A Papuk-hegység környékén

Szép platán a valpói kastélyparkban.
Hozzánk a legközelebbi komolyabb, legalább 900m-es hegység nem a Mátra (200km légvonalban), hanem a  horvát Papuk (110 km). Egyszer már jártunk itt, most visszatértünk. 

A Prandau-kastély Valpón. A Karasica ága már rég nem folyik el a kastély előtt. Egykor ennek partjára ültették még a gyantás cédrust (?).
Első megállónk a középkorban még Baranyához, a Monarchia alatt márt Horvát-Szlavónországhoz tartozott, ma a Dél-Dunántúl kisvárosaihoz hasonlóan lassan, de biztosan sorvadó település, több történelmi látnivalóval. 

Előtérben a Matija Petar Katančić (1750-1825)történész-irodalmár, a horvát nemzeti ébredés egy korai előfutárának szobra, akinek életpályája nyilván még ezer szállal kötődik a Magyar Királysághoz. Mögötte már feltűnik a kastélypark, élén egy hatalmas  fekete fenyővel. 

A barokk udvar tele van napórákkal. 

Az udvar hátsó részén még állnak Maróti János szlavón bán által épített 15. század eleji vár részletei: a várkápolna és a lakótorony. 

A várkápolnát nemrég restaurálták, feltárták az ablak reneszánsz freskóit, amik valószínűleg a reformáció idejéből származnak. 

A lakótorony és egy másik kisebb torony. 

A kastélyudvarban rendszeresen vannak rockkoncertek. Ottjártunkkor éppen egy helyi banda próbált az egyik helyiségben. A kastély elvileg múzeum, de mindössze két órát tart nyitva szombaton (10-12h közt), mi későn érkeztünk. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy itt a Dél-Dunántúlhoz hasonlóan pang a helyi értékekre épülő idegenforgalom. Legalább nincs túlturizmus.  

A kastély környezetében lévő parkban azonban rendkívüli dendromán értékek vannak. Kivételes szépségű és méretű ginkgo. 

4-5 platán. 

A park eleje gondozott, aztán bevadulnak a dolgok, zárványként egy-két sportpálya, játszótér. A park területe hivatalosan 33 hektár (harmad Margitsziget) de laza átmenetben átmegy külterületű erdőkbe. 

Az indító képen szereplő legnagyibb platán sajnos rondán össze van firkálva. A nyitókép is a vékonyabb oldala felől készült, mert azt nem borítják graffitik. Közelről viszont látszik, hogy a fehér kéreg sokaknak nagy csábítás. 

A Karasica hídja is 2-3 évszázados. 

A díszkapu még megvan, a kerítés már alig. Mellette alacsonyan elágazó hatalmas császárfa. 

A Karasica-part ódon épületei  a Prandau-uradalom része lehettek.  A Prandauok építtették a 18. század elején a jeles bécsi építésszel, J.L.von Hildebrandtal  a templomot is. 

A várárok a lakótoronnyal. 

A barokkosan átépített kápolna. 

Elhagyott, romos egykori szerb falvak után Raholca (horvátul: Orahovica) után lépünk be a hegységbe. ( Raholca impozáns várát tavaly már felkerestük.)  A 700m magas Péter-hegy (Petrov vrh.) völgye felé igyekszünk kanyargós szerpentinen vezető murvás úton. 

A völgy mélyén a Szent Péter szerb kolostor áll. Ezt a kolostort az egykori  középkori Magyar Királyság területén ugyanaz a folyamat hozta létre, mint Grábócot:  Az oszmán hódoltság területén a korábbi magyar ill. horvát "őslakosság" fokozatoson elvándorolt, helyükre a Balkánról érkeztek ortodox szláv népek ("rácok"), akik nyomán megjelentek az ortodox kolostorok is. A Szent Péter-kolostor hasonlóan fontos kulturális szerepet játszott Szlavóniában, mint Grábóc a Dunántúlon. 

Míg Grábócon azonban a 18. század második felében új templomot építettek, itt megmaradt az 1590-es években épült templom, sőt ebből a korból származó freskók is meg vannak még.

A templomban és a kolostorban egy itt élő idős szerzetes kalauzol minket. Különösen akkor lett nagyon szívélyes velünk, amikor feleségem orosztudásával meg tudtuk értetni, hogy mi Grábóc mellől érkeztünk. Grábóc tehát tényleg széles körben ismert lehet a szerb ortodoxia világában, és az itteni szerzetes is pontosan tudta, hogy most nővérek szolgálnak minálunk. A templom most felújítás alatt van. Külön érdemes hangsúlyozni, hogy az ikonosztáz felújítási munkái nem Belgrádban, hanem Zágrábban zajlanak, tehát a horvát állam az itt maradt szerb kisebbség emlékeire is áldoz, ami valamiféle megbékélés  előhírnöke lehet. 

Szent forráskút a kolostor mellett. A virágok nem csak a terület gondozottságára, hanem  a női jelenlétre is utalnak. Egy fiatal nővért éppen munka közben is láthattunk, amint a téli imaterem freskóit festi.J néhány évig tartanak még a felújítási munkák, a tervek szerint.

A harangtorony 1735-ben, a kolostor épületei is a 18-19. században épültek. 

A Papuk-hegységet a 612m magasan vezető Meda-hágón keresztül szeljük át. A hágón kis kilátó. A kilátás szép ugyan, de a kolostorra az  már nem lehet rálátni, mert megnőttek a fák. 

A hegység déli oldalán a Gotói-apátság (mai horvát nevén Kutjevo) már Pozsega vm. területén feküdt a középkorban, és ilyen módon nem is volt része Szlavóniának, hanem a tágabban értelmezett Szerémséghez sorolták. A Szerémség a legfőbb bortermő vidék volt egykoron. A Gotón létesült ciszterci apátsága is kivette  részét a középkori borbizniszből. Az oszmánok után a kolostor romjain már a pozsegai jezsuiták építettek új kolostort, a középkori hatalmas pincerendszert is felhasználva. A 18. század vége óta borászok használják. Híresek voltak a papuki tölgyekből készült fahordók, amik állítólag Itáliába is eljutottak innen. A hírek szerint ma is egy nagybani bortermelő és és borkereskedő cég, a Kutjevo d.d. tulajdona, akik büszkén hirdetik is a alapítási évként a zirci ciszterek itteni letelepedését, az 1232-t. Nyilván nagy élmény lett volna a szépen felújított kolostorépület pincéjében a középkori pincejáratokban a hatalmas faragott fahordók látványa, de a kerítésen belülre sem kerültünk, a nyitvatartásra utaló feliratokat sem láttunk. 

Pozsegaszentpéter (Kaptol) a pozsegai társaskáptalan székhelye volt. 1221-ben Ugrin kalocsai érsek alapította és a pécsi püspökség alá rendelte. Fontos szerepe volt, mint a Papuktól délre eső területek hiteleshelye.  A káptalan épületeit  kőfalakkal  csak a 15. század végén kezdték kiépíteni. 

. A hatszögletű kis váron belül voltak a kanonokok helyiségei, a préposti palota, a tanácsterem és a kis Szent Péter templom. Ebből kevés maradt fenn, még kevesebbet láthattunk, mert itt sem tudtunk a falakon belülre kerülni. Az internet tanúsága szerint ritkán nyitják ki, néha tartanak a csupasz falak közt koncerteket. 

Velike (Velika) Szent Ágoston-temploma is egy rövid megállásra késztetett, 

Homlokzatán középkori freskónyomok. Egyesek szerint ez a középkorban jelentős ferences templom része lehetett, de ez nem valószínű. 

Velike várának romjai. 

Kilátás a 761 méter magas Nevoljas-hágóról. Nehezen hittem el, hogy Velike után a Papukon való átkelés délről északra sokkal komplikáltabb lesz, mint északról délre volt. 16 km makadám út várt ránk. Így legalább nyugodt tempóbán poroszkálhattam a sűrű erdők közt. (Nevoljas szó egyébként a Google szerint "problémásat" jelent, de nem volt semmi probléma.)  

Jankovác megér 3€-t. Ugyan már jártunk itt tavaly márciusban, de most megnéztük teljesen kizöldülve is. Hétvégén sincs tömeg. 

Kicsit máshol folyik le most a víz, mint tavaly. 

Körbe néztünk más patakoknál is. 

Elmaradhatatlan pisztrángok. 

Tavak.

Kuszma. 

Nádiposzáta. 

A Jankovác-patak. 

Három barlang is van Jankovácon: 1. A patak forrásbarlangja. 

2. Jankovics gróf sírbarlangja

3. Maksim Bojanić betyár barlangja.

Hatalmas égerek a Jankovác-patak mellett. 

Furcsa hínárok.

 

A vízesés (majdnem) teljes képével búcsúzunk.