2019. január 20., vasárnap

10 gemenci túra Pörböly-Baja környékén


1.A Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Ökocentrum) látnivalói 


A Gemenc déli részén tett kirándulásaink egyik központi helye a Pörböly és Baja közt található Ökoturisztikai központ. Több szálláshely van itt, innen indul a kisvasút is, de a központ maga is több látnivalóval rendelkezik. Ezek  a következők: 
1. A Szekszárdról ide helyezett  Frigyes-féle millenniumi pavilon, gyönyörűen felújított épület, élvezetes kiállítással. (Megnyílt 2021. őszén. Képek itt vannak.)
2. Nagyrezéti vadmegfigyelő. Néhány szarvas és vaddisznó nagyjából természetes életterében nézhető meg (Képünkön) Pár perces sétával érhető el a központból, jól jelzett úton.
3. A Gemenc kincsei kiállítás
4. A Kerülő-Duna partján álló hatalmas tölgy, Itt található
5. A növendékkorban lévő arborétum. 
6. A nagyrezéti erdészház mellett látható méhészeti gyűjtemény.  Itt van.
7. A Nyéki-Holt-Duna  tanösvény. Autóval itt tudunk leállni. Ennek a kis tanösvénynek régen a legnagyobb erénye az volt, hogy kis ingatag kilátójából ráláttunk a holtágra. Ez ma már sajnos nincs így, a fák túlnőtték az ingatag tornyocskát, amit le is zártak annyira ingatag lett. Nehezen lehet megbocsátani a Duna-Dráva Nemzeti Parknak, hogy míg a szánalmas,  vadászles szintjét sem elérő torony jut csak a turistáknak, addig a nagy, hatalmas erős kilátót csak a szakemberek látogathatják.(Már azok se nagyon, az odavezető út hídja katasztrofális állapotban van.  A 2020. őszén észlelt állapotokat írtam le. Azóta esetleg változhatott is a helyzet. )
Térkép.  

2. Az Ökocentrum és Baja közt a kék + turistautat érintve

A kevés gemenci turistaút közül talán a legszebb, mivel sok-sok holtágat érint. (Lásd az alábbi térkép felső útját!) A pörbölyi ökocentrumot a hátsó kapun hagyjuk el, majd az út a Kerülő-Duna töltésén visz egészen a Rezéti-Dunáig a Dél-dunántúli Kéktúrán. Ezt nyárra benőheti kissé a dzsuva, de cserébe árnyas. Helyette a vele pérhuzamos füldutat is használhatjuk.  A Nyárilegelőnél érjük el a Rezéti-Dunát és a magaspartról szép kilátás is nyílik a Duna-ágra. Itt vesszük fel a kék+ turistajelzést, ami a Kis-Rezéti erdészháznál ismét kivezet a Rezéti-Dunához. Az erdészház mellett a Gemenc egyik legszebb tölgyét is megcsodálhatjuk. Aztán az út délnek fordul és a Cserta-Dunát keresztezve hosszan halad a Káposztás-Duna mentén Baja felé. A Cserta-Duna hídján át érjük el a  Vén-Dunát, ami  mentén beérünk Baja-Dunafürdőre. Ez az út 12 km hosszú. Baja-Dunafürdőről vagy busszal, vagy vonattal mehetünk vissza Pörbölyre, de akár az alábbi két út valamelyikén is.
 2022-ben a kék + turista jelzés már nem szerepel több turistatérképen, az openstreemap térképén is áthúzták.  Okát nem tudom, mindenesetre ez határozott visszafejlődés.
Térkép

3.Az Ökocentrum  és Baja közt a Dél-dunántúli Kéktúrán

Az Ökocentrumtól  Baja-Dunafürdőre rövidebb úton is eljuthatunk a Kéktúrán. (Lásd a fenti térkép alsó útját!) Ennek első szakasza a Súgó nevű erdőrészen halad át, szinte végig telepítéseken. 3 km után végre elérjük a Csertai-Dunát, és innen utunk érdekesebbé válik. Szintén 3 km-t sétálhatunk a Cserta-Duna mentén, míg a Vén-Duna partjára érünk, ahol 2,5 km után Baja-Dunafürdőre érhetünk 8,5 km megtétele után.  A 2. és 3. út körtúrává is szervezhető az őkocentrumból. A Kéktúrából és K+-ból álló kör  Vén-Dunát kihagyva 15 km hosszú. Azt is belevéve, duplán végigjárva már egy 20 km-es kört kapunk. 
Térkép

4. Az Ökocentrum és Baja közt a Mária-út gemenci szakaszán

A Gemenc legnagyobb fáit is érinthetjük ezen úton. A Nyéki-Holt-Dunát  (lásd 1.túránk 7. pontját) érintve haladjunk el dél felé a töltésen. Amikor a töltésút nyugatra fordul, nézzünk szét az erdőben. Itt találjuk a Gemenc legnagyobb tölgyét, a Címer-fokit. Az utunkat azonban keletnek folytatjuk a Mária-úton. Hamarosan a kádár-szigeti halászháznál kiérünk a Dunához, majd nyiladékúton, telepítésekben folytatjuk utunkat. Két és fél kilométer út után figyeljük a némileg brokkolira emlékeztető "nagy fa" jelzést, ami a "Pörbölyi Titánhoz" vezet a Móric-Duna partjára. Ha nincs nagy víz el is érhetjük hazánk legnagyobb törzskerületű fáját. Visszakanyarodva a turistaútra, hamarosan  a piros turistajellel egészül ki az utunk. Még három kilométert kell gyalogolnunk amikor egy kis kitérőt tehetünk a Pörbölyi -erdő másik legendás nyárfájához, a Marica-fokihoz. A kapitális, fantasztikus fekete nyár már nem él, de még áll. Siessünk, hogy még megcsodálhassuk hatalmas törzsét, amit egyesek még a Pörbölyi Titánnál is lenyűgözőbbnek  tartottak. Frissités: A kapitális nagy nyárfa 2021-ben kidőlt.
Visszatérve a turistaútra, egy kilométer után már a Potyka-csárdánál pihenhetjük ki a 16 km-es út fáradalmait.
Térkép.


5. Az Ökocentrumtól  Bátára kerékpárral

Az út a töltésen vezet,  ezért alapvetően kerékpárral ajánlott. Az út eleje és vége aszfaltozott, közepén gondozott makadámutat találunk. Hossza 11 km. Az oda- vagy visszautat azzal tehetjük változatosabbá, hogy a belső, földes utas töltésen elmegyünk a címer-foki tölgyet és Nyéki-Holt-Dunát megnézni. (Lásd a 4.túrát) Ez csak  két kilométeres kitérő, de mindenképpen megéri. A töltésen haladva érdemes megállni a két töltés találkozásának közelében lévő kilátónál, ahonnan a Bátai-Holt-Dunát figyelhetjük. Báta a Gemenccel leginkább szimbiózisban élő falu. Akár egy egész napot is rászánhatunk, annyi látnivalója van. Itt a falu környezetét és a műemlék szivattyútelepet mutatom be.  Itt a házakat, múzeumokat, templomokat, temetőket.
Térkép.

6. Az Ökocentrumtól Lassiba

Lassiba legtöbben kisvasúttal érkeznek. Gyalog is odamehetünk a Kéktúrán.  Ekkor megállhatunk nézelődni a Rezéti-Duna partján is. Kerékpárral a töltésen is odatekerhetünk, mindkét út 6 km lesz. Lassi régen révátkelő hely volt a Dunán, csárdája fontos találkozási pont. A csárda egyik melléképületében nemrégiben megújult halászati múzeumot rendezett be  a Gemenc Zrt. Körülötte játszótérrel, padokkal, esőházakkal szabadidőközpontot találunk. Itt érdemes letenni a kerékpárokat, és a 2,2 km hosszú Molnárka tanösvényt végigjárva Malomtelelőbe gyalogolni. Ez a tanösvény lett 2014-ben az "Év tanösvénye". Az egykori Malomtelelő-tó közelében pedig egy nagy kilátótoronyba is felmászhatunk.
Térkép.

7. A pandúri tanösvény és Baja látnivalói

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNT5klEz8CQNy-Ao-CVeWvF8JZD7WXjT4192Et8hMpMUTG8USgzr2mlt8f6ORciydzbIkz6zlCPEHHYtg6A_U1dewnnj_zGP_SsOeB92WKbK27gDSROM_JNNkHUEBlwTJce_B2HQXSN91q/s640/sugo07.jpg
Bajának számos látnivalója van, most csak a Dunához és a Gemenchez kötődőket vesszük sorra. Baja igazi dunai látnivalója Sugovica-part. Nyáron remek standok is vannak errefelé. Érdekes látnivalója egy rekonstruált hajómalom. A Dumaparton egy kis halászati skanzent is látunk. A Sugovica vadabb arcát régen egy Pandúr-szigeti tanösvény is érintette. Ezt a tanösvényt azonban sajnos sorsára hagyták és a Pandúr-szigeten egy kaviccsal felszórt kerékpárral is járható körtúraútvonalat építettek ki. Ez a Szeremle felé tartó úton, a Deák-zsiliptől indul, és kb. 9 km után tér ide vissza, miközben érinti a nagy Duna partját, majd a kevésbé érdekes üdülőházak közé beékelődött,  és egy nem igazán célszerű helyen felállított kilátóval is rendelkező Ökoparkot. Az Őkopark  modern építészeti kialakítása azonban figyelemreméltó. Itt található az Ökopark.  Itt pedig a Deák-zsilip utáni hely, ahonnan a pandúr-szigeti körtúrát indíthatjuk.  
Térkép

 8. Bajáról a Ferenc-csatornai turistaúton Vodicáig

A Ferenc-csatorna töltésén is vezet egy turistaút, amelyen egészen Nagybaracskáig mehetünk. Én eddig beértem Vodicáig tartó 4 km-es szakasszal. A Sugovicából kiágazó vékonyka Ferenc-csatorna meglepően izgalmas, igazi hódos vidéknek tűnt nekem pár éve. Vodica hangulatos Mária-búcsújáró hely, Szentkúttal, rendezett környezettel, kis kápolnával. A Deák-zsilip mellett, itt érdemes autóval leparkolni az induláshoz. 
Térkép.


9. Bajától délre az EuroVelo 6-on

Az EuroVelo 6 az Atlanti-óceán partjától indul, és aztán Németországtól  a Dunát követve tart egészen a Fekete-tengerig. A mi vidékünk a Szent László-hídtól aszfaltozott töltésúton halad Bajáig (lásd a 10 legjobb gemenci túrahely Szekszárd közelében 9.) Bajától a viszonylag kis forgalmú közúton vezetik Szeremle és Dunafalva irányába, de mi választhatjuk a Sugavica töltését, majd a nagy Dunát elérve a közút is felmegy a töltésre. Szeremlénél érdemes mindenképpen körbenézni a Sugovica partján is. Dunafalván pedig nyári kisvíz idején a homokfövenyen Contra Florentiam római erődjének megmaradt toronymaradványa mellett fürödhetünk a Dunában, csodás, fövenyes parton. Ez hazánk egyetlen in situ, természetes állapotban fennmaradt római épületmaradványa.  Ha Bajáig autóval hoztuk a kerékpárt, innen érdemes indulni. 
Térkép.


10. Kenuval a Rezéti-Dunán


Mindenképpen érdemes a Gemencben kipróbálni a kenuzást. Erre elsősorban a Rezéti-Duna ajánlható. Ide kétfajta módon juthatunk el. Bérelhetünk az  Ökocentrumtól kenut, akik kisvasúttal kiszállítják a kenukat a Nyárilegelő megállóig. Ennek hátránya, hogy a kisvasút menetrendjéhez kell igazodnunk, hacsak nem fizetjük ki az igen magas különvonati megrendelőt.  A másik lehetőség, hogy a Bárka pihenőháztól bérlünk. Ekkor a kenuk indulási helyének érdemes Érsekcsanádot választani, ahová a kenu szállítását is megoldja a pihenőház tulaja. Ennek a hátránya, hogy keresztbe át kell szelni a Dunát, ami kezdők számára veszélyes a hajóforgalom miatt, ezért ezt csak az választhatja, akinek kellő vízi jártassága és erőnléte is van. Ekkor viszont nem függünk a menetrendtől, a Vén-Dunán is végigevezhetünk, és szinte a ház előtt szállunk ki a hajóból. Még egy jó tanács, lehetőleg ne válasszunk rekkenő kánikulai napot.
Térkép.