2019. június 12., szerda

Az Őrségben

Daliás termetemmel bandukolva (szerencsére hátulról egyre markánsabb sörhasam se látszik), szétnézek az őrségi tájon, miközben kisebbik lányom -mint vérbeli paparazzi- megörökíti ezt az  eseményt. A tavaly októberi kiruccanásunk után -most már két lányommal kiegészülve-  néztünk szét ezen a szép vidéken. Kezemen a zöld csuklópánt az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjának belépőjegye. Ebből is látszik, hogy sok mindent nagyon profin csinálnak már az itteniek, és a vidék eléggé felkapott lett, amiben a két fő tényező  az osztrák, szlovén határközeliség, és a 60% feletti erdővel borítottság lehet.

A duzzasztott Rába Alsószölnöknél.

A vízerőmű zsilipjei.

A Rába sz erőmű alatt.


Az alsószölnöki templomtorony. A hegyen lévő torony már Ausztriában van, ez a Maria Bild kegyhely temploma. Az itt lévő kegykép is a máriapócsi másolata.

Kilátás Alsószölnökre. A kilátópont nagyjából azon a helyen van, ahol egykor a török hadsereg balszárnya állt fel a híres, és sok szempontból fordulópontnak számító szentgotthárdi csatában. A szemközit domboldalakon volt a keresztény szövetségesek jobbszárnya.
Így festette meg a csatát Stephan Dorffmeister festő a szentgotthárdi ciszterci templom mennyezetén. A nikápolyi vereség  után több mint két és fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy európai keresztény hadak nyílt síkon jelentős csatában megverjék az oszmán török fősereget.  Sajnos azonban ennél a csatánál a keresztény oldalon kevesebb magyar vitéz szállt már csatába, mint az oszmán oldalon.

Az osztrák határ mentén egy védett kis rét, szétnézve egy kicsit, semmi érdekeset nem találtam rajta.

Itt sem minden fenékig tejföl, a kis turistaközpontot benőtte a gaz.

Egy béka egy tókában. A tóka  "vízgyűjtésre szolgáló mély gödör, kicsiny tó, tócsa, tavacska. A benne összegyűjtött vizet a háziállatok itatására, a kerti növények öntözésére, valamint mosásra és tisztálkodásra is használták."

Őrségi hangulatok 1.

Őrségi hangulatok 2.

A szalafői Felsőszer.

A Pityerszer hársfája. Széles, de alacsonyan elágazik.

A szalafői Pityerszer mellett van hazánk egyik legnagyobb bölényese.

Szalafőn egy csodás, csaknem 600-as tölgy is van.

Szép magas.

A rendkívüli kánikulában a családi programba a körmendi kastélyparkban csak a legendás platán megtekintése fért be.

Ez a fa mindenkinek tetszett.

Hatalmas kiálló ágai vannak.

A rendkívül gazdag park fáira ezúttal nem maradt idő, mert ...

...várt a Balaton.