Szálkától Szekszárdig

Nemrég lett világos számomra, hogy egy turistaúttól lakok 300m-re. A 10cm-es hóval borított téli táj arra sarkalt, hogy végre egyszer egy komolyabb út végállomása legyen házunk. Szálkáról indultam, a Szekszárdi-dombság legszebb részen végiggyalogolva, 16 km után értem haza.
A Szekszárdi-dombságban nagy fát találni körülbelül akkora valószínűséggel lehet, mint maja kincseket. Maja kincseket nem találtam, és persze nagy fákat sem. Úgy látszik ezen a vidéken se Mátyás király, se Rákóczi nem kötötte lovát egy fához, de még Patkó Bandi se, és a múlt erdészei is kegyetlen szívvel letermelték a vágásérett fákat. Vagy lehet, hogy ezen a löszön csak a szőlő terem rendesen, és nem a tölgy és a hárs?

Kilátás a grábóci kolostor felé a szálkai dombtetőről.

Szálka feletti domboldalon állt ez a száraz tölgy

-6 C fok, szemerkélő hó és csend, elképesztő csend.

Szarvasok figyeltek a távolból

Üres és elhagyatott a grábóci erdészlak. Egy nagyon régi térkép alapján ez a gimnáziumunk egykori kulcsosháza is volt.

A grábóci erdészlak mellett állt utam legnagyobb tölgye, ez a kéttörzsű. Az egyik fele már biztos nem él. Ez is alig 4 m-es volt.

Kilátás a Hármashalom 270m magas dombjáról a Sötét-völgy felé. Egész komoly, középhegységi képet mutat innen ez a szerény dombság.

A Szekszárdi-dombság tömegesen tenyésző, védett növénye a szúrós csodabogyó.

Egy kis szín a szürkeségben

Szekszárdi táj.
Végül is Mészöly Miklós és Baka István tudott ilyen tájért lelkesedni.

Közel van már a város.