Kishajmás: Homokkő-szurdok, kálvária.

A Zselic mérsékelten ismert látnivalója a kishajmási szurdok. 

A Mecsek lankáit elhagyva a szelíd zselici dombok jönnek. 

A kálvária és  a szurdok nagyjából egy irányba van, löszmélyúton indulok el a faluból kivezető úton. 

Pár méter után útelágazás, egyik út a szurdokba, a másik a kálváriára vezet. A kálváriával kezdem. Egyszerű betonkereszteken Zsolnay-domborművek vannak. 

Egy homokkő fülke jelzi, hogy a domb meghatározó kőzete közel van a felszínhez. 

A kálvária legérdekesebb látnivalója 3 pirogránit angyal  egy kis kápolna körül. A pirogránit angyalokból összesen 11 db készült el a Zsolnay-gyárban,1899 környékén. Öt darab kellett a kőbányai Szent László templomhoz, amit Lechner Ödön tervezett. A szobrok modelljeit a Baranyában is sokat dolgozó szászvári születásű Kiss György   készítette el. E modellek alapján készültek el a Zsolnay-gyárban a szobrok. Az angyalok magyaros és harcias amazonok benyomását keltik. Csak erősen megcsonkult szárnyuk utalt anagyali természetükre. 

A különleges, újszerű technika miatt a gyárban két sorozatott is csináltak a megrendelt szobrokból, az elsőt egyfajta próbaként. A Hit, a Remény és a Szeretet 3 angyala, valamint két imádkozó angyal ma is a kőbányai templom dísze. A próbasorozat Hit és Szeretet szobra ismeretlen körülmények közt a máriakéméndi kegytemplom bejáratához került. Még talányosabb, hogy a horgonyt tartó Remény és a két imádkozó angyal miként került a kis és jelentéktelen Kishajmás kálváriájára. A 11. angyal a pécsi Zsolnay-mauzóleum tetején volt, de ez megsemmisült.  Az idekerülésük az 1990-es évek elején történhetett, erről így tudósít a Új Dunántúli Napló 2002. június 18-ai száma: "Úgy menekítették ide őket, hosszú ideig mindegyiket rejtegették a Gyenes-portán. Aztán Máriás Lajos, aki a falu önálló egyházközségét alapította, valamint Sonner Ádám sásdi plébános a mai helyére, a sziklás csúcsra vitették a szobrokat és a domborműveket."  A somborműveken a stációképeket kell érteni.

A sírba fektetett Krisztust eredetileg egy rajta sütkérező gyíkkal akartam lefényképezni, de mire lekerült az objektívsapka, a gyík eltünt. 

Az angyalok  hatalmas szárnya letört. A kálváriáról szép a kilátás a nem is olyan távoli Mecsek felé. 

A falu szobányi kis tempoloma elé 1906-ban építettek tornyot. 

A szurdok felé nem vezet semmilyen út sem. 

Tavaszias hangulat késő ősszel. 

Meredek leereszkedés után rövid haladás után rögvest a homokkőfalak következnek. 

Különböző keménységű rétegek egymáson. 

A szurdok igen rövid, de nagyon meredek lépcsőkből áll. 

Zivatarok után szinte Bärenschutzklammos hangulata lehet, persze némi túlzással, és sokkal kisebb léptékben. Csakhogy ritkán van ekkora zivatar. Meg ki az, aki zivatarban megy el túrázni?  

Mindenesetre az időnként lerobogó víz tipikus üregket vájt ki. 

A csúszós avaron igyekszem a legfelső lépcsóig is felmászni, kevés sikerrel. Mászás közben pereg a homok a puha régekeből. 

Visszatérve a faluba búcsúzóul rázoomolok mégegyszer a kálváriára. 

 

Somogyi csodák, csalódások

A cserénfai hármaskereszt jelezte péntek délután,hogy megérkeztünk a Zselicbe.

Alkony Kardosfán.

A zselici csillagpark kilátójából a csillagvizsgáló épülete

A Zselic jól beerdősült,  de egyébként nem túl tagolt.  

Alkonyi fények

68km-ről idelátszik a Badacsony és társai. 

Másnap rövid sétával indítunk. Felkeressük a Millenniumi Emlékhársast, ahol nagy területen, az 1896-ot megformázó alaprajz mentén ültettek egy rakás hársfát. Dendromán szempontból jelentéktelen, erdészetileg sem túl jelentős már. Kicsit többet vártam tőle. 

Alaposan körbeállják az autók Kaposmérő nagy hársfáját. Itthon látom már csak, hogy a faluban még három másik is van ebből a fajtából.

Az első komoly csalódás Somogysárd. Nem az országos listavezető ginkó, hanem az, hogy a parkba nem engednek be. Én a Gyuritól kapott dendromán igazolvánnyal próbálkozok, feleségem nyájas beszéddel, de egyik sem hatásos. Amikor már könyörgőre fogjuk, a hölgy azzal érvel, hogy a park be van kamerázva, és az állásával játszana, ha beengedne minket.

Úgyhogy csak a kerítésen kívülről fotózom, ezt a csodálatos fát. Valóban több felirat is közli a kapukon, hogy a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft -aminek éppen a nemzeti értékek bemutatása lenne az egyik feladata- megtiltotta a Somsich-kastély és parkjának látogatását. 

Az ötvöskónyi kastély és parkja szerencsére nem a  Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. tulajdona. Így a parkkal az önkormányzatnak is tervei lehetnek, és főként lehetővé teszi bárki számára a hárs megtekintését. Takács Marci segítségével időben tudtam beszélni a polgármester asszonnyal is, sőt még Marci édesanyja is eljött a vendégkönyvvel. Somogysárd után jóleső, kedves beszélgetések jöttek. 

Egyetlen megkötés, ne menjünk a kastélyhoz túl közel, be van riadóztatva. 

Nagyon szerettem volna látni ezt a fát, és bizony az első megpillantásra szinte jelentéktelennek tűnt. 

Aztán ahogy közelébe ér az ember, elementáris hatással lesz rá ez a fa.  Ahonnan már kirohadt a törzs nagy része, fiatal kis hajtás indul új életre. Valaki gondosan meg is kötözte kis hajtást. 

A belseje csupa korhadékszag, kívülről pedig minden édes hársfavirág illat. 

Őszintén, arra számítottam, hogy egy olyan valami lesz, mint a surdi gesztenye, önmaga mementója, egy múmiává aszott, öreg fa.  Erre nyüzsög körülötte az élet, rovarok, méhek százai gyűjtik az édes nektárt.

Lombkoronája pedig az élő oldalon, mint minden igaz hársnak, a földig  leér. 

El lehet bújni a lombjai alatt. 

Erről az oldalról nézve szinte duzzad az élettől.  

Belül a kirohadt törzs pedig  maga az elmúlás. Ez a kettőség, ez a makacs és sikeres élni akarás nagyon megfogott engem. Ez a fa szinte az öröklét reménye. 

Talán ez a kép visszaad valamit a fa kettőségéből. 

Lehet, hogy a tölgyeké az elsőség, de nálam most a hársak is sokat léptek előre. 

Nehéz Ötvöskónyiban más fának figyelemre méltónak lenni. Például ez a ferde törzsű zöldjuhar (ha jól emlékszem, de a tövénél nem az nő) másutt feltűnőbb lenne.

Somogyban egy nívós barokk Nepomuki Szent János bárhol állhat az utak mentén. 

Babócsán a Basakertbe  beugrottunk megnézni a későgót templom romjait, ide jóval korábban kell jönni, tavasz elején. 

Péterhida. Most már be kell vallani, hogy alapvető dendromán felszerelés nélkül érkeztem,  otthonmaradt a hátizsákom a centivel, macsétával, túranadrággal. Sebaj, gondoltam, feleségemmel eleve kisebb, könnyedebb sétákat terveztem csak, kizárólag olyanokat, ahol nem kell a dendromán 7 csapás közül egyet sem elviselni. 

Itt eleve  ért minket egy csapás, a hőség. A volt határőrlaktanyáig sima volt az út (néhány alvázkoccantást leszámítva),  de azt rossz irányból próbáltuk kerülni. Így kicsit lemerülve, egy kukoricáson kerülve  értünk az egykori fás legelőre, ahol hamar elfogyott az előző képen még látható, régi keréknyom. 

Itt akad néhány listás gyertyán is, de most nem ezért jöttünk. Viszont borzasztóan sok szúnyog lett itt hirtelen. A második csapás. 

A GPS koordináták alapján indultunk el a nagy tölgyhöz. Feleségem a képen nem térdel, tényleg eddig ért a gaz, ami időnként szúrós komponenseket is tartalmazott. Harmadik csapás. 

Hosszas bolyongás után 46 méterre közelítettük meg  a fát. Koronája magasan kiemelkedett a sűrű galagonyás fölé.  Ezen a ponton feleségem inkább visszament az autóhoz. Én nekivágtam a szúrós, galagonyás, szederindás, vadrózsás falnak, 35 m-ig jutottam több helyen próbálkozva az áttörést.

Az egész fájdalmassá vált. Allergiás kiütések is megjelentek a bőrömön.    Talán egyszer februárban, vagy március elején, hatalmas bozótvágóval,  vagy tankkal újra megpróbálom. (Az újrapróbálkozás már sikeresebb lett, )

Így  borzasztóan csalódva, a GPS-re bízva magunkat korábbi terveket felrúgva, elindultunk kényelmes szállodánk felé, a létező leggyorsabb útvonalon. Útközben megint csak csodás barokk Nepomuki szobrok (Somogyhárságy) állítanak meg egy percre. 

A GPS persze lazán rávitt minket föld -és makadámutakra, de legalább egy szép hárs mellett is elvitt valahol Kishárságy határában. 

Visszafelé ismét felmentünk a toronyba. Itt szekszárdi ismerősökkel találkozva elvitatkoztunk azon, hogy honnan szebb a kilátás, innen vagy a Bati-kereszt-kilátóról. Én az utóbbi mellett voltam, de nagyon egyedül maradtam. 

Hotel Kardosfa  ***

Vasárnap már csak teljesen normális túrákat tettünk a Zselicségben. 

Elsőként a Ropolyi-tó mellől induló Dugás-kúti körtúrát teljesítettük. 

A SEFAG  Zrt. gondoskodik arról, hogy nem legyen a turistaútak mentén péterhidai hangulat.

A Dugás-kút. Neve a donga helyi nevéből (duga) alakult ki.

Ropolyi tölgy, hatalmas borostyántól megszabadítva. 

A turista térkép jelzett itt a környéken egy nagy tölgyet. Elég unalmas úton elindultunk felkutatni ezt. Az utat egy őz tette érdekesebbé... 

...addig a rövid ideig, amíg láttuk.

A tölgy létezik, és valóban eléggé nagy fás hangulata van. Olyan határeset. Kocsányos. 

Elég jó helyen is van, ami a közvetlen környezetet illeti.

Következő megállásra késztető hely Bőszénfa határában van egy dombtetőn, legelésző bivalygulya. 

Ez a szép erdő frissen kijelölt turistaúttal már Kaposgyarmat határában van. 

Itt van ez a gigantikus homokkőfal, amin mésztufás folyások vannak. 

Egészen meglepő egy 230m-es dombvidéktől. 

Közben hatalmas szél fúj, potyognak az ágak, a közelben egy nagyobb fa is éppen most dől ki. 

Ez az Ökörfejnek nevezett mésztufa formáció. 

Ez a mély völgy vezeti el azt a kevéske vizet, ami ilyenkor itt csörgedezz.

Ez szelíd táj már Baranyában van, Gödre határában. 

A csodás Siskovics-kápolna mellől nyílik ez a látvány.

Ez az impozáns vadgesztenye fasor a  gödreszentmártoni Szily-kastély felé vezet.

A kastély elvadult parkja természetvédelmi terület, ki tudja, mit rejthet a sűrű növényzet? 

Az ajtó tárva-nyitva. Rajta még a felirat, ha zárva az ajtó csengessen! Bent egészen szűrreális amit látni. 

Egy kép szálláshelyünkről, ahol egész hétvégén át kényelmesen  locspocsizhattunk volna, de mi nem ezt tettük.