2016. július 18., hétfő

A Tátika


A Tátika híres hegy.413m magas, lejtőit pedig ősbükkös fedi. Fokozottan védett terület, sőt egyszer olyant is olvastam, hogy a Kéktúrát is más irányba akarják vinni, annyira védeni akarják. A térképek szerint tele van mindenféle hasadékbarlangokkal, bazaltos sziklákkal. És persze a tetején a várrom.

Ahhoz képest, hogy egy ilyen híres ősbükkös ez, egyetlen egy 400-as bükkel képviseltette magát a listán, de az a bükk is 2016-ban kidőlt.  Nálam már megint  nem volt centi, de pl. erre bükkre biztos rámértem volna.

Bazaltsziklák. Itt kell keresni a Feketeoszlopos-barlangot, ami persze csak egy néhány méteres sziklarepedés, mint a bazaltbarlangok általában. Nem vesződtünk a keresgéléssel, a viharos erejű szél amúgy is törte az ágakat.

Erre a kőrisre is rámértem volna, ha van nálam centi. Függőleges panorámával készült felvétel, ezért egy kicsit torz

Ez már közvetlenül a vár alatt van, nyilván ezt is megmértem volna.

Rezi, a szomszédvár, szenvedő zoommal.

A Szántói-medence a falakról.

A zalaszántói sztúpa a szemben lévő hegyen


Erdő, mező

A rom. A salföldi pálos kolostorrom gondozottsága után mellbevágó volt itt a gazdátlanság, pedig maguk a falak elég jól vannak konzerválva.

A Keszthelyi-hegység, Rezi vára a bal felső sarokban.

Erdők, mezők

Visszafelé ismét megcsodálok egy nagy bükköt. Itt érdemesebb lenne egyszer alaposabban végignézni mindent, de nem volt se időm, se centim.

Itt is kiakadt valaki az új táblák információhiányosságain.