A koponyák szurdikában

Talán az idei év utolsó túrája.

Az utóbbi idők szokásos útja, rapid nyomulás az Óriás-hegyre a szőlők közt.

Most azonban a hegy szurdokát választom.

Vizenyős, sáros út, bizonytalan végkifejlettel.

Egy csaknem érintetlen, de rövid darabka, kis dombságunkból.

Évekkel ezelőtt a másik irányból már végigjártam.

Kár, hogy a legizgalmasabb résznél egy hatalmas omlás van.

Dombságunk egyik leglátványosabb löszfala.

Az első koponya.

Borostyánzuhatag.

A második.

A felső vég.

Kosfej. Úgy látszik ide kimúlni járnak. Vagy annyira szörnyű hely, hogy aki ide betéved megjárhatja.

Mindenesetre én kevés vérzéssel kijutok a felső vég iszonyú szederindás, vadrózsás dzsuvájából is.

Valamiféle kilátás.

Szintén.

Az idén is 4 kg madáreleséggel és hat cinkegolyóval készültem a szezonra, mégis szinte alig látok madarat. Egyszer ezt a vörösbegyet, meg egyszer néhány másodpercre őszapókat.

Ez a dög viszont gyakran errefelé jár, és az őszapók jövetelének is ez vetett véget.

Korai tavaszjel.