A valdensek földjén

A cím akár arra is utalhatna, hogy ismét idegen tollakkal büszkélkedve, francia vagy talján földeken járunk, de nem, itt most nem erről lesz szó. A Nyugat-Mecsekbe látogatunk. Komlón (lásd a végén) volt dolgom még a múlt heti ragyogó időben, és dolgom végeztével előbb átugrottam Kishajmásra (lásd korábbi bejegyzésem), majd onnét haladtam Abaliget felé.

Abaligeten van egy nagyszerű bükkös, és persze a hangulatos, idegenforgalmilag frekventált barlangkörnyék. Most azonban (idő hiányában) nem a már ismert részeket vettem sorra, hanem újdonságok után kutatva a templomhegy és a temető következett.

Meglepő módon a templom pénteken kora délután is nyitva volt, így a Bűnbánó Magdolna közepes színvonalú barokk oltárképére is vethettem pillantást.

 

Tipikus templomkerti, őszi hangulat. 

Temetőkben, templomkertekben néha nagy fák is adódnak, de sajnos most nem voltak elég nagyok. A temetőből mindenesetre ráláttam a Mecsekre.

Orfű felé haladva a Tubes, a Nyugat-Mecsek legmagasabb pontjának antennákkal csúfított csúcsa is feltárult.

Orfűn a tavaknál sem állok meg, hanem Bános felé veszem az irányt.

Bánostól pedig végig emelkedő úton indulok Vágotpuszta felé nagy tölgyroncsok közt.

Az volt az érzésem, hogy egy beerdősült fás legelőn megyek, legalábbis a fontos kellékek megvoltak. Nagy dendromán szívdobbanás kísérte ennek a vadkörtének a felfedezését.

Arrébb egy gyertyán a fiatalosban.

Pont fás legelős távolságra állnak ezek a tölgyek is.

Aztán 400m-es magasságban elérem bükkösöket...

... és Vágotpusztát, korábbi nevén Vágot falucskát.

1790 körül itt egy csárda létesült a Pécsről a Sásd felé menő út mentén. E köré 19. század elején néhány sváb család is letelepedett, és létrejött egy 10-12 házból álló kis falu. 

A temetővel kezdem, atalanta lepke a régi sírkövön.

Ahhoz képest, hogy Vágot soha nem volt nagy falu, elég nagy temetője van. A síkövek kopottak, töredékesek, ahol a név olvasható, az mind német. 

Örök talány, hogy a sírkövek és a kereszt miért ellentétes irányba néz.

A faluban most hét ház áll, a többség víkendáz, egy romos, legalább kettő valdens tulajdonúnak tűnik.  Vágotpuszta neve örökre összeforrott a  "Mecseki láthatatlanok" emlékével. 1956. november 4-e után mintegy 300 fős szabadcsapat vonult fel Pécs környékéről a Mecsekbe, és kezdte meg reménytelen gerillaharcát a szovjet túlerővel szemben. Bázisuknak Vágotpusztát választották, főhadiszállásuk pedig a képen látható, ma a valdensek tulajdonában lévő ház volt. Később innen elmenekültek Kisújbánya környékére, majd onnan, egyre inkább szétszóródva és felszámolódva, ismét visszatértek Vágotpusztára, hogy a megmaradottak Jugoszlávián keresztül nyugatra szökhessenek.

Vágotpusztán a "mecseki láthatatlanokra" csak egy kopjafa meg egy emléktábla utal.  A valdensek jelenléte ennél sokszorta erőteljesebb. Bevallom, Vágotpuszta előtt én úgy gondoltam, hogy a valdensek  a többi középkori eretnekszektával együtt rég eltűntek a történelem süllyesztőjében, de nem, kis közösségeik világszerte élnek, még itt a Mecsekben is.

Vágotpusztának az 1960-as népszámlálás szerint 6 lakosa volt, az 1970-es szerint 9. Ezt követően azonban teljesen elnéptelenedett. Hogy ma hányan lakják életvitelszerűen, azt nem tudom. Amikor ott jártam, a házak előtt három autó állt. A település ma is nehezen, főként dél felől közelíthető meg. Ehhez ma már egy Suzuki Ignis is elég. Vágotpuszta felé minden út emelkedik. Ez a Dél-Dunántúl legmagasabban fekvő települése 390-400 m magasan található.

Komlóra már utaltam. A város egész jónak nézett ki, a kórház melletti  hasmányi templomrom a bedeszkázottságával, a környezete elhanyagoltságával  viszont  csalódáskeltő. Ez a kép talán szebbnek mutatja a környéket, mint amilyen a valóságban.