2020. szeptember 26., szombat

Búcsú egy kempingtől (a Balatontól?)

2005 novemberében a vonyarcvashegyi Szt.Mihály dombról, a kápolna mellől szétnézve feltűnt, hogy milyen jó kis kemping van a domb alatt:  messze van minden lakott helytől, és közvetlenül a tóparton van, nagy természetes erdők és nádasok kísérik. A következő évtől minden nyáron egyszer, néha kétszer is, eltöltöttünk itt néhány napot, hetet, hol gyerekestől, hol csak kettesben. Magyarán törzsvendégek lettünk.
A minap szomorú levelet kaptunk a kempingből, amelyben némileg homályos szövegezéssel arról írnak, hogy a kemping végleg bezár. 
A kemping a  Balatontourist kezelésében van, és aki figyelemmel kíséri a híreket, az tudja, hogy a cég körül az utóbbi időkben zajlik az élet. Nyilvánvaló, hogy a Balatonpart egyik legszebb telkét nem visszaerdősítésre fogják felhasználni, hanem olyan hasznosítás kerül előtérbe, amelyik nagy valószínűséggel nem lesz a kedvünkre.

A kemping nagy vonzereje számunkra a természetközelisége volt, aminek szép példáját láthatjuk ezen a képen is, sátrunk közelében. A kempingben az utóbbi években elmaradtak a fejlesztések, lelakottak lettek a fa- és mobilházak, térdig érő iszap volt a strandon, a teniszpályát visszahódította a természet. Mind olyan változás volt, aminek mi örültünk. Egyre csendesebb és nyugodtabb lett a kemping.

Most következzék néhány olyan fotó, amit a kemping területén fotóztam: bakcsó egyensúlyoz a fán.

A nádas mellett mutatós égererdő.

A kemping hátsó, nem parcellás részén esténként szerencsére annyira sötét volt, hogy csillagászkodni is lehetett.

A Szent Mihály-domb tövénél volt egy nagy homokozó, amire azt írták, hogy ez teknősök költőhelye. Ezt egészen tavalyig nem hittem el, amíg ezt nem láttam.

A kempingbe belógnak a Szent Mihály domb dolomitsziklái is. Ezeken és az itt heverő fatörzseken gyakoriak voltak a gyíkok.


Alkonykor behúznak a seregélyek a nádasba.

Kis kócsag a nádas felett.

A strandtól pár lépésre szárcsák fészkelnek.

Vízicsibe is gyakori látnivaló a strand melletti csónaköbölben.

A csónaköbölben törpegém lesi áldozatát.

Nagy kócsag egy viharosabb napon.

A csónaköbölben a békák is gyakoriak.

Sőt még vízisikló is akad.

Szitakötők különféle fajai és nemei.

A part közelében a leggyakoribb a barázdabillegető.

A szitakötők megbékélnek a strandolókkal.

Mindenféle énekesmadarakból sok van. Kicsit különlegesebb, de elég gyakori a zöld küllő.

Egy faház rejtekében légykapó költ.

A strand képe szivárvánnyal.

A nagy számban itt lebzselő tőkés récék közt időnként cigányréce is feltűnt.

A strand leggyakoribb jövevényei a hattyúk.

Bubós vöcsök is gyakran feltűnt.
 
Hála az égererdőnek, fakusz is gyakori vendég a faházak közt.

Alkony a strandon. Ezzel a képválogatással búcsúztam a kempingtől, és egy kicsit a Balatontól is.

2020. szeptember 20., vasárnap

Fel a Zengőre

A nyár elején új kilátót avattak a Zengőn. Elmentünk, megnéztük.

Erre a pilisiek simán ráfognák, hogy "római út." Minimálisan 2,5 km felfelé, 250m szintkülönbséggel.

Az első kilátópont.

Bükkös a csúcs alatt.

A kilátó. A régi, 5m-rel alacsonyabb geodézia mérőtornyot egyszerűen körbeépítették. Oda is fel lehetett menni, de illegálisan, életveszélyesen, és az utóbbi időkben már az ember szinte csak a lombokba látott. Most 22m-es lett a torony, túlnövi a hegytető fáit.

A Nyugati-Mecsek felé.

A Vár-völgy felé.

Részletek.

A Dobogó felé. A cigány-hegyi kilátó már ki se látszik a lombok közül.

A Templom-hegy felé.

Kis dombságunkat nem lehetett kivenni a párából.

Részletek 2.

Zengővár romjai.

Egy ideális bivakszállás is kijött a pénzből.

A Pilisben ez már Via SaCra  lenne  a Szívcsakrához.

Hazafelé megállásra késztet a lovászhetényi (Laßhetting) kálvária.

Két régi temetője is van.

 
Gyakori a sváb temetőkben a hársfa. Ez egy törzsében karcsú, de csodálatos szépségű, magas példány.

Szent Vendel a hársfa alatt.

Arcok a múltból. 1.

Arcok a múltból 2.

A Geresdi-dombság a hetényi temetődombról.

2020. szeptember 18., péntek

A dobokai Nagyfa

Uralja a tájat dobokai Nagyfa. Itt Görcsönydobokán a Nagyfa nem egy jelzős szerkezet, hanem tulajdonnév. Sőt a Nagyfa felé a Nagyfa utcán kell mennünk.
A Schwäbische Türkei magterületén járunk. 1944-ben egyesült Görcsöny (Ketschinge) és Doboka (Tuwoke)
Kerülővel megyek a Nagyfához, ismerkedem a szelíd baranyai tájjal. 
A dobokai szőlőhegyen már csak egy szőlő van. A szépen gondozott kert sarkában műanyagszék. A munkák után jól eshet innen szétnézni.
Somberek és Görcsönydoboka közt a baljós nevű Csele-patak felduzzasztásával több halastavat hoztak létre.
A kócsagok és gémek a tó körüli földeken lebzselnek.

Poros út Somberekről.

A Nagyfa
A Nagyfáról Túrós László leírását ismertem. Tudtam, hogy valójában nem egy nagy cserről van szó. Pontosabban nagysága nem a törzskerületben nyilvánul meg.
A Nagyfától belátni a környéket. A távolban Geresd, mögötte a Zengő.
Szebény és az M6-os egyik viaduktja. Hála az M6-nak, fél óra sem kell, hogy ideérjek.
Dobokai magányos kút.
Őszi bagatell.
Ha már Doboka körül sétáltam egyet, felkeresem a középkori Doboka templomának maradványait, néhány kilométerrel arrébb. Ezt ma sombereki templomromnak nevezik. 
Egy későgótikus templom szentélyének és rövid falszakaszának megmaradt és  megbecsült részletei.
A rom közeléből szépen rálátni a Mecsekre. Előtérben csipkebogyó telepítés.
Egész utam minden egyes percét élveztem, igaz nem is volt túl hosszú, két óra az egész. A falu is nagyon kulturált volt, és nem azzal szomorú elesettséggel találkoztam, mint oly sok zsákfaluban. A falu (pontosabban két falu) svábos értékeiről talán a másik blogomban lesz szó.