2019. október 31., csütörtök

Megszűnt a geresdi gránitbányató látogathatósága

Most kaptam a szomorú hírt, hogy az egyik kedvenc helyemnek, a geresdi gránitbányatónak a látogathatósága megszűnt. Erről a hozzávezető úton lévő hivatalos hangvételű tábla tájékoztat.  Most már a neten is megtaláltam a hírt, persze csak a cikk végén, elrejtve. A helyi viszonyokat jól ismerő forrásom szerint, nemcsak a csodálatosmagyarorszag.hu cikkében szereplő 100 négyzetméteres rönkház építésére kerül sor a tóparton, hanem a tulajdonosa egy jókora erdőterület is megvásárolt. Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy mi lesz a tó mellett húzódó, szintén igen látványos  zöld turistaúttal? 
A területen szeptember 13-án jártam legutóbb. Akkor már elzavartak a tó környékéről, de a tiltó tábla még nem volt kint, csak a látogatást megengedő. Nyilván ez nagy csapás a Feked és Kisgeresd központtal éledező Geresdi-dombság turizmusára is. Úgy gondolom, hogy jogilag sajnos nem lehet semmit tenni, bár nem vagyok oknyomozó újságíró. (Sajnos, ez a fogalom itt vidéken nem is létezik.) Nyilván a bányabezárás, magántulajdonba kerülés, látogathatóság tanösvénnyel,  totális lezárás folyamatba valahol talán bele tudott volna nyúlni a Duna-Dráva Nemzeti Park, például azzal, hogy természetvédelmi területté nyilvánítja (még illuzórikusabban: megveszi) a területet, és a turizmus szolgálatába állítja.