Keselyűsben

Elsőként állapítsuk meg, hogy még mindig magas a víz Keselyűsben, olyan magas, hogy a Sárosi-torony is csak ázik, ami biztos nem tesz jót neki. 

A moszatpáfrány is erőre kapott két hét alatt. 

A héten végig ramaty idő volt, és csak csütörtök délelőtt sütött kicsit a Nap. Lyukasórában kiugrottam Keselyűsbe az erdészetbe  fát rendelni, (egy hosszú várakozó lista végére kerültem)  és ha már itt jártam, engedtem a csábításnak, mint ez az atalanta lepke is. 

Ez a karvaly viszont szomorúan ült egy ágon, ...

...majd biztosabb helyre repült száritkozni. 

A nagy tölgy.

A Sároson a közönséges tőkések mellett egy kendermagos récepár is feltűnt. 

Ez a kis röpködő valami csak egy 2-3 miliméteres  kis vacak. Fogjuk fel a képet ultra makró tesztjének. 

A holtág alsó végében is ott a moszatpáfrány, ami tavaly szörnyű inváziót csinált itt. 

Íme. 

A holtág nyugodt most, pecások sincsenek. Csak a közeli farakodónál zajlik az élet. 

Egy tarvágás miatt most az útról is látni lehet (a még mindig lezárt kerítés mögött lévő)  egykori legendás Szarvas-csárdát. Azt hiszem erre is keresztet vethetünk. 1971-ben a vadászati világkiállítás után egy darabig felkapott hely volt, de aztán az elvtársaknak túl sok volt a gemenci turista, és lenyúlták maguknak. ("Kádár-villa" lett a neve, bár Kádár mindig az egykori érseki vadászházban - a "belső kastélyban" -  szállt meg, nem itt.) A rendszerváltás után se az erdészet, se a nemezti park, se a város nem tudott vele mit kezdeni.Gyarapodik Keselyűs veszteséglistája. 

 

A valdensek földjén

A cím akár arra is utalhatna, hogy ismét idegen tollakkal büszkélkedve, francia vagy talján földeken járunk, de nem, itt most nem erről lesz szó. A Nyugat-Mecsekbe látogatunk. Komlón (lásd a végén) volt dolgom még a múlt heti ragyogó időben, és dolgom végeztével előbb átugrottam Kishajmásra (lásd korábbi bejegyzésem), majd onnét haladtam Abaliget felé.

Abaligeten van egy nagyszerű bükkös, és persze a hangulatos, idegenforgalmilag frekventált barlangkörnyék. Most azonban (idő hiányában) nem a már ismert részeket vettem sorra, hanem újdonságok után kutatva a templomhegy és a temető következett.

Meglepő módon a templom pénteken kora délután is nyitva volt, így a Bűnbánó Magdolna közepes színvonalú barokk oltárképére is vethettem pillantást.

 

Tipikus templomkerti, őszi hangulat. 

Temetőkben, templomkertekben néha nagy fák is adódnak, de sajnos most nem voltak elég nagyok. A temetőből mindenesetre ráláttam a Mecsekre.

Orfű felé haladva a Tubes, a Nyugat-Mecsek legmagasabb pontjának antennákkal csúfított csúcsa is feltárult.

Orfűn a tavaknál sem állok meg, hanem Bános felé veszem az irányt.

Bánostól pedig végig emelkedő úton indulok Vágotpuszta felé nagy tölgyroncsok közt.

Az volt az érzésem, hogy egy beerdősült fás legelőn megyek, legalábbis a fontos kellékek megvoltak. Nagy dendromán szívdobbanás kísérte ennek a vadkörtének a felfedezését.

Arrébb egy gyertyán a fiatalosban.

Pont fás legelős távolságra állnak ezek a tölgyek is.

Aztán 400m-es magasságban elérem bükkösöket...

... és Vágotpusztát, korábbi nevén Vágot falucskát.

1790 körül itt egy csárda létesült a Pécsről a Sásd felé menő út mentén. E köré 19. század elején néhány sváb család is letelepedett, és létrejött egy 10-12 házból álló kis falu. 

A temetővel kezdem, atalanta lepke a régi sírkövön.

Ahhoz képest, hogy Vágot soha nem volt nagy falu, elég nagy temetője van. A síkövek kopottak, töredékesek, ahol a név olvasható, az mind német. 

Örök talány, hogy a sírkövek és a kereszt miért ellentétes irányba néz.

A faluban most hét ház áll, a többség víkendáz, egy romos, legalább kettő valdens tulajdonúnak tűnik.  Vágotpuszta neve örökre összeforrott a  "Mecseki láthatatlanok" emlékével. 1956. november 4-e után mintegy 300 fős szabadcsapat vonult fel Pécs környékéről a Mecsekbe, és kezdte meg reménytelen gerillaharcát a szovjet túlerővel szemben. Bázisuknak Vágotpusztát választották, főhadiszállásuk pedig a képen látható, ma a valdensek tulajdonában lévő ház volt. Később innen elmenekültek Kisújbánya környékére, majd onnan, egyre inkább szétszóródva és felszámolódva, ismét visszatértek Vágotpusztára, hogy a megmaradottak Jugoszlávián keresztül nyugatra szökhessenek.

Vágotpusztán a "mecseki láthatatlanokra" csak egy kopjafa meg egy emléktábla utal.  A valdensek jelenléte ennél sokszorta erőteljesebb. Bevallom, Vágotpuszta előtt én úgy gondoltam, hogy a valdensek  a többi középkori eretnekszektával együtt rég eltűntek a történelem süllyesztőjében, de nem, kis közösségeik világszerte élnek, még itt a Mecsekben is.

Vágotpusztának az 1960-as népszámlálás szerint 6 lakosa volt, az 1970-es szerint 9. Ezt követően azonban teljesen elnéptelenedett. Hogy ma hányan lakják életvitelszerűen, azt nem tudom. Amikor ott jártam, a házak előtt három autó állt. A település ma is nehezen, főként dél felől közelíthető meg. Ehhez ma már egy Suzuki Ignis is elég. Vágotpuszta felé minden út emelkedik. Ez a Dél-Dunántúl legmagasabban fekvő települése 390-400 m magasan található.

Komlóra már utaltam. A város egész jónak nézett ki, a kórház melletti  hasmányi templomrom a bedeszkázottságával, a környezete elhanyagoltságával  viszont  csalódáskeltő. Ez a kép talán szebbnek mutatja a környéket, mint amilyen a valóságban.

Kishajmás: Homokkő-szurdok, kálvária.

A Zselic mérsékelten ismert látnivalója a kishajmási szurdok. 

A Mecsek lankáit elhagyva a szelíd zselici dombok jönnek. 

A kálvária és  a szurdok nagyjából egy irányba van, löszmélyúton indulok el a faluból kivezető úton. 

Pár méter után útelágazás, egyik út a szurdokba, a másik a kálváriára vezet. A kálváriával kezdem. Egyszerű betonkereszteken Zsolnay-domborművek vannak. 

Egy homokkő fülke jelzi, hogy a domb meghatározó kőzete közel van a felszínhez. 

A kálvária legérdekesebb látnivalója 3 pirogránit angyal  egy kis kápolna körül. A pirogránit angyalokból összesen 11 db készült el a Zsolnay-gyárban,1899 környékén. Öt darab kellett a kőbányai Szent László templomhoz, amit Lechner Ödön tervezett. A szobrok modelljeit a Baranyában is sokat dolgozó szászvári születásű Kiss György   készítette el. E modellek alapján készültek el a Zsolnay-gyárban a szobrok. Az angyalok magyaros és harcias amazonok benyomását keltik. Csak erősen megcsonkult szárnyuk utalt anagyali természetükre. 

A különleges, újszerű technika miatt a gyárban két sorozatott is csináltak a megrendelt szobrokból, az elsőt egyfajta próbaként. A Hit, a Remény és a Szeretet 3 angyala, valamint két imádkozó angyal ma is a kőbányai templom dísze. A próbasorozat Hit és Szeretet szobra ismeretlen körülmények közt a máriakéméndi kegytemplom bejáratához került. Még talányosabb, hogy a horgonyt tartó Remény és a két imádkozó angyal miként került a kis és jelentéktelen Kishajmás kálváriájára. A 11. angyal a pécsi Zsolnay-mauzóleum tetején volt, de ez megsemmisült.  Az idekerülésük az 1990-es évek elején történhetett, erről így tudósít a Új Dunántúli Napló 2002. június 18-ai száma: "Úgy menekítették ide őket, hosszú ideig mindegyiket rejtegették a Gyenes-portán. Aztán Máriás Lajos, aki a falu önálló egyházközségét alapította, valamint Sonner Ádám sásdi plébános a mai helyére, a sziklás csúcsra vitették a szobrokat és a domborműveket."  A somborműveken a stációképeket kell érteni.

A sírba fektetett Krisztust eredetileg egy rajta sütkérező gyíkkal akartam lefényképezni, de mire lekerült az objektívsapka, a gyík eltünt. 

Az angyalok  hatalmas szárnya letört. A kálváriáról szép a kilátás a nem is olyan távoli Mecsek felé. 

A falu szobányi kis tempoloma elé 1906-ban építettek tornyot. 

A szurdok felé nem vezet semmilyen út sem. 

Tavaszias hangulat késő ősszel. 

Meredek leereszkedés után rövid haladás után rögvest a homokkőfalak következnek. 

Különböző keménységű rétegek egymáson. 

A szurdok igen rövid, de nagyon meredek lépcsőkből áll. 

Zivatarok után szinte Bärenschutzklammos hangulata lehet, persze némi túlzással, és sokkal kisebb léptékben. Csakhogy ritkán van ekkora zivatar. Meg ki az, aki zivatarban megy el túrázni?  

Mindenesetre az időnként lerobogó víz tipikus üregket vájt ki. 

A csúszós avaron igyekszem a legfelső lépcsóig is felmászni, kevés sikerrel. Mászás közben pereg a homok a puha régekeből. 

Visszatérve a faluba búcsúzóul rázoomolok mégegyszer a kálváriára.