2022. február 13., vasárnap

RDDT 3: A fantasztikus Péterhida

Péterhida eddig sem volt ismeretlen a  dendrománok számára, hiszen Pósfai György  már 2003 óta végzi a méréseket ezen az egykori fás legelőn.  Most azonban az itt lévő fák fantasztikus növekedési ütemének és számos új gyertyánnak a felfedezése révén könnyen lehet, hogy első számú dendromán területté nőtte ki magát ez. Jelenleg csak helyi védettség alatt áll.

Helyenként hóvirágtengerrel fogadott. 4,8 km-t bolyongtunk a 79 hektáros legelőn.

Tavaly júniusban a legnagyobb tölgy megközelítése számomra fájó kudarcba torkollott. A szederindás, rózsabokros, kecskerágós, galagonyás dzsuva áttörése most sem volt egyszerű feladat. 

Nemcsak ez a kellemetlen, hanem az is, hogy a fára nincs a dzsuva miatt jó rálátás. Itt egy panorámás próbálkozást látni. 

Egy kis nyiladékot vágva ennyit sikerült  feltárni a fából. 

Pedig fantasztikus oldalágai messzire tekerednek. 

Megpihenve a sűrűben itt ebédeltünk. A nap is kisütött. 

A dzsuvából ennyi látszik. 

Nem messze tőle lassan egy társa is eléri a 700-at. 

Másik oldalán fantasztikus borostyán szövevény. 

Gigászi tölgyei ellenére a fás legelőre mégis a gyertyánok a legjellemzőbbek. 

Van itt 9 db listás 316-381 cm közt. 

Egy mezei juharral kiegészülve 15 listás fa van. 

A kisebb tölgyek is akadnak, amik néhány éven belül belenőhetnek a listába, nem is beszélve sok-sok gyertyánról.

Talán az ország leghosszabb kábelgyaloghídja a Rinya felett. Feltételezhetően a határőrök bejárási útvonal miatt építhették.  

A Rinya. 

Az egykori legelő egyik oldalán már a határ húzódik. 

Hatszázas tölgy, hátrébb kísérője. 

Itt is egy. 

Újabb szép gyertyán. 

Tankönyvi tölgy közel a 600-hoz. Ez is egy igen nagy növekedési ütemű tölgy, éves átlagos gyarapodása 3,73 cm. 

Tipikus. 

Tényleg egyetlen szépséghibája ennek a területnek, hogy az ország talán legszebb tölgye szinte megközelíthetetlen és lefotózhatatlan.  

 
Látható, hogy a nagyobbik péterhidai tölgy nagy növekedési ütemű. Pósfai György  2003-as "alulbecsült" mérését kivéve  is 4,5 cm/évet kapunk, aminél nagyobbat nem ismerünk. A másik tölgy 2,3 cm/éves növekedési üteme sem rossz. Ez azt jelenti, hogy bizonyítottan csak a bogdásai és a baki nagyobb péterhidainál, nagyon valószínű, hogy a borsodivánkai is, ha csak valami katasztrófa nem történt vele 2015 óta. Ez azt jelenti, hogy a péterhidai az ország negyedik legnagyobb tölgye lett. Növekedési ütemét látva azonban néhány éven belül valószínűleg felzárkózik  a bogdásai mögé. Koronája még hatalmas, egyik oldala azonban már odvasodik,  dőlése miatt bizonytalanná válhat egyensúlya,  így hosszabb távra nehéz jósolni. 
A másik három tölgy gyarapodás 
1,58; 2,16 és 3,73 cm/év. Ez utóbbi jelentős értékét már érintettük.