 |
| A Hátfői-kobolyához indultam vasárnap 10:30-kor, szemerkélő esőben. Ezzel el is dőlt, hogy ma megint fényszegény idő lesz, aminek eredményeként a kis Sony-val elmosódott, gyenge képek sorát fogom készíteni. Egész szeptemberben 9:00-től 15:00-ig erdőjárási tilalom van, így elcsúsztattam a hajnali indulást. Így még annyi időm sem volt, mint a hajnali indulások idején, kb. fél óra. A kobolyánál megállva azonban a töltés másik oldaláról olyan markáns szarvasbőgés hallatszott, hogy erre indultam el. Öt perc után szembetaláltam magam egy vaddisznó családdal. |
 |
| Az anyakoca eléggé fenyegetően beállt velem szembe. Lehet, hogy csak blöffölt, de mindenesetre hatásos, agresszív röfögésbe is kezdett. Mivel a bőgés ekkor hirtelen balra hátulról hallatszott , még egy okom volt, hogy kitérjek. |
 |
| Hamar megtaláltam a hang forrását a sűrű bozótosban. Leálltam és vártam, hogy kijöjjön a nyiladékba. De nem jött. Sőt a bőgés és a mozgás is abbamaradt. Nappal a bikák lepihennek, ez is azt tette. Zavarni nem akartam, időm is lejárt, elindultam hazafelé. |
 |
| Már jó ideje mentem, amikor visszafordultam, bár bőgést nem hallottam. Ezt láttam. |
 |
| Erre elindultam óvatosan a bika felé. Nagy, hatalmas agancsa van, kifejlett, szép példány. Nem sokat haladtam, amikor megfordult és hirtelen eltűnt a nyiladékból. |
 |
| Hazafelé rövidítettem, így még egy hármastörzsű, nagy kőrisbe is belebotlottam. A hátsó ága alacsonyan ágazik, de az első kettős kerülete biztos, hogy megvan 4m. Nem valószínű, hogy Pósfai György az ilyen kettősökre gondolva vitte lejjebb a kőrisek listahatárát, mindenesetre még egy listás fa is összejött. Alig több, mint fél óra alatt ennyi élmény. Ez a Gemenc. |
