Fák, erdők, parkok. Elbi blogja: Somogyi csodák, csalódások

A cserénfai hármaskereszt jelezte péntek délután,hogy megérkeztünk a Zselicbe.

Alkony Kardosfán.

A zselici csillagpark kilátójából a csillagvizsgáló épülete

A Zselic jól beerdősült, de egyébként nem túl tagolt.

Alkonyi fények

68km-ről idelátszik a Badacsony és társai.

Másnap rövid sétával indítunk. Felkeressük a Millenniumi Emlékhársast, ahol nagy területen, az 1896-ot megformázó alaprajz mentén ültettek egy rakás hársfát. Dendromán szempontból jelentéktelen, erdészetileg sem túl jelentős már. Kicsit többet vártam tőle.

Alaposan körbeállják az autók Kaposmérő nagy hársfáját. Itthon látom már csak, hogy a faluban még három másik is van ebből a fajtából.

Az első komoly csalódás Somogysárd. Nem az országos listavezető ginkó, hanem az, hogy a parkba nem engednek be. Én a Gyuritól kapott dendromán igazolvánnyal próbálkozok, feleségem nyájas beszéddel, de egyik sem hatásos. Amikor már könyörgőre fogjuk, a hölgy azzal érvel, hogy a park be van kamerázva, és az állásával játszana, ha beengedne minket.

Úgyhogy csak a kerítésen kívülről fotózom, ezt a csodálatos fát. Valóban több felirat is közli a kapukon, hogy a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft -aminek éppen a nemzeti értékek bemutatása lenne az egyik feladata- megtiltotta a Somsich-kastély és parkjának látogatását.

Az ötvöskónyi kastély és parkja szerencsére nem a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. tulajdona. Így a parkkal az önkormányzatnak is tervei lehetnek, és főként lehetővé teszi bárki számára a hárs megtekintését. Takács Marci segítségével időben tudtam beszélni a polgármester asszonnyal is, sőt még Marci édesanyja is eljött a vendégkönyvvel. Somogysárd után jóleső, kedves beszélgetések jöttek.

Egyetlen megkötés, ne menjünk a kastélyhoz túl közel, be van riadóztatva.

Nagyon szerettem volna látni ezt a fát, és bizony az első megpillantásra szinte jelentéktelennek tűnt.

Aztán ahogy közelébe ér az ember, elementáris hatással lesz rá ez a fa. Ahonnan már kirohadt a törzs nagy része, fiatal kis hajtás indul új életre. Valaki gondosan meg is kötözte kis hajtást.

A belseje csupa korhadékszag, kívülről pedig minden édes hársfavirág illat.

Őszintén, arra számítottam, hogy egy olyan valami lesz, mint a surdi gesztenye, önmaga mementója, egy múmiává aszott, öreg fa. Erre nyüzsög körülötte az élet, rovarok, méhek százai gyűjtik az édes nektárt.

Lombkoronája pedig az élő oldalon, mint minden igaz hársnak, a földig leér.

El lehet bújni a lombjai alatt.

Erről az oldalról nézve szinte duzzad az élettől.

Belül a kirohadt törzs pedig maga az elmúlás. Ez a kettőség, ez a makacs és sikeres élni akarás nagyon megfogott engem. Ez a fa szinte az öröklét reménye.

Talán ez a kép visszaad valamit a fa kettőségéből.

Lehet, hogy a tölgyeké az elsőség, de nálam most a hársak is sokat léptek előre.

Nehéz Ötvöskónyiban más fának figyelemre méltónak lenni. Például ez a ferde törzsű zöldjuhar (ha jól emlékszem, de a tövénél nem az nő) másutt feltűnőbb lenne.

Somogyban egy nívós barokk Nepomuki Szent János bárhol állhat az utak mentén.

Babócsán a Basakertbe beugrottunk megnézni a későgót templom romjait, ide jóval korábban kell jönni, tavasz elején.

Péterhida. Most már be kell vallani, hogy alapvető dendromán felszerelés nélkül érkeztem, otthonmaradt a hátizsákom a centivel, macsétával, túranadrággal. Sebaj, gondoltam, feleségemmel eleve kisebb, könnyedebb sétákat terveztem csak, kizárólag olyanokat, ahol nem kell a dendromán 7 csapás közül egyet sem elviselni.

Itt eleve ért minket egy csapás, a hőség. A volt határőrlaktanyáig sima volt az út (néhány alvázkoccantást leszámítva), de azt rossz irányból próbáltuk kerülni. Így kicsit lemerülve, egy kukoricáson kerülve értünk az egykori fás legelőre, ahol hamar elfogyott az előző képen még látható, régi keréknyom.

Itt akad néhány listás gyertyán is, de most nem ezért jöttünk. Viszont borzasztóan sok szúnyog lett itt hirtelen. A második csapás.

A GPS koordináták alapján indultunk el a nagy tölgyhöz. Feleségem a képen nem térdel, tényleg eddig ért a gaz, ami időnként szúrós komponenseket is tartalmazott. Harmadik csapás.

Hosszas bolyongás után 46 méterre közelítettük meg a fát. Koronája magasan kiemelkedett a sűrű galagonyás fölé. Ezen a ponton feleségem inkább visszament az autóhoz. Én nekivágtam a szúrós, galagonyás, szederindás, vadrózsás falnak, 35 m-ig jutottam több helyen próbálkozva az áttörést.

Az egész fájdalmassá vált. Allergiás kiütések is megjelentek a bőrömön. Talán egyszer februárban, vagy március elején, hatalmas bozótvágóval, vagy tankkal újra megpróbálom. (Az újrapróbálkozás már sikeresebb lett, )

Így borzasztóan csalódva, a GPS-re bízva magunkat korábbi terveket felrúgva, elindultunk kényelmes szállodánk felé, a létező leggyorsabb útvonalon. Útközben megint csak csodás barokk Nepomuki szobrok (Somogyhárságy) állítanak meg egy percre.

A GPS persze lazán rávitt minket föld -és makadámutakra, de legalább egy szép hárs mellett is elvitt valahol Kishárságy határában.

Visszafelé ismét felmentünk a toronyba. Itt szekszárdi ismerősökkel találkozva elvitatkoztunk azon, hogy honnan szebb a kilátás, innen vagy a Bati-kereszt-kilátóról. Én az utóbbi mellett voltam, de nagyon egyedül maradtam.