2018. szeptember 15., szombat

Midőn földdé lesz a Testem...

Az idén még nem voltam Üveghután.

A Sárköz a Maus-kápolna mellől.

A hosszúra nyúlt nyár olyan különleges élményeket is kínál, mint fürdés szarvasbőgés hangjaira időnként elsurranó jégmadarak közt.

Ehhez ki kell menni a Szálkai-tározóhoz.


Marhák a horizonton.

Lassan megadja magát a szálkai akácos, anélkül, hogy fái listára kerültek volna.

Az üveghutai erdő sziklaformációi nem túl látványosak, de legalább ősi kőzetekből állnak.


Mindig keresnem kell az üveghutai temető néhány megmaradt sírkövét az erdőben.

Tényleg komolyan elgondolkodtam, hogy itt lenne legjobb szétszóratni (remélem, majd egyszer) a hamvaimat. Persze lehet, hogy néhány év múlva ideér a tarvágások rendje, és eltűnik a temető néhány eddig megmaradt sírköve is, ahogy ez egész falu eltűnt a kitelepítés után, a templomtorony kivételével. Milyen szép gesztus lenne az itteni erdészettől, ha békén hagynák ezt a kis erdőfoltot!

Midőn földdé lesz a Testem
add, hogy megszűnjön a Lelkem
mindörökre: Sic fuit!
(Jutott eszembe régről.)
Azok a bizonyos tarvágások.

A másik oldalról.

A Zengő.

Ezen a fotón egy dámbika látható.

Aki esetleg nem találta meg, annak egy kis könnyítés.


Ezen a képen egy gyöngyházlepke található, de most nem adok segítséget!



Ciszterci parkok és családi mélylélektan

A zirci apátság címere a nagyvenyimi egykori uradalmi központjuk homlokzatán. Nagyvenyim és Előszállás közt terület el  a zirci ciszterci ...