Az Öszpötei Kandeláberfa

Hirtelen elhatározásból az első igazi kánikulai napon elhatároztuk, hogy a tőlünk 120 km-re lévő Kőkapu-Gyöngyöspuszta felől megközelítjük a híres Kandeláberfát. 

A Dendromania térképére rápillantva úgy képzeltem, hogy itt  a nagyszerű listás fák tömkelege fog utamba kerülni. Valóban  így is indult minden a világvégi Kőkút-Gyöngyöspuszta bejáratánál.

Aztán egy homokos földúton indultunk el a híres Öszpötei-erdő felé. Azt mondani sem kell, hogy több mint négy órás sétánk alatt senkivel nem találkoztunk, pünkösdhétfő okán erdei munkák sem zajlottak, végig csak természetes hangok, főként madárdal vett körbe minket. Még légifolyosó sincs az Öszpötei-erdő felett. 

Az út mellett szép tölgyfa fasor, gondolom még a kőkút-gyöngyöspusztai kastélyt építtető Festetics Kálmán (1847-1928) idejéből, a 19. sz. végéről.

Úgyhogy annak ellenére hogy a hitvány kis akáctelepítések is fel-fel tűntek,  ez a nagy fás illúzióm még egy darabig fennmaradt. 

 Teljesen szürreálisnak érzem, hogy itt a somogyi homokpusztán duglászfenyő liget van a távolban, amikor ennek a fának az őshazájában a párás-hűvös magashegységi-óceáni klíma honol. Egyetlen magyarázatot találok, az évi 700 mm körüli csapadékot, ami több az országos átlagnál. Végül egy szakszerű ismertető támasztja alá sejtésemet, miszerint ez a vidék az európai elterjedésének erősen a peremzónája. 

Kőpuszta felől nincsenek túrautak. Néhányszor rövidíteni akarok, így egyre hosszabb lesz az út. A sűrűben dámszarvasok cikáznak, de lemaradok róluk. 

Aztán csak meglett. 

Van benne anyag. 

A másik oldalról.

Teljesen atipikus, hogy ilyen erőteljes oldalágakat eresszen egy duglászfenyő. Az itteni ismertető szerint ennek valószínű oka, hogy a legelő közepére ültetett fa friss hajtásait állandóan lerágták az állatok, amire válaszul össze-vissza elkezdett hajtani. Én inkább  komolytalanul úgy gondolom,  hogy amikor az oregoni Sziklás-hegységben kifejlődött génjei szembesültek azzal, hogy itt a tikkasztó magyar homokpuszta közepén kell leélnie életét, akkor kínjában elkezdett össze-vissza mutálódni. 

A 19. század végén báró Inkey Pál főkertésze Metzl Kamill lett a duglászfenyők somogyi meghonosítja, aki az Iharos  és  Ágneslak körüli erdőkben kezdett nagyüzem telepítésekbe, amihez a környékbeli  Festetics uradalmak is csatlakoztak. Ezzel egy időben Waldbott Frigyes is végzett nagyszabású fenyőtelepítéseket a zempléni háromhutai birtokán. A dendrománia.hu térképe alapján ma is ezeken a területeken vannak a legjelentősebb állományai. Egy-két parkban és  erdőben vannak még  óriások, amelyek sorából kiemelkedik a Jankovics Tivadar szőlősgyöröki kastélyparkja a maga öt listás duglászfenyőjével. 

Hosszú és alapvetően unalmas baktatás után felkerestük még a Sissy-ligetet is. 

A Sissy-kultusz egyik érdekes megnyilvánulása, hogy az 1898-as merényletét követően kibontakozó halottkultusz részeként mindenfelé emlékfákat ültettek. A  mi gimnáziumunk udvarán is 28 fenyőt és 26 "keleti iharfát" (juhart) ültettek emlékére. 

Ezeket a fákat narancsszínű festékkel jelölték meg. 

Az itt lévő ismertető szerint 21 db van, de én csak 16-ot találtam. Mind az esőbeálló környékén van, ma már vegyes erdőnek hat ez a rész, nem duglászfenyők ligetének. 

Visszafelé ismét inkább gyötrelmes mint felemelő kilométerek következnek a különböző fajtájú és állapotú telepítések közt. Üde színfolt volt a most nem csordogáló Gyöngyös-patak völgyében egy természetesnek tűnő égeres keresztezése. 

Itt meg kiszáradt láp mellett baktatunk tovább. 

A gyöngyöspusztai kastélypark is bíztató, neve is csábító ("Magas Cédrus"), de ma különleges szociális otthonként működő intézetbe a portás  nem enged be. 

Hazafelé a szigetvári várban időzünk, játszogatunk az interaktív kiállításon még egy kicsit. Megcsodálom a szép tölgyet Zrínyi kirohanásának a közelében, és elmerengek azon, hogy a Nemzeti Kastélyprogramnak és a Nemzeti Várprogramnak mi lesz a sorsa, miután az a fenntarthatósági és üzemeltetési szempontból komoly kihívásokkal küzd. 

Egy hónap Tolna-Baranyában

Április 12. és május 8. közt készült képek következnek, minden idők egyi legszárazabb áprilisával. 

Idórendi sorrendben haladunk. Tavaszodik Bátaapáti környékén. 

A kilátóból már látszik:  az idén sincs víz a zsibriki felső halastóban. 

2024-ben már ilyen állapotban volt, de tavaly feltöltötték. 

Az előtte lévő tó viszont tele van. Úgy látszik a két tóból már csak egyhez elegendő  víz van. 

Kis Apollo lepke. Olvasom, hogy egyre ritkább ez a védett faj. Mifelénk még akad. 

Rövid séta Paks környékén. Ürgemező. 

Homoki báránypirosító, védett. 

Kezd felbozótosodni az egyik vége.

Fürtös gyöngyike. 

A gyepet a mérgező tavaszi aggófű színezi sárgára. 

A terület egyetlen jelentős fája ez az alacsonyan elágazó eperfa. 

Kilátás Paksra...

...és a Dunára. 

Felmegyünk Lussonium romjaihoz is. 

Dunakömlődi dombok. Ma már történelem, de itt a 1980-as évektől az atomerőmű építkezésen dolgozó lengyel és orosz munkások kezdeményezése nyomán sípálya is működött, ami 2018. februárjában volt utoljára nyitva. 

A kömlődi templom. 

A város főterén hevederekkel körbeölelt eperfa, a Pósfai-lista harmadik helyezettje. 

A dunai vadgesztenyesor. 

Séta a Sárosnál, Keselyűsben. 

A sárosi torony felújításhoz még nem kezdtek hozzá. Vagy csak én képzeltem, hogy az elnyert pályázati pénzből ezt is rendbe teszik? 

Kizöldült az erdő Keselyűsben. 

         Mi lesz most a Gemenccel?  Gajdos László miniszter szerint a nemzeti parkokban villámgyorsan beszüntetik a tarvágást. Vezérigazgató váltás is esedékes a cégnél, hiszen a régi nyugdíjba ment. Talán jön egy kis szemléletváltás, és még nekünk jámbor erdőjáróknak sem  kell majd folyton meghunyászkodnunk  a vadászok és erdészek előtt? Talán több mint harminc évvel  az első gemenci turistaút után, újabbak is nyílnak?

Nincsenek nagyon illúzióm. Itt a végeken eleve lassabban zajlanak a dolgok. Kedvenc példámmal élve annak idején Tolna vármegye II. József Türelmi rendeletének kihirdetését is évekig elszabotálta, és többé-kevésbé sikeresen bojkottálta.  

Életeben először látom a széptölgyesi halastavat így. 

Holló a száraz meder felett.

Itt három halastó volt. A legfelső évtizedekkel ezelőtt elmocsarasodott, benádasodott, de a másik kettő stabilan működött. Úgy látszik, most már csak egy tóhoz elegendő a víz. 

Holló. 

Szürke gém húz el a száraz tó felett. 

Egy budai panoráma a János-egy felé. 

Ez már egy máriagyűdi panoráma. 

A kegytemplom.

A szentély felől. 

A kálváriakápolna.

Piétaszobor. 

Egy kevésbé híres Mária-kegyhely, Máriakéménd. 

Zsolnay angyalok vigyázzák a tájat és a templomot. ezeknek az angyaloknak a történetéről itt írtam. 

Kálvária

A templom középkori eredetű.

Nagy diófák mellette

Érdekes Szt. Vendel.

Ez már Feked. 

Itt meg már egy listás tölgy bújik meg a tóparton .Belenőtt a listába, kár hogy a régebben mellette állt érbükk ezt már nem élhette meg. 

A tengelici Csapó-kastély parkjában járunk. 

Arra gondoltam, hogy itt is katasztrofális ízügyi állapotok lesznek, de kellemesen csalódtam. 

Itt egy másik magas tölgy, ami belenőtt a listába. 

Ismét Keselyűs.

Sok vitézkosbor. 

Pókbangót viszont nem találtam az idén. 

Az Ásás-Duna viszont csontszáraz.

Alkony Keselyűsben. Nincs még szunyog,

A bonyhádi Perczel-kastély parkjában két 380 cm feletti tulipánfát mért Torma Zoli még 2018-ban. Elvileg mindkettő belenőhetett a listába már, bár nem biztos, de amelyik 386  volt (ez van a képen), az már nagyon valószínű.  

A Perczel-kúria parkja is szép rendezett, de itt nincs listás fa. 

Van szép ezüsthársa. 

Meg egy ilyen érdekes kőrise.