A Genfi-tó körül 2.

Folytatjuk Genfben. 

Ez Brunswick II. Károly elűzött német herceg síremléke Genfben. Károlyt az 1830-as évek környékének forradalmi hulláma zavarta el Hannoverből Genfbe. Mivel homoszexuális volt, komoly esély volt rá, hogy utódok nélkül hal meg, és ez be is következett. Így 18,5 millió frankos vagyonát a városra hagyta, de előtte gondosan leírta milyen emlékművet képzelt el magának a tó partjára, ami el is vitt vagy 2 millió a hagyatékból. Persze azt nem tudom, hogy mit tudott kezdeni a város a hagyaték részét képező 5000  egyenruhával, amit azon katonáknak szánt, akikkel hercegi trónjának visszaszerzését tervezte. A sajtóperek történetében is mérföldkő volt ő, mert nem "coming out"-olt, hanem megírták róla. A hagyatékából épült fel a színház is.

Genf fantasztikus katedrálisa. 

Indul egy rövid hajóút a tavon. Innen nézve semmi nem látszik a tó vadságából. 

 Északról már a Jura-hegység határolja a várost. 

Genf a tóról. Ottjártunkról olyan erős szél fújt végig, hogy a híres Jet d'Eau nevű 90m-es függőleges vízsugarat egyszer sem indították el. 

A tópartján elegáns villák sora. Ez ma Genfi Golfklub székháza. 

A régi és új találkozása.

A Rothschild-kastély. Ma is a bankár család lakja. 

A villák egy része még a mai napig is őrzi titkát. Például azt nem tudtam kinyomozni, hogy ez kinek a villája volt. 

Abszolút nem törvényszerű, hogy mindig látszik a Mont Blanc. Nekünk egyszerűen szerencsénk volt. 

A Bartholoni-villa. A híres firenzei bankárcsalád egyik tagja a XVII. században protestánssá vált, így kénytelen volt elmenekülni. Genfbe tette át székhelyét. A villa építője Francois Bartholoni, a svájci vasútépítések úttörője lett. Ma technikatörténeti múzeum. 

Ez a szárcsa a kikötő egy forgalmas részén épített fészket magának, abból, amit talált. 

Ez a kép azért készült, hogy bemutassa azt, hogy Genf belvárosában is egy teljes sáv a kerékpárosoké lett. Mellesleg a Brunswick-síremlék környezete is látható. 

A genfi székesegyház a reformáció óta a kálvinistáké. 

Kálvin  a középkori katedrálisból egy pár dolgot megtűrt szerencsére, például ezeket a fantasztikus kóruspadokat. Dürer szárnyasoltárával már nem volt ilyen kíméletes, azt tűzre dobadta. 

Ezeket a románkori faragványokat sem verette le, szigorú világához jól illettek. 

A városháza reneszánsz árkádjai. 

A reformáció nagyjai. Az 1917-re kész lett 5m-es kőtömbök szerint Kálvinék nem a mosoly, a humor , a nevetés és a könnyedség bajnokai voltak. Szemből nem is mertem őket fényképezni. 

Az egykori székesegyház alatt 11 kultúrréteg húzódik. A 12. században kezdődő új építkezés által eltüntetett világot mutatja be mintaszerűen egy a székesegyház alá vezető kiállítás. Legmélyebben az 1. századi római mozaikok vannak. 

Délutánra a Mont Blanc még szebben ragyog. 

A Népszövetség Palotája. Az emberiséget egy új világháborútól megmenteni igyekvő szervezet új székháza 1933-ra lett kész az Ariana-parkban, pont akorra, amikor Hitler hatalomra került. 

Az egykori parkban korábban már nagy fák álltak. Mivel azonban a székház ma is fokozottan őrzött ENSZ épület így a parkjába nem lehet bemenni, csak kintről csodálhatók meg ezek a hatalmas cédrusok.  

Yvoire vára a tópart francia részén áll.

Yvoire kikötője. 

Az yvoire-i tópart.

Yvoire a "legvirágosabb falu" címért küzd. Van is egy szép magánparkja, ami az "Öt érzék" nevű kapitalista trükkel igyekszik forgalmat generálni. Magyarán nézheti, szagolhatja, simogathatja az ember a növényeket.

A hallgatás már nagyobb talány volt, de elintézték azzal, hogy hallgassuk a madarak csivitelését. Az ízlelésnél titkon arra gondoltam, (ahogy a  a csokigyárban is) amire Kis János a Sarudy-lány lakodalmán. Lelki szemeim előtt már a mindenféle egzotikus gyümölcsök lédús képe jelent meg, erre kaptam valami fűszert, ami úgy égette a számat, hogy azt hittem, hogy megmérgeztek, és persze minden további kóstolástól elvette a kedvem. 

A középkorban Yvoire kis városka volt. A14. században falakkal is körbevették. 

Temploma. 

Főtere. 

Kikötője. 

A tóparti látványa.

Főutcája. 

Kis szabadstrandot már mutattam. Egy  Yvoire melletti tengerpartokat megidéző nagy "plázs" képével búcsúzunk az ezerarcú Genfi-tótól. 

A Genfi-tó körül 1.

A Genfi-tó megpillantása. Fenséges. Ez a szó jutott eszembe.

Az első város ami feltűnik, Vevey. A képen a Szent Márton templom. Sokáig fogalom volt nekem ez a templom. 1977-ben elsős gimnazistaként meghallottam a rádióban a Yes nevű, általam addig nem is ismert együttes Going for the One című albumát, amit részint ebben a templomban  vett fel a zenekar. Annyira lenyűgözött, hogy túlzás nélkül, gyökeresen megváltozott a zenei ízlésem.  Ma sem túl gyakori, hogy rockzenekar templomi orgonán vesz fel futamokat. Akit érdekel ez a zene, az hallgasson bele ebbe.

A lavaux-i szőlők a tóparton.  Ez is a  világörökség része. Én ilyen precízen művelt szőlőket még nem láttam.

A Mont Blanc is idelátszik.

Persze más hegyek is.

Egybe minden.

Kék és zöld. Másnap reggel.

Szőlők, tó, hegyek.

Tó és hegyek.

Lausanne

Montreux-i sétányon, egy érdekes szobor.

Dankasirály.

Itt is az üstökösréce a leggyakoribb  réce.

A montreaux-i part menti sétányon van egy-két figyelemreméltó fa. Ez egy mocsári ciprus.

Ez mammutfenyő, de itt is száradnak az ágvégek.

A hegyek és szőlők alatt  Chillon vára.

Hegyek Montreaux-vel szemben.

Montreaux dzsesszfesztiváljáról híres, de a Casino épületében működött a világ egyik leghíresebb stúdiója, a Mountain Studios is.   Az említett Yes sem csak adózáskerülés miatt csinálta itt lemezeit, de itt dolgozott a Rolling Stones, az AC/DC, az Emerson Lake és Palmer, Chris Rea, David Bowie, meg sok minden más zenekar és zenész is. És persze itt vette fel a legtöbb lemezét a Queen is, sőt a stúdiót is megvette producerük. Ma  a Mercury Phoenix Trust, egy AIDS ellen küzdő jótékonysági szervezet tulajdona, akik Freddie Mercury Emlékmúzeumot hoztak itt létre. A képen a híres énekes fellépőruháit látjuk. Én soha nem voltam Queen rajongó, de a  kiállítás ingyenes, így életemben először és utoljára kaszinóban is jártam.

Chillon vára.

Ez a vár is teljes épségben megmaradt.

Én egyszer 14 évesen jártam már a tónál nyáron, akkor senki nem fürdőzött. Most már más a helyzet. A tó most 24 fokos, tele van ilyen kis szabadstranddal, de nagy kiépített "beach"-ek is vannak már.

Kilátás a várból.

Nekünk már a látvány is szokatlan, egy teljesen ép középkori vár, amit a 13. század óta folyamatosan laknak, használnak. Nálunk ilyennel csak egyetlen egy vár büszkélkedhet, a siklósi.

Szekszárdiként megfertőződtem a szőlőültetvények szépségének keresésével.  Úgyhogy következzék még négy kép a világörökségi helyszínről: A lavaux-i szőlők.

Vannak bizonyítékok, hogy  a rómaiak is termeltek itt szőlőt, de a folyamatosság csak a 11. századtól áll fenn, amikor szerzetesek kezdték itt művelni a szőlőt. Nem egy család a 15-16. századig tudja visszavezetni azt, hogy itt gazdálkodnak.

A fő termelt fajta itt, sőt talán innen is ered a chasselas, amit öregapám egyszerűen csak saszlának mondott.

A Château du Châtelard, egy 14. századi várkastély is része a szőlőbirodalomnak. Persze Itt sem minden fenékig tejfel. A terület úgy került fel a világörökség listájára, hogy Franz Weber, egy svájci környezeti aktivista "kikampányolta". Aztán amikor Weber arra tett javaslatot, hogy állítsák le itt a beruházásokat a terület hagyományainak minél jobb megőrzése érdekében, akkor a lavaux-iak szépen leszavazták.  Mert azért Svájcban mindenről szavaznak, nincs még egy olyan ország, ahol annyi népszavazást tartanának , mint itt.

Evian már a francia oldalon van.

Szép sziklák az alkonyban.

Financiális okokból a francia oldalon szálltunk meg, egy jobb norvég börtön szintjét is elérő, átutazók által használt szálláshelyen. Viszont cellánk szobánk ablakából a Mont Blancra lehetett látni. A képről persze le kellett vágni a francia ipartelepek és raktárak látványát az esztétikai értékek növelése érdekében. Ilyen volt alkonyatkor...

... és ilyen reggel. Magyarán fantasztikus jó időt fogtunk ki végig.

Genf egy kis elővárosában, Chene-ben kényszerű várakozás által kiváltott téblábolás alatt beleszaladtunk Louis Favre emlékművébe, akinek annyira legendás volt halála, hogy azt külön megörökítették. Ő volt a Szent Gotthárd alakút építője. A 13km-es alagút  abban az időben hatalmas vállalkozás volt, sok kritikus szerint az ostobaság küszöbén állt. Az alagút 1871 és 1880 közti megépítése közben sok halálos baleset (304 halott)  történt,  a  költségek is a tervezett szint fölé nőttek, lassabban is haladtak a vártnál, az olasz munkások is véres sztrájkot robbantottak ki (4 halott). Az építtető  társaság  minden gondot - eléggé aljas módon- Favre nyakába vart. Ráadásul olyan hatalmas kötbér réme fenyegetett, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a vállalkozásba tönkre fognak menni. A megfeszített munka és a pszichés nyomás felőrölte Favre egészségét, és munka közben, a csaknem kész alagútban, hirtelen meghalt. A domborművön azt látjuk, amikor tetemét  kitolják egy csillén.  Halála után néhány hónappal lett kész a mű. Favre egy sor műszaki újítást vezetett be, és először használt dinamitot is.  Szülővárosa ma egy szép emlékművel tiszteleg neki.

Az a genfi emlékmű sokkal híresebb, és Sissyről szól, aki itt a tóparton kapott halálos késszúrást1898-ban. Aki a pókhálóban szimbolikát akar látni, hát tegye! Ezzel meg is érkeztünk Genfbe.