A szekszárdi szőlőknél unalmasabb szőlők közt gyalogoltam, így nem csoda, hogy beszippantott az erdő az első kínálkozó alkalomnál. Mély vízmosások, rengeteg ezüsthárs, sok-sok szúrós csodabogyó. |
A mintegy 10m mély barlang mélyén irgalmatlan mennyiségű feltört dió is felhalmozódott, nem csak dolomitpor. |
Következő megállóhelyem a Villány feletti Templom-hegy volt, aminek kőbányája az ammonitesz kövületekről híres. |
Akkor még nem volt itt a kilátó. |
Kilátás Villánykövesd felé. |
Kicsit "sváboztam" is, amiről majd a másik blogomban lesz szó, talán. Virágosi Szent Bálint, a templom melletti pincesorral. |
Következő megállóhelyem Bóly. Érdekes, hogy a kálvária itt a Szőlőhegyen van. (Időrendileg a kálvária volt itt előbb.) |
A szőlőhegy és a kálvária provinciális hangulatába belehasít a temető elején álló monumentális Batthyányi-Montenouvo mauzóleum, amit egy kizárólag császároknak, hercegeknek, grófoknak tervező osztrák művész tervezett. |
A Hohl pincesora |
Végül a szürkülettel és az érkező esőfronttal versengve a kastélyparkra is sort kerítettem. |
Listás fekete fenyő. |
Dendromán ébredésem idején, 2009-ben ez a tölgy fantasztikus hatást gyakorolt rám. Az elmúlt 11 évben mondhatni rosszabbul öregedett mint én, és ez nagy szó! |
A többtörzsű 600-as tölgy is sokat csonkult. |
Feketefenyők csoportja. |
Bátran dőlő tölgy. |
Egy fa, amit én nem ismertem. Pósfai György papíreperfaként azonosította, és 275 cm-es kerületével az ország jelenleg ismert legnagyobb ilyen fája. |