A szedresi Holt-Sárvíz

Egy szép tölgy Holt-Sárvíz partján. Nem sokszor jártam itt. Először 2011 januárjában, akkor a környék még elég vad volt.  Aztán 2016 márciusában, ekkor az egész vidéket bejártam, és örömmel nyugtáztam, hogy blogom hatása markánsan érződik az ismertető táblákon. Ekkor tettem meg itt a legnagyobb utat. Majd 2016 nyarán egy rövidebb úton. 

A területet ismertető rajz a horgászház mellett.  Az alapvetően horgászvízként használt területet turisztikailag is szépen kiépítették 2015-16 táján. Az ismertető táblák nagy része még tart, bár az egyesület blogja a kifulladás jeleit mutatja.

A szitakötők még vígan élik életüket november közepén.

A holtág mintegy 2km hosszú és igen kanyargós.

A mellette húzódó tanösvény mintegy 2 óra alatt kényelmesen bejárható.

A kanyargós holtág meglepúően változatos.

Mindefelé ismertető táblák, padok.

A Bezerédj-kastély parkja is lehúzódott egykoron a Sárvíz partjáig. 

Egy vadkörte a parton.

Egy csomoros öreg nyárfa.

Fenyőrigók nagy csapata is idelátogatott.

Egy darucsapat is elhúzott.

Hosszan nyúlik el a holtág északi végénél még az a mocsaras terület, ami ma a Dél-Mezőldi Tájvédelmi Körzetnek is része.

Ez a Mortis nevezetű rész. A középkori Martos falu helye volt itt, ezt a nevet őrizte meg ez a szokatlan név.

A I. Katonai Felmérés alábbi térképén  (18. század vége) már látszik az a csatorna Medina előtt, ami aztán holtággá alakítja ezt a sárvízi szakaszt.Szedres ekkor még nem létezett.

Tipikus Dél-Mezőföldi mocsaras táj.

Három szekszárdi szurdikban

Utunk során a város északi részén kerestünk fel három szurdikot. Első utunk a Csontos-szurdikban vezetett.

Itt 23 méter hosszan, 3m magasan és helyenként méteres vastagságban nagy mennyiségű csont lóg ki a falból.

Rengeteg állatcsont, főként lócsont...

..de embercsont is akad. Az évszázados talányt nemrégiben a helyi múzeum munkatársainak részben sikerült megoldania, hiszen egy kisebb ásatás során a néhány melléklelet alapján (vasfokos, csat, kerámiatöredék) egyértelműen avarkorinak, 6-7. századinak találták a csontokat. Hogy miként kerülhettek ide ezek ilyen tömegben, az továbbra is talány.

A Csontos-szurdik végéből szép kilátás van a Bothány-hegyre.

Nagyon kevés hangulatos régi présház maradt meg mára a szekszárdi szőlőhegyeken.

Utána a nem különösebben látványos Fuchs-völgyön felmentünk a Palánki-hegy tetejére a parásztai szurdik-tanösvény jelzéseit követve.

A Palánki-hegyről a Faddi-völgyön ereszkedtünk vissza Szekszárd parásztai városrészébe.

Egy kis bejáró. Figyelems szemlélő egy temetői fakeresztet is felfedezhet a képen.

Lukpince.

Egy régebbi ház a völgyben. Ez a parásztai rész nem olyan felkapott, mint a múlt héten általunk végigjárt remetei, hosszúvölgyi rész, ahol a tehetős emberek sorra építik villáikat. Itt is akad egy két új lakóháznak használt présház, de a lépték sokkal kisebb.

Szembe vele a Faddi-völgy ma már csak szemétledobónak használt irgalmatlan mély szurdoka.

A szőlőhegyi folklór újabb szép burjánzása. 

A kismórágyi kőbányák

Tolna megye legnagyobb sziklafalai itt vannak.

Gránitfal.

A bányaudvar.

2011 decemberében jártam itt utoljára. Akkor is ilyen szomorú idő volt. Ma sem lettem vidámabb.

Nyolc év alatt annyi történt, hogy kikerült az egyik bánya mellé az Országos Kék Kör egy szokásosan semmitmondó táblája. Erről a tábláról például azt sem tudjuk meg, milyen kőbányák voltak vele szemben.

Kismórágyon, (ami Mórágy község része) öt bányát találunk, közel egymáshoz. Ez volt a Geresdi-dombság legnagyobb gránitbányarendszere. Egy kisebb bánya a falutól délnyugatra is van, ezt ma a falu nagy becsben is tartja. A kőbánya 1873-ban már működött, ekkor az még a megye tulajdonában volt A termelés a 20. század legelején futott fel. 1878-ban épült meg a Dombóvár- Bátaszék vasúti vonal, amitől a kismórágyi bányák kőhajításnyi távolságra vannak csak, és mindez nagyon gazdaságos szállítást tett lehetővé. A bányáknak ekkor a bérlője már  a Falk és Zinner cég.  Falk Zsigmond mórágyi zsidó vállalkozó volt, Zinner Tibor mázai. Kettőjük fúziójának eredményeként egy cégbe kerültek az Észak-Mecsek kőbányái (Máza, Nagymányok, Váralja, Szászvár) és mórágyi bányák. A kismórágyi bányákból főként gránitos kavicsot nyertek, ami útalapba és vasúti alapba kiváló volt. Főként robbantásos technológiával fejtették a  követ. A terméskő termelésük is jelentős volt. A bányának külön állomásépülete volt, ahová ipari vágányokon érkezett a kő a bányákból. A bányaterületen két kőzúzógép is volt, valamint jól felszerelt kovácsműhely. A jól menő, csak Mórágyon 191 embert foglalkoztató  cég nagyarányú terjeszkedésbe kezdett, a Balaton-felvidéken és a Budai-hegységben is bányaérdekeltségeket szerzett.

A cég azonban hatalmas hitelekből szerezte nagy vagyonát, és a világválság kezdetén -egy szekszárdi bankot is magával rántva-  1929-ban csődöt jelentett. A kismórágyi bányák már soha többé nem nyerték vissza rég jelentőségüket, és a gránitbányászat súlypontja áttevődött az erdősmecskei bányához.

Az egyik itteni bánya elég mély volt ahhoz, hogy a bányaudvarban később kis tó alakuljon ki.

Ez a tó azonban napjainkra szinte teljesen feltöltődött, és benőtte a sás.

Felmásztam a bányafalak tetejére is, hátha innen szebb lesz a tó , de nem sokkal mutat innen jobban.

A Falk és Zinner az 1930-ban a távolabbi bányaérdekeltségeit eladva konszolidálta magát, újra megpályázták a bányabérletet, és újraindult a termelés Mórágyon.   1933-ban már ismét arról szóltak a hírek, hogy újra 120 munkást foglalkoztatnak, igaz csak négy hónapig. Az államosítás után a termelés továbbra is hullámzó maradt. Néhány évre a bánya bezárt, de 1950-ben újraindult, de aztán megint elsorvadt. Az 1965-ben megint újrainduló termelés után 1960-as évek végén a kismórágyi bányák végleg (?) bezártak,  az ipari létesítményeket lebontották, felszedték az iparvágányokat is.  Mórágyon az utolsó bányászati tevékenység 1970-es évek végén szűnt meg, akkor a mórágyi TSZ kezelésében lévő, Mórágytól délnyugatra lévő kis kőbánya is bezárt.

Az M6-os építkezéseihez kapcsolódóan egy vállalkozó újranyitott volna itt egy-két bányát. Az engedélyek nagy részét is beszerezte, de aztán mégse lett az egészből semmi.

Ennek a bányaudvarnak a területén régen a kismórágyi focipálya volt.  Nyolc éve  még álltak a kapuk.

 

2013-15 közt megint lehetett arról hallani, hogy megnyílik ismét a gránitbánya. Egyetlen egy engedélyt nem sikerült megkapni, a "zöldhatóságét."

A Duna-Dráva Nemzeti Park kőbánya újranyitást elutasító határozatában többek közt  a területen lévő védett növenyek, pl. az illatos hunyor veszélyeztetettségét említ. Én hunyort nem láttam most, de ibolyát igen.

Hazafelé a nánai horgásztónál egy nagy kócsag is elhúzott.

Újra a löszszurdik tanösvényen

A tegnapi gumicsizmás- dzsuvaharcos- ronggyá ázós túrám után ma városi "lakkcipős egészségügyi sétára" mentünk a szekszárdi szurdikokba, a kontrasztok világába. 

A nagyobbik szekszárdi löszszurdik tanösvényt jártuk végig, rég jártunk erre, de nem kell mindig messze menni egy kis látnivalóért. A szurdiktúra az egykori barlanglakásoknál indul.

Itt szembesültünk először azzal, hogy sajnos az elhagyott, ma már pincének sem használt barlanglakások szemétlerakó helyek lettek.

A Benedek- szurdik és a Szücsény-szurdik találkozása.

Indulás a Szücsény-szurdikon felfelé.

A Borzsák utcából szép kilátás van a Remete felé.

A Szücsény-szurdik meredek falai.

Kétségtelenül ez a szekszárdi szurdikok leglátványosabb szakasza.

Ma már nem mélyül tovább, lebetonozták.

A helyi idegenforgalmi vállalkozások is felfedezték a szurdikok világát. Land Roveres kirándulásokat hirdet több  turisztikával is foglalkozó borász. Mi is találkoztunk két ilyen Land Roverrel, amiből kiszálltak a "városi népek", kicsit körbenézni.

Az enyhén ködös időben nem volt szép kilátás a Cserhát-tetőről.

Egy Land Roverből talán nem annyira feltűnő, gyalogosan gyakran zavaró, hogy a szőlőhegyi "folklórnak" szinte része a szemét  erdő alján, szurdok mélyén történő elhelyezése.

A tehetősebb szekszárdi polgártársak a villaépítészet különböző fajtáival próbálkoznak.

Szerencsére vannak olyanok is, akik a régi házakban is látnak fantáziát.

És hát persze hol látensen, hol nyilvánvalóan, mindenhol ott a bor.