Az első szarvasok
A Gemenc sokak számára egyet jelent a gímszarvassal. Talán meglepő, de az országos, sőt nemzetközi hírnévnek örvendő gemenci szarvas nem évszázados múltú. A Duna szabályozását megelőző időszak ártéri erdei nem kedveztek a gímszarvas elterjedésének. A 19. század végén sem volt ez a vidék összefüggően beerdősülve. Az itt élők saját állataikat legeltették az erdőben, elűzték a nagyvadakat. Azt, hogy a területen nagyvad nem tenyészett számos dokumentum is alátámasztja. 1829-ben Egyed Antal kérdőívére beérkezett válaszokban a Duna menti falvak (Őcsény, Decs, Báta) tagadják a nagyvad jelenlétét. Vízi madarakat, szalonkát, rókát, farkast említenek, de szarvast, vaddisznót, őzet nem. A korai források gyakran említik a toportyán (nádi farkas, mai szóhasználattal aranysakál) jelenlétét úgy, mint a nagyvad állomány elterjedésének gátját. Rádi József alapvető forráskiadványa (Kalocsán Gemencről, Kalocsa 2012) szerint 1886-ban olvasható az első olyan erdőőri jelentés, ami szarvas elléséről számol be a mai Felső-Gemenc területén. Rádi szerint 1888-ban lőtte ki az erdőőr az első szarvastehenet a Gemencben. Ettől kezdve viszont rendszeressé válik az érseki asztalra szállított szarvasról szóló jelentés. Az érsekség már 1883-ban vadászati bérleménybe adja birtokának északi részét, amelybe már a gógai és taplósi rész is beletartozik, igaz még szinte jelképes áron. Ezen adatok szerint ekkoriban még csak apróvadra lehetett vadászni a vidéken. Érdekes ellentmondásnak tűnik, hogy ugyanakkor 1891-ben kilőtt szálkai világrekorder bikát sok szakértő gemencinek tartja. Érdemes tehát egy kicsit ennél a problémánál is elidőznünk.
A szálkai és a karapancsai bika
A szarvas alaptermészetét illetően vándorló állat volt a régmúltban, mindaddig amíg a kerítések, utak, ritkuló erdők mozgásuknak álljt nem parancsoltak. Az ártér és a hegyvidék közti mozgását több helyütt is leírták. A Balaton-felvidéki szarvasok például a Dráva völgyéig lejártak, a gemenciek és a béda-karapancsaiak pedig a Szekszárdi- Geresdi-dombságig, vagy a Mecsekig, esetleg a Dráváig mentek. A téli hónapokat általában az ártéren töltötték, a nyári hónapokat - a szúnyogok elől is menekülve- a hegyvidéken. Így fordulhatott az is elő, hogy az ártér egyik legnagyobb bikáját 1891-ben Szekszárdi-dombság Szálka nevű településének határában lőtte le egy helyi polgár. Agancsa közel hatvan évig világrekorder volt. Az agancs súlya kiskoponyával együtt 13,65 kg volt, a nemzetközi pontrendszer szerint 243.89 pontra értékelték. (A szakértők az agancs anyaga, színe alapján tudnak következtetni arra, hogy a szarvas ártéri eredetű volt-e vagy sem.)
 |
| A karapancsai bika szobra |
A szálkai bika nagy valószínűséggel nem gemenci volt, hanem béda-karapancsai. Béda-Karapancsa ebben az időben Frigyes főherceg béllyei uradalmához tartozott, és már ekkor is a leghíresebb szarvasos vadász terület volt, ami a Gemencről akkoriban még nem volt mondható.
A Béda-Karapancsai-erdő egy másik világrekordot is adott a világnak. Ezt Bleier József fővadász 1986-ban lőtte. A trófeája 14,5 kilót nyom, 271 pontjával ma is a világranglista 3. helyezettje.
A szarvasállomány 1949-ig
A 20.század eleje óta egyre növekvő erdőterülettel nőtt a Gemenc vadállománya is. A kiváló vegetációjú terület ideális feltételeket kínált a szarvasok számára, akik a környék erdeiből vándoroltak az ártéri erdőbe. Kisebb mértékű telepítés is folyt az ország más vidékeiről. A szarvasok száma 1900 és 1920 közt 2000-3000 közt, tehát meglehetősen magas szinten mozgott. Mind az érsekség, mind a közalapítványi bérlők a teheneket kímélték azért, hogy bőgéskor minél több bika legyen a területein. A tehenek kímélésének eredményeként az 1930-as években az ivararány túlságosan eltolódott a tehenek javára, és a létszám is felemelkedett kb. 6-7000 darabra. Téli etetés a területeken nem volt, a túlszaporodott vadállomány az erdőből élt. Óriási erdészeti vadkárok keletkeztek, aminek kivédésére elkezdődött a fiatal erdők bekerítése. A túlnépesedés miatt az agancstömeg is visszaesett. A minőség javításának érdekében tehát tömeges lett a tehenek kilövése. Aztán az 1941-es jeges ár állította be alacsonyabb számra az állományt. Közben az agancsállomány minősége is javult. 1942-ben a gemenci, majd 1943-ban a veránkai és a pörbölyi részen is ejtettek el aranyérmes szarvasbikákat. Közben azonban a vadállomány ismét szaporodásnak indult, de az 1945-ös jeges ár, illetve a háborús idők elszaporodó orrvadászatai 1948-ra kb. 1500-as létszámon stabilizálták az állományt.
A vadászbérlők
Az érseki uradalom, és a szomszédos vallásalapítványi birtokok területének egy részén a vadászati jogokat bérbe adták.A terület vadászbérlői közt több hírességet is találunk ekkoriban. Mellettük azonban kevésbé ismert, Kalocsa és Baja környéki vállalkozókat, gazdákat is találunk. Érdemes végignézni a névsort. Vezérfonalul ismét Rádi József listáját használom. Míg nála azonban csak a nevek szerepelnek, addig én megpróbáltam a nevek " mögé" is menni. Néhány kisebb bérlőről viszont semmi adatot nem találtam, vélhetően ők a helyiek közül kerülhettek ki, őket az ismertetésből ki is hagytam. Rádi a szekszárdi és bátaszéki uradalommal, a vallásalapítványokkal nem foglalkozott, ezért Party István egy-két adatával kellett kiegészíteni a vadászbérlőkről szóló ismertetésemet.
Az első bérlő Gajári Ödön, kalocsai főjegyző, politikus, lapszerkesztő volt. Az vadászati eredményeiről még nincs adat. 1900-ban már 18 kapitális - de a szálkait meg sem közelítő- bikát lőttek ki, ebből kilencet gróf Bezerédj Pál selyemgyáros, ismert Tolnai megyei híresség, akinek vadászati bérleményei 1892-1918 közt voltak. Nevét ma a Bezerédi-sík viseli Felső-Gemencben, azon a vidéken, ahol a bérleményeinek a központja volt.
 |
| Gróf Bezerédj Pál mezőgazdász, a magyar selyemhernyó-termesztés elismert szakembere is vadászbérlő volt a Gemencben Kép forrása |
A korai idők másik híres bérlője volt Fónagy József (1859-1913) gyógyszerésnz, nagybirtokos, Gajári sógora, vadászati szakíró és vizslatenyésztő. Fónagy fiatal kora óta foglalkozott vadászebek idomításával, majd tenyésztést is berendezett, vizsláival számos díjat nyert külföldi kiállításokon. A sógora által szerkesztett Újság c.napilap állandó munkatársa és a vadászati rovat vezetője volt. Fónagy 24 éven át, egészen haláláig bérelte az érseki uradalmat. Számos vadászkalandját megírta erről a vidékről, melyekben már beszámolt gímszarvasok elejtéséről is. Írásai nyomán került be a Gemenc vadászterületként a köztudatba. 1909-ben elsőként forgatott filmet a Gemenc élővilágáról. Fónagy idején honosodott meg a bérlövészet a vidéken, évi 30-40 bikát lőttek ki főként külföldi vadászok, igen jelentősnek mondható, 1000 korona körüli áron. Hogy ez mennyire jövedelmező vállalkozás volt, mutatja az, hogy Fónagy kezdetben összesen 1400 korona bérleti díjat fizetett évente. Gógai vadászházában tartott nagy vadászlakomáin a kor számos híressége is megfordult. Fónagy idejében már 3-4 aranyérmes bikát is kilőttek.
Fónagy és Gajári asszimilálódott, katolizált zsidó családból származtak. Számukra a vadászat jó lehetőséget biztosított az arisztokrácia köreibe, a"főrend" soraiba való beintegrálódásba. (Lásd a vadászat szociológiájáról írt részt A vadászatról című kis írásomban.) Fónagy halála után felesége, Gajári Nelli vitte tovább a bérlemény ügyeit. Az özvegy halála után az érsekség a gógai vadászházat lebontatta, anyagából építették fel a gemenci Duna parton ma is álló vadászházat, 1927-28 közt.
 |
| Fónagy József a "Gógai-királyság” révén vált híres vadásszá A kép forrása, ahol további érdekességeket is olvashatunk róla |
Trianont követően a Gemenci-erdő -a vadászterületeinek jelentős részét elvesztő hazában- felértékelődik. Az egykori visszaemlékezések szerint 1920- 1930 közötti időszakra tehető a gímszarvas elszaporodása is a Gemencben, ekkortól lettek a bérkilövések és a bérlemények is gyakoriak.
A főnemesség tagjai közül elsőként Habsburg József Ágost (1876-1962) főherceget kell kiemelnünk, aki 1938-tól 1945-ig bérelte az érseki uradalom déli részét, korábban pedig több alkalommal is protokolláris vendége volt az érsekségnek.
Báró Bornemissza Elemér (1868-1938) erdélyi származású főnemes is korának ismert személyisége volt, sokáig képviselőházi tag is. Trianon után magyarországi vállalkozásokba kezdett. Nem csak a Gemenci-erdő egy részének vadászati jogát bérelte, hanem a szomszédos Cserenc és Bograpuszta körüli földeket is. Hódi István szerint a halál is -szinte már romantikus körülmények közt- egy gemenci szarvasvadászaton érte. Az irodalmi élet nőügyes pletykáit összegyűjtő Nyári Krisztián is megemlíti, hogy csak a vadászat érdekelte. Bornemissza Elemér bérleti jogát a háborús bűnösként elítélt- 1994-ben rehabilitált- Vitéz Béldy Alajos (1889-1946) altábornagy szerezte meg, de a háború kitörésekor a területet átengedte Beöthy Zsigmondnak, ki már korábban is birtokolt itt részeket.
Vitéz Beöthy Zsigmond László a nagy hírű Beöthy család egyik kevésbé ismert tagja volt, szintén katonatiszt. Beöthy szenvedélyes vadász lehetett, hiszen elnökségi tagja volt a Vérebtenyésztők Egyesületének. Ő az egyetlen, akinek tárgyi emlékével is találkozunk a Gemencben. A keselyűsi csárda előtti kereszt felállítása fűződik a nevéhez. 2024-ben kisebb emlékhelyet is kialakítottak neki a Kutyás tölgy romjainak a közelében, illetve a Pörbölyi Ökocentrum kiállításán is kapott egy külön vitrint személye. (Ezzel részletesebben itt foglalkoztam.)
 |
| A Beöthy-kereszt Némileg talányos felirata: "Isten dicsőségére s nagybátyám váradi Beöthy István emlékére s halálának engesztelésére az éjszakában e kies lakig hangzott a hajó sípjának sikolya a hajóé, amelyen szüleidhez utaztál a bajai sírkertbe Téged egy tűnt kor felejtett itt e hitét becsületét vesztett világban, Te kivételes életű s jellemző jó ember, s hogy elmentél úgy érzem a férfierény szállt Veled a sírba. Az Úr azokat sújtja itt, akiket szeret." |
A magas rangú katonatisztet közül Béldy és Böethy mellett Zlinszky Sándor ezredest (a bérlés idején még csak alezredes) kell megemlíteni, aki két évig bérelte Doromlást 1936-38 közt.
Lovag Rothermann Rudolf nagyiparos Nyugat-Magyarországról származott. Apja földbirtokos volt, ő grazi mérnöki diplomáját is felhasználva élelmiszer ipari vállalkozásokba kezdett. Cukorgyárai voltak, de burgenlandi cukorgyárainak elvesztésével az erdőgazdálkodásba is belefogott, csemeteneveléssel is próbálkozott. 1925-1940 közt bérelt számos különböző - de mindig nagy kiterjedésű, kb. 6ezer hektáros- területeket a Gemencben. Az 1933. évi agancskiállítás III. díját is egy itt lőtt trófeájával nyerte. A szovjet megszállás után -nem meglepő módon- teljesen tönkrement, 1948-ban öngyilkos lett. Érdekesség, hogy ő a Kalocsai Érseki Uradalommal egy sajátos bérleti szerződést is kötött. A "gr. Zichy Gyula" hajóért és egy uszály bérletéért az uradalomtól évi két bika kilövésének a jogát is megkapta. Zichy Gyula egyébként éppen az aktuális kalocsai érsek volt akkoriban. Mindenesetre ez a hajóbérlés az érsekségnek kifejezetten előnyös lehetett.
Ertl János és Pallavicini Sándor is a gyárosok közül kerületek ki. Közös bérleményük volt 1941-45 közt a Gemenc, Góga és a Fekete-erdő. Ertl 1941-ben átvette a Magyar Kender-, Len- és Jutaipar Rt.-től annak pesterzsébeti gyárát, üzletkörét, valamint a kereskedelmi cég - 1939-től Bertex Textiláru Rt. néven működött - részvényérdekeltségét. A részvénytulajdon másik fele őrgróf Pallavicini Sándor birtokába került. Ők tehát az üzleti életben is szoros kapcsolatban álltak.
Gyöngyöshalászi Takách Gyula földbirtokos 1921-26 közt Taplóst bérelte. Fónagyhoz hasonlóan ő is híres és elismert vadász volt, az "Országos Nemzeti Vadásztársaság", majd a "Magyar Vadászok Országos Szövetsége" alelnöke. Először a Vadász-lap oldalain publikált 1891-től, majd 1917-től főszerkesztője volt a Vadászat című lapnak, amit később átkeresztelt Magyar Vadászújságnak. Magyarország szinte minden nagyvadas területén vadászott. 1930-ban majd 1940-ben kiadta "Vadászösvényeken a Duna medencéjétől a Kárpátokig" című könyvét, amit 2004-ben ismét megjelentettek.
Dr. Vámos Gyula ügyvéd, bankár volt. A Közgazdasági Bank vezérigazgatójaként lett ismert, de a Kalocsai Villanygyár révén helyi kötődései is voltak. 1934-36 közt bérelte Doromlást.
A helyi hírességeket képviselte Kubinszky Aladár baja-érsekcsanádi földbirtokos, vagy Katanics Antal építési vállalkozó, aki a bajai főteret is kikövezte. Kubinszky 1918-1925 közt bérelte az egész Veránkai-szigetet, Katanics 1932-38 közt Koppány-szigetet és Kisrezétet.
Arra is látunk példást, hogy egy cég bérel vadászterületet. A Magyar Folyami és Tengerhajózási Rt, 1922-38 közt Karaszt és környékét vette ki vadászat céljaira.
A vadkárok
Az uradalmak és a bérlők közt nem volt felhőtlen a viszony, amit főként a vadkárok körüli egymásra mutogatásban éleződött ki. 1925 után az óriási mezőgazdasági károk elhárítása céljából a vallásalapítvány és az érsekség Keselyűstől Bátáig mintegy 40 km hosszban mezőgazdasági vadkárelhárító drótkerítést épített. Ennek előzménye az volt, hogy a környező mezőgazdasági táblák takarmánybősége és szúnyogmentessége jobb életkörülményeket biztosított a vad számára, ezért (vadászati szakszóval szólva) „ki- ki váltott” az erdőből, vagyis hosszabb időre is odahúzódott. A szarvasok elszaporodása Gemencben így nem csak az uradalomnak, hanem a szomszédos gazdáknak is jelentős kárt okozott, így ez egy állandó feszültségforrássá vált.
A protokolláris vadászatok 1922-1945 közt
A Kalocsai Érseki Uradalom területének egy jelentős részét nem adta bérbe, hanem saját céljaira használta. Itt bérvadásztatást és protokolláris vadásztatást folytattak. A Rádi maga is meglepőnek tartja, hogy az érseki területeken a kilőtt bikáknak csak a 25%-át lövették ki fizető vendéggel. Rádi könyvének legnagyobb újdonsága számomra az, hogy feltárta, hogy a Gemencben a protokolláris vadászat korszaka 1922-ben, Várady Lipót Árpád érseksége alatt kezdődött
1922. szeptemberében, a bőgési szezonban, vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó és öccse Jenő járt itt vadászaton, amivel megnyílt a protokolláris vadászatok sora. Horthy Miklós vadászszenvedélyéről itt olvashatunk, én is érintettem a derenki medvéskert történetét már másutt. Horthy Jenőnek viszont egész életét a vadászat töltötte ki. Rövid életrajzát itt találjuk. Ezeket a vadászatokat néhány eredeti dokumentum másolatával jellemzi Rádi. Közli Party József erdőmérnök jelentéseit, és a kormányzó és kíséretének vendéglátási költségeit. Ezekből megtudjuk, hogy a kormányzó három nap alatt három kapitális bikát lőtt és két sebzése volt. Az élelmezési számlákról pedig Rádinak csak annyi megjegyzése van, hogy "Az élelmezési számlákból az is kitűnik, hogy a kísérete hasonló nagyságú lehetett, mint az 1945 utáni kormányvadászatoké". Kicsit részletesebben megnézve a melléklet számlát láthatjuk, hogy a kormányzó és kíséretének ellátása 46.407,82 koronába került. Hogy ez mennyit jelent mai áron, arra álljon itt egy adat: 1922 nyarán egy bérharc hullám söpört végig az országon, aminek fő oka korona vágtató inflációja volt. Ezt követően például a szombathelyi Wolf-féle fatelepen a munkások 22-23 koronás órabért harcoltak ki. A korona 1922 júniusa és decembere közt a svájci frankhoz képes felére értékelődött le, egy munkás bére tehát 1922 szeptemberében 30 korona körül lehetett. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a kormányzó és kísérete mai (2018-as) árakon három nap alatt 2,8 millió Ft-ot költött, ebben nincs benne természetesen a kilőtt bikák ára. Ebből már lehet következtetni arra, hogy az érsekség mennyit áldozott a protokolláris vadászatok finanszírozására.
Rádi a "teljesség megközelítése nélkül" 36 nevet sorol fel a protokolláris vendégek közül. A Kormányzó családján kívül ott találjuk a névsorban a következőket: Bethlen István,Klebelsberg Kuno, Kállay Miklós, Pesthy Pál, Rátz Jenő, Zsindely Ferenc, Zichy János stb. Összességében elmondhatjuk, hogy impozáns a névsor politikai vezetőkből: miniszterekből, miniszteri tanácsosokból, államtitkárokból, nagykövetekből. A másik nagy csoportot környék főispánjai, alispánjai, vármegyei jegyzői alkotják. Harmadik nagy csoport a "szakmabeliekből" áll: erdőigazgatók, főerdőtanácsosok. A polgári pályákat néhány bankigazgató és az országos tisztifőorvosok képviselik. Az egyetlen kakukktojás a névsorban J.Butler Wright, aki 1927-1930 közt az USA magyarországi nagykövete volt. Hogy milyen megfontolásból hívta meg őt Zichy Gyula érsek, azt érdekes lenne kideríteni. (Sikerült megtalálni a magyarázatot: Nem túl érdekes történetnek bizonyult, hogy ő a Tolnay-Knefély kisgazda parlamenti képviselő vendége volt az igazságügy-miniszterrel egyetemben.)
Rádi közli néhányuk köszönő levelét is. Klebelsberg például közvetlen viszonyban lehetett az érsekkel ("Kedves Gyulám!") , magánútjairól is tud. Leveléből derült ki számomra, hogy ő is hódolt a vadászszenvedélynek, magát vadászembernek említve és beszámolva a szomszédos alapítványi birtokon tett sikertelen vadászatáról. Bethlen kimértebb ("Igen tisztelt Barátom !") és a közölt két levelében csak visszautasít meghívásokat. Mivel a kilőtt szarvasok listáján nevével többször is találkozunk, ebből nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök meghívása szinte rendszeres lehetett.
 |
| Party István egy 1960 körüli sajtófotón (A kép forrása: Erdészeti Lapok 1961/10) |
Vadgazdálkodás 1945 után
1949-ben vette át a vadgazdálkodás irányítását Party István (1908-1977) erdőmérnök , az újabb kori gemenci szarvasgazdálkodás felvirágoztatója. (Az ő visszaemlékezései alapján közlöm az itteni adatokat.) Édesapja, Party József is a kalocsai érsekség gemenci területeinek dolgozott vadászmestereként. Party István is a vad szerelmese volt, és egy életre elkötelezte magát e hivatás mellet 1976-os nyugdíjba vonulásáig. Irányítása alatt a teljesen elzárt „párt és kormányrezervátumnak” számító Gemencben sokat javult a szarvasállomány minősége, és mennyisége is. 1956-os jeges árvíz előtt már bőven 3000 feletti volt a létszámuk, miközben a hivatalos statisztikákban csak 800-1500 közt mozgott a számuk. Míg 1900-tól 1951-ig 7 aranyérmes bikát lőttek ki, addig Party irányítása alatt 1951 és 1959 közt 24-et. Party kihasználta azt az előnyt, amit a Gemenc elzártsága és bizonyosfajta kiemeltsége nyújtott. Nehezen is békélt meg azzal, hogy 1970-es évektől a Gemenc óvatos nyitásba kezdett az idegenforgalom felé, és az erdőgazdálkodás is mind nagyobb hangsúlyt kapott. Ennek ellenére Partyt méltán tartják nagy becsben a vadászok. Emlékére nevezték el a Gemenc Zrt. komphajóját is.
A szocializmus éveinek vadászataival több cikk foglalkozik. Konkrét gemenci adatok híján ezekkel kell beérnünk: [1] [2] [3] [4] Különösen kiemelendő az alábbi dolgozat, sok-sok gemenci adata miatt: [5] A cikk jól mutatja, hogy a Budapesthez közeli Telki mellett Gemenc volt a kedvenc helyszín. A dobogó harmadik helyén is Tolna megyei helyszín volt, Gyulaj. Míg Telki a közelsége miatt volt népszerű, addig Gemenc a vadak mennyisége és minősége miatt. Gemencről egy legendám is van az egykori gemenci fővadásztól, azt hiszem Fock Jenő volt a főszereplője. Ha jól emlékszem személyére, akkor a történet 1975, de legkésőbb 1980 előtti, mert a kemény kommunisták őt, mint reformert, fokozatosan kiszorították mindenhonnan. Szóval történt egyszer, hogy augusztusban árvíz volt a Gemencben, aminek az lett az eredménye, hogy szeptemberre annyi szúnyog lett, hogy még a szarvasbőgés is elmaradt. Letelefonál Fock elvtárs a gemenci fővadásznak, hogy mi van a bőgéssel? Mire kapja, a választ, hogy nem bőgnek a bikák, annyira gyötrik őket a szúnyogok. Erre Fock elvtárs intézkedett. Másnap több repülő permetezte a Gemencet szúnyogirtóval, néhány nap múlva be is indult a bőgés, jöhettek az elvtársak vadászni.
Party utódjául Böröczky Kornélt (1929-1995) szemelte ki. Böröczky is nagy tekintélyű szakíró volt, aki nemcsak a vadászati témákban írt alapműveket, hanem ornitológiai megfigyeléseket is publikált. Mellszobra ma a Gemenc Zrt. bajai székháza előtt áll. A rendszerváltással a Gemenc megszűnt "kormányrezervátum" lenni, azóta a terület kezelője bérvadásztatást folytat.
A korábbi évek hagyományainak folytatásaként továbbra is kiváló minőségű szarvasok kerülnek terítékre. A Gemenc Zrt. adatai szerint évente 10-15, tíz kilogrammnál nagyobb agancssúlyú szarvasbikát ejtenek el a vadászok a Gemenc Zrt. területein (Ebbe beletartozik a Gemencen kívül a béda-karapancsai, a hajósi és dombvidéki rész is). A kilőtt szarvasok száma évente 300-400 körül mozog.
