2023. február 5., vasárnap

Keselyűs, újra

Egy hónapja, tavaszias időben ugrottam ki ide, a decsi Kis-Holt-Duna után hazafelé tartva.

Hiába volt minden idők második legcsapadékosabb januárja, a Keselyűsi-Ásás-Duna most is csontszáraz. 

A hóvirágok ekkorák az Ásás-Duna mentén.

Kertünkban meg már egy része elvirágzott. 

A téli zöld is nyílik. 

Akárcsak a meténg. 

Tegnap hatalmas szél volt. Utcánkban is kidölt egy fenyő. Itt is megadta magát egy-két fa, de szerencsére a nagy nyárfasorban nem tett kárt. 

Nem sokszor volt az idei szezonban jég a Holt-Sión. 

A szél itt is pusztított. 

Fagyöngy. 

Egészen friss hódrágás nyomok. 

Jég bagatellek. 1.

2. 

Szürke gémek és felhők.

Jég és víz határa. 

Még egy jég bagatell.

Tőkések. 

Sárosi madákavalkád. Tőkés- és kendermagos récék, szárcsák, hattyúk. 

A Sáros vége. 

A madárkavalkád közelebbről.

Kárókatonák. 

 

2023. január 28., szombat

Szekszárdi-dombság: Fehér, barna és kevés zöld

Tegnap egész nap szállíngózott a hó, időnként havas eső. A városban nem sok maradt meg ebből, de kis dombságunk mégis 1-2cm-es lepelbe takarózott.  

Indulás a gurovicai erdészháztól. Nem volt fagy, hatalmas a sár.

Látványhó. Ez talán meteorológiai szakkifejezés, az Időképen többször olvasom.

A sok zöld szúrós csodabogyó fehér lepelben. 

Íme.

A hunyorok is hósapkát kaptak. 

Egyre magasabbra érve, kicsit több a hó.

Az Almási-völgy.

A völgy vége felé zoomolva. 

Olvasom, hogy Kékestető megint bedugult, a parkolók megteltek.  Dobogókő hasonlóan. Az emberek vágynak a hóra. Én - mint szokás - senkivel nem találkoztam.

Visszafelé haladva már kissé megkopott a tél pompája. 

Egyre több lesz a zöld, ahogy visszaérek a gurovicai erdészházhoz.

Továbbra is messze elkerülik a madarak az etetőmet. Néha egy balkáni gerle pár, és egy kis csapat őszapó. 

 

2023. január 23., hétfő

A Szekszárdi-dombságban: Szürke és fehér

Szombaton egy napra beköszönött a tél.
A  ház körül 1-2 cm-es hó volt. Gondoltam, a szőlők közt a legrövidebb utón felszaladok kis dombságunk legmagasabb pontjára, ahol több havat reméltem. 
Mi 110m magasan lakunk, 270m magasságig mentem fel. Jó lett volna persze feljutni a Dél-Dunántúl Olimposzára, a Zengőre, de a hegy lábáig is csaknem egy  óra az út. Nekem meg kb. összesen volt ennyi időm. 
Úgyhogy a faluhelyi szőlők közt elindultam felfelé a tavasziasan barkásodó, de most visszafehéredő erdőszéleket érintve. 
Az erdő szélén egy teljesen tájidegen fehér nyár a jellegfa. 
A galagonya bokrok közt az egyik kilátópont felé tartok. 
Itt tényleg markánsan több a hó, mint lent a városban. 
A galagonya algúton át irány a kilátópont!
Íme!
Gondoltam, a nagy szurdikon megyek fel megint az Óriás-hegyre, de a szurdikba szúrós folyondárok sokasága lógott be. 
Úgyhogy a szurdik melletti meredek, csúszós úton kaptattam felfelé.
Egy kis szín.
Felértem. 
Aztán megfordultam és ereszkdetem lefelé.
Még néhány kép a ritka, hóbaöltözött tájról.
A Baranya-völgy vége, a Kis-Baranya. Alján az Attila-birtok.