2010. november 28., vasárnap

A Sáros partján

Szokásos hajnali indulás

A Sáros egy gemenci léptékkel  mérve jelentős méretű  tó

A partján álló egyik fűzet már tavaly megmértem. Egy év alatt 6cm-et nőt.
Most 592 cm a kerülete.

Korhadó fűzroncs.

Az idén ez a tó is nagyobb. Tavaly ez a roskatag fűz még nem állt vízben.

Tükröződések

Kárókatonák. A nyáron és kora ősszel nem láttam a
Gemencben ezekből egyet se. Most a Taplósnál is ez volt
a jellemző faj. Szürke gém, nagy kócsag, és tőkés récék
serege egészítette ki a madárkollekciót. Az M6-osnál
lévő tó viszont elnéptelenedett.

A tópart egy jelenetős részét próbáltam bejárni. Nem volt egyszerű dolgom.
A fűz és nyár telepítések és ezek kerítései szinte egészen a partig érnek.
Az újonnan bejárt részek csalódást keltőek voltak. Az ilyen hangulatos
vizenyős parti rét kevés volt.


2010. november 27., szombat

Taplósi séta

Hóval rémisztgettek, de nálunk ragyogóan sütött a Nap. Családi séta a szokott helyre, a Taplós-Dunához.

Kereszt a Sióparton

Kárókatonák a holtágon

Az idén vízben állnak a füzek még ősz végén is

A holtág partján

Szederlevél

Alacsonyan jár a Nap mostanában

2010. november 20., szombat

Ki a Dunáig


Hajnal a keselyüsi úton

A Holt-Sió körül tébláboltam először. Egy kéttörzsű fehér
nyár majdnem elérte a listás méretet.

Aztán úgy döntöttem a Kis-Makkos-tóhoz megyek.
Októberben már jártam itt, de nem volt időm a tópartot
végigjárni. Ismét elmentem a 4m-es tölgy mellett.

Egy hármas törzsű szürke nyárra akadtam.
625 cm-jével eléri a listás méretet, 130 cm-en elágazik.
Nem az a fa, amitől a dendrománok lázba jönnek.

Hol ritkább, hol sűrűbb köd volt.

Ködben a Kis-Makkos-tó. Az októberinél jóval kevesebb
víz volt benne.

A múltkor már mért füzek

A Nagy-Makkos tóhoz is el akartam jutni, de az utak és a
kerítések a Duna partra tereltek.

Szürke gém köröz a Duna felett

Visszatértem a Kis-Makkoshoz, és a másik partján menten végig

Itt egy 130 cm-en elágazó 685cm-es, tekintélyes fűzre akadtam
Hazafelé ismét megálltam az M6-os melletti új tónál.
Egyre több a bütykös hattyú, köztük fiatalok is.

2010. november 15., hétfő

A zengővárkonyi gesztenyés

Püspökszentlászlóról hazafelé beugrottunk a híres zengővárkonyi gesztenyésbe

Kidőlt egy nagy fa

Még mindig lehet egy pár gesztenyét is találni

Túra a Keleti-Mecsekben

A püspökszentlászlói arborétumban jelentős építkezések zajlanak.
Sajnos ezek egyelőre nem érintik az egyre romló állagú kápolnát és a kastélyt.

Kilátás a Hármas-hegy oldalában lévő tarvágásból

Hasonló képeket készítettem szeptember végén a Szekszárdi-dombságban.
Őszi kikerics.

Fiatal bükkös a Hármas-hegy oldalában.
Csaknem 20 km-es túránk során egyetlen listás fával sem találkoztunk.

A kék+ turistaúton

Jóleső érzés volt a novemberi tavaszias időben
szép harangvirágokat látni.

Kilátás a Köves-hegyről a Villányi-hegység irányába.
A felhagyott fonolitbányában vagy 30-40 terepjáró gyűlt össze.
Az autósok azt játszották, hogy  ki tud a bizarr vonalvezetésű pályán végigmenni.
Ez nagy zajjal járt. Én szívesebben hallgattam volna a hollókat vagy más madarakat.

Számomra meglepetés volt néhány szép lepke megjelenése.
Ennek az atalanta lepkének a második generációja augusztus-szeptember
környékén szokott repülni. A Mecsekben át is telel, elképzelhető,
hogy a tavaszias idő felébresztett néhány példányt.

2010. november 14., vasárnap

A püspökszentlászlói bükkös

Szombat délután már erősen alkony felé járt az idő, mire felértem a híres ősbükkösbe. Korábban már jártam itt, életem eddigi legszebb útja köthető ehhez a helyszínhez. Mivel még világosban akartam szálláshelyemre, az "időtlen" püspökszentlászlói  Bazsarózsa kulcsosházba érni, ezért elhatároztam, hogy mindössze egy fán mérem meg a gyarapodást, és inkább a terület nagy részén végigrohanok.

A legszélső, és talán a legnagyobb fát mértem meg. 46 10'55";18 21'31"-nél a fenti bükköt 436 cm-esnek mértem.  Itthon meglepve tapasztaltam, hogy ezt a bükköt nem tudom pontosan beazonosítani a lista alapján.

Legalább egy tucat csodálatos bükk van itt

Régen ez volt a szentlászlóiak legelője, ami beerdősült.

A területnek kb. a 3/4 részén szaladtam végig

Megint egy újabb terület, ahova még vissza kell térni

2010. november 7., vasárnap

A Keskenyi-fok

A Holt-Ásványi kobolya

 A Keskenyi-fok érdekes képződmény a Gemenc gógai erdőrészén, közvetlenül a nyári töltés mellett.  Műholdképeken hosszú kilométereken lehet nyomonkövetni.
 A fok partján szép tölgyek állnak.A legnagyobb a képen látható 450 cm-es  törzskerületű volt.
A fok hamar elkeskenyedik.
Végül mint egy széles út kanyarog tovább.Középen a főleg vaddisznók által használt csapás húzódik.

2010. november 6., szombat

Szekszárdi szőlőhegyek közt

 Rövid délutáni családi séta.A Hollósi-tanösvényen indultunk el őszi hangulatban.
 Tavaszias időben, tavaszias hangulatban folytattuk
 Szőlőhegyi látkép
 Szokatlanul élénk a szitakötőrajzás idén novemberben.
Finom volt a  kökény.
Alkony