2014. június 6., péntek

Mi újság a Sötét-völgyben?

A címben feltett kérdésre felelve röviden: semmi. Kicsit hosszabban, semmi jó. Még a hét legelején voltam kint, és valóban semmi érdekeset nem láttam. Ráadásul végig borult volt, még a fények sem voltak szépek. Megjelentek a csüngőlepkék.

Körbenéztem azon a helyen, ahol tavaly két tő turbánliliomot találtam. Most ezeknek se híre, se hamva, Van helyettük az agresszíven terjedő, invazív közép-ázsiai kisvirágú nebáncsvirág, összefüggő szőnyegben.

A farkasölő sisakvirágból mindig tömegesen van, de most még nem nyíltak ki.

Erdei tisztesfű. Ez is inkább gaz, mint virág

Ez a kisvirágú nebáncsvirág virága, ami kicsi, és  nem bántottam.

Ezt a mocsári teknőst már nem a  Sötét-völgyben fényképeztem. Hazafelé megálltam az egykori Sárvíz mocsarai mentén, az elkerülő útról lekanyarodva. A minap ezt a vidéket is helyi védettségűnek javasoltam egy önkormányzati felhívás hatására. Lett egy kis lelkiismeret furdalásom, mert nem néztem tisztességesen körbe, de ez a "lelet" is engem igazolt. 

Igen érdekes volt ez az állat, csak ült (vagy állt) engedte, hogy közel hajoljak.Csak a nyakát húzta be. Már azt hittem, hogy dögrováson van, amikor fogta magát és elég fürgén, behúzott a sűrűbe.