A szálkai akácosban

Az akác érdekes fa. 1640 körül hozták be Európába Észak-Amerika keleti partvidékeiről, a 18.században  már megjelent a hazai kastélyparkokban (Bábolna) és megindult a kormányzat általi központi, katonai területekre való tömeges telepítésük. (Komáromi erődrendszer, 1750 körül) Hamarosan megjelent fővárosunk terein és parkjaiban. Nagyarányú elterjedését az olyan szervezett telepítések fokozták, mint amilyen a XIX.sz elején induló alföldi fásítási program is volt. Ma már erdeink több mint 22%-át ez a fa alkotja, részaránya növekedő tendenciát mutat. Ma már vezető fafaj az Alföldön. Külön startlap összeállításban szemezgethetünk még sok érdekességet róla.
Tavaly márciusban már véletlenül a szálkai tó körüli akácosba tévedtünk. Már akkor megfogott a terület hangulata, akác fáinak szépsége. Dendrológiailag viszont nem voltam tisztában értékeivel. Közben a Pósfai-féle falistára is felkerült három akác, legutolsó helyen a sonkádi fa 349 cm-rel. Úgy éreztem, ezt a méretet a szálkaik is elérik, úgyhogy talán érdemes visszalátogatni a helyszínre. Nem kellett csalódnom, találtam egy 365 cm-eset (46 16'05";18 37'42") és egy 367 cm-eset is. (46 15' 58"; 18 37' 34") Ezenkívül még ötöt ami 330cm-nél nagyobb volt, további kilencet 300 cm felett. A szálkai akácos fái tehát meglehetősen egységes korúaknak tűnnek. A fák a méltóságteljes öregedés jeleit mutatják, sok a földön heverő száraz ág, egy-két kidőlt fa is látható már. A terület természetesen teljesen elvadult, ami akácok esetén a rengeteg szúrós hajtást, bokrot, csenevészt jelent. Következzenek akkor az út képei:

Szombat délutáni induláskor kicsit kisütött a nap is. A hó erősen olvadt, de a Szálka környéki erdőkben még foltokban volt a hó.

A Szálkai-tóra köd ereszkedett. Sejtelmes, szép idő volt.


Nem kellett sokáig kersegélnem az első listás fára. A fenti képen 365 cm-es.

Földre tett kamerával megörökítettem magam a legnagyobb, 367 cm-es fával. A kép kicsit bepárásodott, elektronikusan sem sikerült túl jó minőségben feljavítanom.

A legnagyobb fa