2021. június 27., vasárnap

Tesztelés a Sötétvölgyben

Szinte napra pontosan 8 éve vettem régi fényképezőgépemet, a Sony DSC -HX200V-t. Az utóbbi néhány hónapban a hanyatlás jeleit mutatta, főként az ilyen típusú gépek leggyengébb pontja, az optikamozgató motor kezdett el rendetlenkedni. Ennek eredményeként egyre több defókuszált kép készült erősebb zoomoknál, és maga az optika is elkezdett kissé lötyögni. A múlt héten az evangélikus templomban még néhány képet tudtam csinálni, aztán a kívülről már nem. A motor nem tudja már mozgatni az optikát. Nyilván kora miatt nem érdemes már javítattni. Végeztem egy becslést, a 2013-2021 közt elfoglalt memóriaterület alapján kb. 75 ezer képet készítettem vele. 

 
Számítottam is rá, hogy hamarosan új gépet kell vennem, és már jóideje kinéztem a kedvenc tesztújságom, a chip.de alapján, hogy melyik géppel fogom lecserélni. Financiális, praktikus okokból most is a bridge ultrazoom kategóriánál maradtam. A kinézett gépem pedig  az ár-érték kategória első helyezettje, a Panasonic Lumix Fz 300-as.  Gyorsan meg is vettem, mert az utóbbi hónapokban a magyar gazdaság annyira jól teljesít, hogy hetente megy fel 2-3000 Ft-ot az ára.  Ezek a képek ma készültek vele, első képsorozatom. Itt a 24-szeres zoomot tesztelem egy ökörszemen. A hátteret szépen homályosítja, de valahogy a zöld színnel gondok vannak. A kép elég sötét helyről készült, át is váltott 400-as ISO-ra,  ezen már kisebb gondok vannak  a képminőséggel. 

Makró teszt szarvasbogár tetemen.

Makróteszt csüngőlepkén. 

Spotmérés tesztelése 24-szeres zoomnál. 

Zoom nélkül, mátrix méréssel,  hason fekve. A középső fényes levélcsoportra zoomoltam rá az előző képen. 

Gyöngyházlepke zoommal. Kb. 1,5-1.8m-ről rendelkezésre áll a teljes 24-szeres zoom. 

Ez kb. 6-7-szeres zoommal készült a Sötétvölgy egy természetes, nem kiépített forrásáról. Ritka már az ilyen. 

Makró harangvirágról.  

Szép bükk a Fazekas-forrás felé. A fehéregyensúly megint furcsa, ezek a zöldek nem túl élénkek.  

A 24-szeres zoom C-betűs lepkéről.

Spot és ultrazoom farkasölő sisakvirágon.

Ugyanez csüngőlepkéken.  

Az ökörszem más automatikán. Itt talán jobbak a színek.,de azért messze van a tökéletestől. Hát ez ennyit tud. Nekem elég. A gépkönyv 380 oldal. Igen sokfajta beállítás, üzemmód. Még tanulom  egy darabig.