2019. január 2., szerda

Hársak közt a Geresdi-dombságban

Visszatértem méretlen hársfáimhoz a Geresdi-rög területére. Kilátás az erdősmecskei temető dombjáról a rög legmagasabb 302-307 méteres "csúcsai" felé.
A véméndi temetőkápolna melletti hárs 485 cm-es kerületű, impozáns fa.
Az egykori erdősmecskei vasútállomás melletti kislevelű hárs 425 cm-rel került listára. Azóta egyik ága letört. Most 431 cm-nek mértem. Mérése nem volt egyszerű, mert rengeteg sarj nő a tövénél. A képen látható, hogy az állomásépület másik sarkán, szinte pontosan ugyanebben a helyzetben egy másik hárs is áll, ami azonban jelentéktelen fa a  listás hárshoz képest.  Ez alapján valószínűsíthető, hogy a két hársat egyszerre, az állomásépület átadása után ültették. Mivel a Pécs-Bátaszék vonalat 1911-ben adták át (és 2007-ben zárták be) ezért a hársak alig lehetnek százévesek, vagy még annyi sem. Ezt megerősíti a letört ág csonkolt végén megejtett évgyűrűs korbecslésem is, ahol messze nem láttam még száz évgyűrűt sem.   Érdemes az egyéni különbségeket is hangsúlyozni. Az egyik ezen idő alatt még a 300-as méretet sem érte el, a másik már listán van, igaz minden jel szerint hamarabb is fog kimúlni.
Feked Závoddal küzdhet a "sváb Hollókő" címért. (Feked még Závodnál is rendezettebb, Závodnak viszont nagyszerűbb emlékei vannak.) Most Feked a 415 cm-es hárssal a dendrománia térképére is felkerülhet.

Ezt a táblát kapta. Visszafogottan "150 esztendőnél is idősebb" kort adnak neki. Itt most valószínűleg nem kell a "kérdezd meg a helyieket, és oszd el kettővel" szabályt alkalmazni. (A tábla másik oldalán természetesen ugyanez megismétlődik németül is.)
A hárs a templommal.

Szebénybe is beugrottam a tiszafát lefényképezni. Az  egykori iskolaépület most magánlakás lett. Nem találtam otthon senkit, így nem tudtam bejutni. Maradt a kert másik oldaláról való fényképezés.