nem találta meg, annak egy kis könnyítés.


Ezen a képen egy gyöngyházlepke található, de most nem adok segítséget!



2018. szeptember 11., kedd

Negyed óra Nádasd felett

Ott nőttem fel, a Kálvária alatt.

Őszi kikerics

Három galagonya Ófalu felé

A Kálvária a Langhöhe dombjáról.

A templom ugyanonnan

Megint három galagonya.

Öt éve jártam ennél a bükknél. Nagy szívfájdalmam, hogy falumnak még egyetlen egy listás fája sincs. Ennek van legnagyobb esélye ehhez, ha engedékenyek leszünk azzal a két törzs szétválási pontjával.