Temetőtől temetőig, közte nagy fák: Tengelic határában

Még a múlt héten ugrottunk be a Felsőtengelici kastélyparkba. A tó vize most nagyon alacsony.

 

Bíztató volt a terület dendromán szempontból. Ugyan innen több fa listára került, amikor Pósfai Gyurival 2015-ben itt jártunk, de még éreztem benne potenciált. (Ez a tölgy 410-es.)

Úgyhogy szombati napfényes sétánkat itt kezdtük, pontosabban a felsőtengelici temetőben. Ez egy tipikus elhagyott pusztai temető, ahová már 50-60 éve nem temetkezik senki. 

Reformátusok, katolikusok vegyesen. 

A pusztai emberek java szegény volt, csak fa keresztekre, fejfákra tellett. 

Erdei építmény. 

A Hotel Orchidea az egykori Benyovszky-kastély  nagy kiterjedésű parkjába épült még MSZMP Oktatási Központként. 1989-ben "szekularizálódott" (például ebben az évben itt volt esküvőnk is), majd nagyon jó kis szálloda lett belőle, jó uszodával, a hotel környékén gondozott parkkal. Parkjában már 2015 óta listán van ez a szép fekete nyár. 

Vékony jégréteg a tavon.

A tó partján három darab nagy jegenyenyár. A legnagyobb 590-es. 

A parkban eddig két ostorfa volt listás, Tengelic határában még további kettő. A park nagyon erős ostorfában, itt egy újabb, 320-as. 

A Benyovszy-kastély előtti elkerített részen is van egy nagy fa. Gondoltam visszafele megnézem. (Visszafele mégsem erre jöttünk. )

Még két ostorfa a tó közelében, 320 és 340cm-es kerületekkel.

Távolról bíztató mocsárciprus, közelről karcsú, 

Tipikus.

Erre sem érdemes már rámérni. 

A  völgyben homoki láperdő égerekkel. 

Itt egy listás égerre akadok, a jobbszéli oldalról. Kettős törzsű, de magasan nyílik, hevenyészve 353 cm -nek mérem. 

Igazi őserdő jellege van. 

Nagy veszteség. 2015-ben errefelé járva Gyuri kiszúrt egy nagy zöld juhart a sűrűben. Most kidőlve találom az ország legnagyobb, egykor 457 cm-es fáját. 

A bal oldalon  2015 óta listás ostorfa. 

A sűrűben egy újabbat látok, de kicsit mély a dekoltázsa. 

Nagy tragédiák mementója a fekete fenyők közt álló Benyovszky-kápolna, amit néhány éve a terület gazdája,  a Gyulaji Erdészet  nagyon dicséretesen, szépen felújított. Szép tanösvényt is létrehoztak itt. 

Régi idők tanúja a Gindly-obeliszk.  

Nagyon dicséretes, hogy a tengeliciek falujuk határában Zöld-út néven a kastélyparkokat összekötő, jól jelzett turistaútat jelöltek ki. Ennek egyik pontjáról készült ez a felvétel az úzdi tévétorony irányába. 

A Zöld-út telepített erdőkben, pókbangós rétek mellett, árnyas fasorokon halad. Az út mélypontja viszont az, amikor az osztrák gazda középtengelici birtokához érünk, ahol zárt kapu miatt a szántás és a kerítés közti félméterre kénytelenek a Zöld-utat terelni. Remélem nyárra nem nővi be  a dzsuva! Rossz előjel, hogy most télvíz idején is virít itt a csalán. 

Az egyik szép kis réten vadkörte 335 cm-es, (a szúrós bokrok miatt csak szenvedve megmérhető) kerülettel. 

Nagyot dobbant a dendromán szívem, amikor a fasorban ezt a nagy mezei szilt távolról kiszúrtam, de ez is csak elvesztett dendromán érzékemnek lett bizonyítéka. A fa "csak" 405 cm lett, pedig sokkal nagyobbnak gondoltam. 

Azért ez a szil távolról  jól mutat. 

A középtengelici Csapó-kastély csak távolról látható. Még mindig nincs felújítva. 

Pókbangós rétek. 

A fasor jobb szélén még egy listás ostorfa, 345 cm-rel. 

Megérkezünk a középtengelici temetőhöz, aminek fő helyén a Csapó Dániel kriptája van. 

A  temető, jobb szélén a kevésbé híres Csapók kriptaobeliszkjével. 

Elhatároztam, hogy az idei évtől a jelentősebb útjaim GPS-térképét is kiteszem, hogy informatívabb legyen bejegyzésem, 

A Villányi-hegységben

A Fekete-hegy és a Szársomlyó. Az új év második túráján kicsit kitörtem a környék félórás kötöttségétől, és a kb. egy órányira lévő Villányi-hegységben mentem, hogy egy "bakancslistás" barlangot becserkészek. (Mint ismert perverziós vonzódásom  - a szó csaknem eredeti értelmében!- van a "normálisan" bejárható barlangok és a szurdokok iránt, ja és persze a fák iránt is.) 

 

Részlet a Szársomlyóról. Csak 442m magas, mégis gigantikusnak hat, különösen az oldalában  lévő hatalmas bányafal.  1903-ban kezdték meg itt a kőbányászást, és az sajnos még ma is tart, egy olyan hegyen, ami országos rekorder a 75 védett, és 4 csak itt termő növényével. A kőbányának is van egy fantasztikus "kristálybarlangja", de az nem látogatható. 

A szekszárdi szőlőknél unalmasabb szőlők közt gyalogoltam, így nem csoda, hogy beszippantott az erdő az első kínálkozó alkalomnál. Mély vízmosások, rengeteg ezüsthárs, sok-sok szúrós csodabogyó. 

Az ezüsthárs  hajlamos a sarjadzásra, gyakran csokorban nő. Alaposan átnézve a domboldalt találhatna az ember kicsit jobban összenőtt sarjakat. Egyet én is találtam, 520 cm volt a kerülete, de nem volt igazán meggyőző, mert egy repedés volt benne. 

A Fekete-hegy. Ez is természetvédelmi terület. Négy-öt évvel ezelőtt életem egyik legemlékezetesebb túráját tettem ide. Műholdról kinéztem egy nagyobb gyepes területet a hegy oldalában, ami elképzelésem szerint kiváló kosboros terület kell hogy legyen. A gyephez vezető utat persze nem találtam, szúrós akácos, szederindás iszonyaton verekedtem át magam vagy egy óráig, amig a gyepesre értem, azon persze semmit nem találtam. 

A barlanghoz vezető út kalandos volt, mert nem tudtam, hogy kell egyszerűen megközelíteni. A barlang nem nagyon ismert. Egyetlen egy tudományos közleményt találtam róla, Dezső József doktoriját, ami 3 mondat erejéig említi: "Kenderesi völgyi-barlang, Kisharsány. Az Országos Barlangnyilvántartás 4150-25 sz. barlangja egészen 2006-ig ismeretlen volt, Mangult István hívta fel rá a figyelmet. A tektonikailag részben preformált, dolomitban (Csukmai F.) kifejlődött barlang egyes részein szintén dolomitpor halmozódott fel." 

A mintegy 10m mély barlang mélyén irgalmatlan mennyiségű feltört dió is felhalmozódott, nem csak dolomitpor.

A barlang szája mintegy 3m magas. Az akácosban egy kis 10-15m hosszú ösvény vezet a barlang szájáig, amit nyárra gondolom jól benő a dzsuva. Körös-körül pedig minden szőlő, kivéve ezt a meredek letörést, amit főként akácos nő be. 

 

Következő megállóhelyem a Villány feletti Templom-hegy volt, aminek kőbányája az ammonitesz kövületekről híres.

Nagyjából 8-9 éve voltam itt, akkor több ammonitesz kövületet láttam, mint most. De nem csak a látásom romlott, akkor sokkal könnyebben másztam a sziklafalakon. Most a kilátóból leereszkedve a nedves kőfalon, nagyon megszenvedtem, ráadásul üvegcserépbe nyúltam, úgyhogy véres horror lett, mire leértem. 

Akkor még nem volt itt a kilátó. 

Kilátás Villánykövesd felé. 

Kicsit "sváboztam" is, amiről majd a másik blogomban lesz szó, talán. Virágosi Szent Bálint,  a templom melletti pincesorral. 

Következő megállóhelyem Bóly. Érdekes, hogy a kálvária itt a Szőlőhegyen van. (Időrendileg a kálvária volt  itt előbb.) 

A szőlőhegy és a kálvária provinciális hangulatába belehasít a temető elején álló monumentális Batthyányi-Montenouvo mauzóleum, amit egy kizárólag császároknak, hercegeknek, grófoknak tervező osztrák művész tervezett.

A Hohl pincesora

Végül a szürkülettel és az érkező esőfronttal versengve a kastélyparkra is sort kerítettem. 

Listás fekete fenyő. 

Dendromán ébredésem idején, 2009-ben ez a tölgy fantasztikus hatást gyakorolt rám. Az elmúlt 11 évben mondhatni rosszabbul öregedett mint én, és ez nagy szó!

A többtörzsű 600-as tölgy is sokat csonkult. 

Feketefenyők csoportja. 

Bátran dőlő tölgy.  

Egy fa, amit én nem ismertem. Pósfai György papíreperfaként azonosította, és 275 cm-es kerületével az ország jelenleg ismert legnagyobb ilyen fája. 

Az új év első túrája

A tavalyi év szimbóluma is lehetne ez, amit ma a grábóci kilátóból fotóztam. Remélem az idei évben nem csak három hónap lesz a normális élet, és végleg lerázzuk majd ezt az átkozott járványt. 

 

A szálkai templom.
Évtizedek óta a pesti komámékkal szilveszterezünk, és ennek a rítusnak egyre komolyabb része lett a szilveszteri vagy újévi túra. Ma újév napján volt annyira ragyogó idő, hogy a környék legjobb helyeit bejárhattuk.    

Napfürdőzés a szálkai tónál. 

Kilátás a zsibriki tavakra a  bátaapáti Apponyi-kilátóból

A Mecsek ugyanonnan. 

A nagyon gondozott falu is megér egy kis sétát. 

A templomkapu. 

A faluból impozáns lépcsősor vezet fel a temetőbe. Ennek egy részén a kitelepített svábok sírjait már nem gondozza senki. 

A temetődomb ugyan nem vetekedhet az Apponyi-kilátóval, de azért innen is szép kilátás van. 

A régi evangélikus sírköveken a szív volt a leggyakoribb motívum itt. 

Aztán kis séta Szálka felett,

2,

3.

Aztán a grábóci kilátó.

Dombok négy és fél rétegben.

A kolostor. 

A szerb temetőben a sűrűt járva még mindig fedezhetünk fel  18.századi sírköveket. 

A nap vége.