2018. március 24., szombat

Mecseki vizesések és egyéb kalandok

Bevezetésnek egy kis dendromán élmény. Egy szép cseresznye Lukács Robival.Persze egyikünknél sem volt centi.  De haladjunk csak szép lassan, sorjában.
Indítsunk egy májvirággal, és azzal az ígérettel, hogy lesz még érdekesebb. Indulás Mánfa felől a Kőlyuk felé.
Az átkelés megoldott, bár gumicsizmával jöttem, mély volt a patak vize. Ezt biztató előjelnek vettem. Kitérőt tettem  a Kőfejtő-kűt felé.
Szártalan kankalin, ennél is lesz még érdekesebb.
Aranyos veselke, ennél is lesz még érdekesebb.
A Kőfejtő felé is összefüggő medvehagymás. 
Jégcsap.
Sziklafal.
Mohás sziklafal jégcsappal.
A Kőfejtő-kút vízesésének alsó része.
A vízesés felső része.
A Kőlyuk-felé fokozódik a terep látványossága.
A Kőlyuk-barlang szájából is ömlik a víz.
Ez a sziklafal most nagy csalódás okozott. A múlt héten Seres Milán a blogjában fantasztikus képet publikált. Ezen a sziklafalon a Zsidó-völgyből érkező víz 4m-es vízeséssel zúgott alá. Most csontszáraz a Zsidó-völgy.  Seres Milán képét itt lehet megnézni.
Itt a kép előterében lévő aszómederben ömlött a víz a sziklafal felé. Hát erről lemaradtam, bővült a bakancslistám.
A barlang felső része ráccsal lezárt.A barlangot feláldozták Komló vízellátása érdekében, mint a Nagy-mély-völgy egészét.
A barlangból ennyit látni.
A Kőlyuk környéke.
A Nagy-mély-völgy egy természetes része, ahol a vízmű építményei nem csúfítják el a medret.
A Nagy-mély-völgyben mutatóban van egy hosszú, egykor szép fajárda. Ma már ezer sebből vérzik ez a mű.
A Petnyák-völgyben.
Az Ágnes-vízesés.
Tovább a Nagy-mély-völgyben.
Még tovább a Nagy-mély-völgyben.
Mivel több időm nem volt, ezért Szikla-forrásnál vissza kellett fordulnom.
Ez a szerencsétlen sorsú rigó már a Mecsekoldalban készült, ahol az értékes sziklagyep szélén valaki egy jó nagy kerítést húzott. A szerencsétlen madár ennek repülhetett neki .
A leánykökörcsinek miatt jöttem ide, és mit add Isten? Pont összetalálkoztam Lukács Robival, aki hasonló okokból jött ide.
Most már a kökörcsinre fokuszálok.
Kövirózsával.
A tájban.
Több.
Ez is több.
Ahogy ereszkedünk lefelé, egyre több a már kinyílt példány. 
Élőhelyfotó.
Így csinálják a profik.
Szépsége teljében.
Kilátás.
Epergyöngyikék is vannak.
Aztán elhatároztuk Robival, hogy lemegyünk a Melegmányi-vízeséshez is. Útban oda.
Nehéz terep.
Az Anyák-kútjából és mellőle lendületesen tör elő a víz, ami  a vízesést táplálja.
Ennyi víz fog alábukni.
Bemelegítés.
A tél orvtámadása alaposan megviselte a hóvirágokat.
A felső rész.
Az alsó rész.
A kettő egyben.

Robi a vízeséssel.


2018. március 21., szerda

A tél újabb orvtámadása

Egy hét tavasz után újra visszatért a tél. A gemenci csillagvirágok is hóban.

Ezeket elnyomta a hó.

Azt gondolhatnánk, rég volt ilyen. Pedig nem, öt évvel ezelőtt nem a csillagvirágokat nyomta agyon a hó, hanem már a keltikéket is. Mos vasárnap jött  hó, kb. 6-8 cm, szerdán, mire kit tudtam menni, már alig volt. Öt éve volt vagy 15-20cm, ami masszívan megmaradt 4-5 napig.A régi képeket lásd itt.

Mindenütt vizek.

A G78-ast sem láttam még tükröződve.

A szászorszép kikandikál.

A boglárkákat is leverte a hó.

Nagy vizek mindenütt.