2013. augusztus 29., csütörtök

Kis kitérő pihentetésül (vagy pihenteknek)



Adalékok a piros fazék szocioetnogeográfiájához

Bevezetés az etnoollalológiába


Előzmények

2013 augusztusában Dr.Pósfai György erdélyi útjáról tett fel képeket a dendromania.hu honlapra, amely ismét sokak tetszését kiváltotta, és ennek a honlap fórumán hangot is adtak. Számomra is lebilincselő volt a feltett képek sokszínűsége és hangulata. Ezeken nem csak hatalmas fák, lenyűgöző tájak és templomok, omladozó szász porták voltak, hanem az Erdélyben ma élő népek életéből is szociográfiai mélységű pillanatokat villantott fel. A képsorozatot legvégül egy természetbe kivetett cipő képe zárta, egy olyan elemé, amely az utóbbi időkben egyre gyakrabban tűnik fel ezeken a fotósorozatokon.  Számomra ekkor ugrott be, hogy ebből az igen komplex, és sajátosan pósfais fotósorozatból egyetlen egy kellék  hiányzik csupán: a piros fazék. Ennek hangot is adtam a fórumon, de a szerző biztosított arról, hogy valóban nem talált erdélyi útja során egyetlen egy piros fazekat sem. Ezen a hiányon biztos ő is elgondolkodott, és ötletet adott arra, hogy meg kéne vizsgálni a piros fazék szocioetnogeográfiáját. Ebből az inspirációból született meg ez a kis írás.

Gemenc, Bezeredi-sík. T2V4M-s fazék. A kód magyarázatát lásd alább.
1. Az etnoollalógia tárgya

Az etnoollalógia az etnográfia tudományán belül egy olyan speciális résztudomány, amely a népi civilizáció világából a természeti környezetbe átkerült edények- különös tekintettel a piros fazekak – elterjedése, megjelenése és eltűnése alapján igyekszik leírni a népi tárgyi eszközhasználatban bekövetkező változásokat. Vizsgálódásai nyomán fény derülhet egy adott tájegység civilizációs folyamatának jellegére és dinamikájára. Mint ilyen a szocioetnogeográfia tárgykörébe tartozik elsősorban.  A tudományág elnevezése a latin olla= edény szóból ered. Rokon tudománya, a még szintén csak formálódó  etnocalceumológia (a latin calceum=cipő szóból), amely ugyanezeket a folyamatokat a természetbe kikerülő lábbelik vizsgálata alapján igyekszik feltérképezni.

Rezéti fazék. T0M1M

2. Az etnoollalógia és az ollamánia viszonya

Az ollamánia a természeti környezetbe került edények-  különös tekintettel a piros fazekak- keresésének szenvedélye és a  megtalálás dokumentálása.  Míg az etnoollalógia a tudomány hideg racionalizmusával, elemző módon vizsgálódó társadalomtudomány, az ollamánia a forró szenvedéllyel égő, érzelmektől felfokozott lelkiállapotban lévő ember kutató- és fotósszenvedélye. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ollamánia nélkül nincs igazi etnoollalógia sem. Az ollamániával fertőzött embert vagy cselekvést röviden ollamánnak mondjuk.

Bogyiszló, Tője-fok. AC0M4X és T0M4L
3. Az ollamánia helye a Pósfai-életműben

Pósfai György máris hatalmas és lenyűgöző életműve több látensen összefüggő részterültre bontható. Jelen úttörő tanulmányunk még érintőlegesen sem foglalkozik Pósfai György molekuláris biológusi és szépirodalmi tevékenységével. Részletesebben kell foglalkoznunk a dendromániával,  a Pósfai-életmű harmadik fontos összetevőjével. A dendromániából eredeztethető ugyanis -a már említett calceumánia mellett- az ollamánia és a nekrománia is.
 A dendrománia mozgalommá vált,  megjelent és már el is fogyott  a könyvesboltokból az alapműve [1],  honlapjának [2] sokszázezres a látogatottsága. A nekromania debütálása és programjának meghirdetése is  megtörtént [3]. Látensen talán már terjed is, bár népszerűsége valószínűleg – nyilvánosan- soha nem fogja elérni a dendromániáét. Hangsúlyozni kell, hogy a Pósfai-féle nekrománia a szépirodalom és a természettudomány labilis határmezsgyéjén mozog, semmiképpen nem felel meg a popperi verifikációs elveknek, így nem tekinthetjük tisztán tudománynak. Ez a megállapítás az ollamániára is igaz.
Pósfai György dendromán tevékenysége alapvetően családi szabadidős tevékenységnek indult, de az egész személyiséget átható tudományos kutatószenvedély a szabadidős tevékenység zabolátlan lazasága helyett egy rendszerezett, tudományos értékekkel bíró adattömeget , az úgynevezett „listákat” eredményezte.  A dendromán terepi aktivitás közben született meg Pósfai Györgyben az a zseniális felismerés, hogy a természetben fellelhetők más olyan „jelek” is, amelyek dokumentálása tanulságos és emellett szórakoztató is. Így hozta létre Pósfai György a nekromániát, a calceumániát és az ollamániát. Nyilván más érdekességek is találhatók a természetben, amiket a szerző rendszeresen publikál is(autó, kazán, sparhelt), ám ezek egyedszáma nem teszi lehetővé azt, hogy szisztematikus gyűjtésük statisztikailag értékelhető mennyiségű adatot hordozzon.  

Őcsény, Oltványi-dűlő T1R4M
4. A bonyhádi piros fazék kultúrtörténete[5]

Az ollamán tevékenységünk  során feltűnhet, hogy talált objektumaink - a különböző űrméret ellenére- szinte mind azonos formájúak, színűek.  Nagy valószínűséggel bonyhádi piros fazékra akadunk. Ha esetleg más objektumba botlunk, akkor ez szinte ritka, ünnepi esemény, hiszen a bonyhádi gyár piros színű termékei terjedtek el igazán minálunk. Érdemes a termék történetével megismerkednünk.
A bonyhádi zománcgyár 1909-ben alakult  "Magyar zománcárú és fémárugyár" néven. Az alapító Perczel Béla  a városi villanytelep kihasználatlan kapacitásaira alapozta  tervét.  A monarchiában ekkor összesen négy zománcgyár működött, Magyarország területén  viszont ez volt az egyetlen. A cég kezdetben a zománctáblagyártással foglalkozott.  Az edények gyártásával 1937-től kísérleteztek, kevés sikerrel, mivel igen sok minőségi probléma volt a legyártott termékekkel. Piros fazékról ebből az időből nincs adatunk.  Az államosítás után lassan megváltozott a cég profilja, a zománctáblák mellett egyre inkább előtérbe, majd túlsúlyba kerül az edénygyártás. Egyelőre nincs adatunk arról, hogy az államosítás után gyártanak-e piros fazekat, de ez valószínűsíthető. Ebben az időben edénygyártással még több más üzem is próbálkozik (Budafok, Salgótarján). 1958-ban megalakul a "Lampart" Zománcipari Művek, melynek bonyhádi gyáraként dolgozik tovább az üzem. Az edénygyártás ekkortól Bonyhádra koncentrálódik. A piros fazekak gyártása ebben az időszakban már dokumentálható. A fazekak mellett más termékek is nagy számban készülnek, ceglédi kannák, serpenyők, palacsintasütők, tésztaszűrők stb. A legkedveltebb szín ekkor már  a piros. 1965-ben alagútkemencék építésével megkezdődik a zománcozás gépesítése, amelynek eredményeképpen a gyártás mennyisége hihetetlenül felfut. Milliós nagyságrendben készülnek ekkor edények a gyárban, jelentős részük KGST piacra jut, de nyugati exportra is kerül. A „bonyhádi piros fazék” elnevezés ekkor lesz  állandósult szókapcsolat. Mivel az országban csak itt készült ez időben ilyen jellegű termék, ezért kockáztathatjuk meg azt a kijelentést, hogy minden általunk fellelt piros fazék nagy valószínűséggel bonyhádi.  Az 1970-es évek végéig tart ez a lendületes aranykor. A nyugati export visszaesése, majd a hazai kereslet csökkenése is utalt arra, hogy ez a korszak véget ér. A cég is lépett, 1981-ben  Bonyhádi Zománcárugyár néven a gyár önálló lesz, jelentős technológiai fejlesztések indulnak. A Du Pont céggel aláírt licencszerződés után megkezdődik a Teflon® bevonatú zománcedények gyártása és bejegyzik az EMA-LION védjegyet. Változik a termékek külső megjelenése, a klasszikus fazékforma is módosul. Az addig csak három színben gyártott edények színválasztéka megnő, megjelennek a virágmintás, pöttyös, geometrikus díszítésű, többszínű edények. A cég újra virágzásnak indul, megugrik az export is. Így átvészeli a rendszerváltás zavarait is, és a cég még ma is sikeres. A termékskálán pedig még mindig szerepel a klasszikus bonyhádi piros fazék is[6], (a ceglédi kannával egyetemben) ami ugyan már csak töredékét teszi ki a cég teljes termelésének, de mai napig eladható mivoltával az időtlenség jelképévé vált. Ez egyben biztosíték arra is, hogy az etnoollalológia tudománya nem csak a jelen, hanem a jövő tudománya is.


Az objektum helyes fényképezése. T2R5S
5. Az etnoollalógia módszertana

A megtalált objektum feldolgozásának metodológiája nagyfokú hasonlóságot mutat a Pósfai-féle nekromániában szereplő módszertani útmutatással. Az adatrögzítés esszenciája a fotó készítése. A fotó lényege azonban nem a fazék megörökítése, hanem a környezetbe helyezett fazék láttatása. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a nézőpontot alacsonyra tesszük, lehajolunk, leguggolunk a témához, és a fényképezőgépünket szinte vízszintes irányba állítjuk úgy, hogy a háttérből minél több látható legyen. A kép készítésével egy időben jegyezzük fel, a megtalálás helyszínét. A GPS koordináták megadására nincs szükség, mint a dendromániánál, mert nem valószínű, hogy rajtunk kívül lesz még olyan ember, aki az általunk megtalált rozsdásodó objektum felkeresését tervezné. Mik akkor tehát a  lényeges szempontok? Hogyan rögzítsük ezeket a lényeges szempontokat? Ezek ismertetése következzék:
 1. Az objektum típusa.  Alapesetben piros fazékról beszélünk. Ezt  „T” betűvel jelöljük a tipikus szóra utalva. Ha a megtalált objektum fazék, de színe nem piros, (vagy annyira rozsdás, hogy az nem ismerhető fel) akkor színében atipikus esetről beszélünk, amely a kódszámban egy C jelöléssel rövidítünk. (C=color szóból) Fokozottan atipikus esetnek tekintjük azt, ha nem fazekat találunk, hanem más konyhai eszközt, például ceglédi kannát, tésztaszűrőt stb.  Ezt „A” betüvel jelöljük. Egy fehér ceglédi kanna kódja tehát AC-vel fog kezdődni, egy piros palacsintasütőé A-val.
2. A legközelebbi lakóhelytől való távolság. Ezt egy arab számmal adjuk meg, kilométeres kerekítést alkalmazva. A 0,5 km–nél kisebb távolságok tehát a 0-t kapják.
3. A lakóhely jellege. A következő kategóriákat különböztetjük meg: Majorság, tanya, ez az „M” kódot kapja, lakott vagy lakatlan jellegétől függetlenül.  Kisebb falu (lakossága 500 fő alatt) akkor a „V” betűt írjuk a kódhoz, a latin vicus, villa= falu szóból.  A nagyobb falu „R” jelet kap, a szintén latin rus=falu szóból, a város „U” betüt, az urbs=város szóból.
4. Az objektum állapota. Ezt egy 0-tól 5-ig terjedő lineáris skálán rögzítjük. Az olyan rozsdás fazekat, amelynek színe nem ismerhető fel 0-val jelöljük, a teljesen ép és újszerű állapot 5-öt kap. Ha az edény benyomódott, behorpadt, akkor is csökkentjük a szám értékét.
5. Az objektum mérete. Az 1-3 liter közti űrtartalom jelölésére a közismert S betűt használjuk, a 3-10 liter köztiekre az M, az ennél nagyobbak jele az L, akár a ruhaméretekben.Az olyan objeltumoknál, amelyeknél az űrtartalom nem releváns,megkülönböztetésül X-t írunk.
Egy leletünk annál értékesebb, minél távolabb van lakott helytől, és minél nagyobb. Ez alapján akár listába is rendezhetjük az objektumokat, és nemes versengésbe kezdhetünk a dendromániához hasonlóan:  Ki talál távolabbi, nagyobb fazekakat?
Néhány példa:
Egy Szekszárdtól 2,7km-re talált  félig rozsdás fehér ceglédi kanna kódja tehát a következő: AC-3-U-3-M, röviden: AC3U3M. Itt figyelembe vettük, hogy egy ceglédi kanna kb. 7literes. Egy Őcsénytől 1,4 km-re talált, egy-két helyen lepattogzott kis piros fazék kódja: T-1-R-4-S. Egy Keselyűstől 4km-re talált közepes méretű, fületlen, összenyomott kék fazék kódja: C4V1M.
Ha ezeket a vizsgálatokat elvégeztük, akkora legfontosabb feladatainkkal végeztünk. Az igényesek azonban további vizsgálatokat is végezhetnek. A fazék kézbevétele és letisztítása után további információkat gyűjthetünk. Keressünk a fazék alján feliratot, címert! Az edény korát pontosabban megállapíthatjuk feliratai alapján. A bonyhádi zománcgyár nevei ugyanis   a következők szerint alakultak: [7]
1909. június 16.:          Magyar Zománcmű és Fémárugyár
1949. július 9.:             Bonyhádi Zománcművek
1958. december 28.:    Zománcipari Művek Bonyhádi Gyáregysége
1968. szeptember 19.: Lampart Zománcipari Művek Bonyhádi Gyára
1981. január 1.:           Bonyhádi Zománcárugyár
1982. március 5.:         EMA-LION Bonyhádi Zománcárugyár
1993. április 1.:            EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft.
A kézbevétel után helyezzük vissza az objektumot  az eredeti megtalálási helyére! Vegyük figyelembe, hogy vizsgálódásaink eredményeként az objektum a közönséges hulladék státuszból felmagasztosult!  Elvitele, fémkereskedőknél való értékesítése súlyos tudományetikai vétségnek számít. 


 6. Az etnoollalológiai kutatások első eredményei

A szinkódok értelmezése: Piros=piros fazék, magenta=atípusos, kék= kék fazék
Vizsgálódásainkat azzal kezdtük, hogy a www.dendromania.hu fotógalériájának képeit átnéztük, és kikerestük Pósfai György által készített ollamán felvételeket. Az ezeken szereplő objektumok megtalálási helyét rávetítettük a dendrománia fás térképére, megfelelő színkóddal. A kapott térkép elemzése alapján  a következőket állapíthatjuk meg:
1.      Meglepően kevés objektumot sikerült csak rögzíteni, jóval kevesebbet, mint vártam. Valószínűleg egy-egy objektum megtalálása olyan eufórikus örömöt okoz az emberben, hogy az élmény szubjektíven megsokszorozza az objektumok tényleges számát. A kevés objektum alapján levont következtetéseink tehát inkább csak tudományos hipotézisnek tekinthetők.
2.      A sok fa sok utat, sok vizsgálódást jelenthet. Így elsősorban azt az arányt kell vizsgálni, hogy miként viszonyul a fazekak száma a fák számához. Ebből a szempontból feltűnő, hogy az ország legfejlettebbnek régiójának  számító Észak-Dunántúlon egyetlen objektum sem került még elő. Megkockáztatható tehát az a hipotézis, hogy a társadalmi-gazdasági fejlettség magasabb szintjén ezek az objektumok eltűnnek. Ennek okai sokrétűek lehetnek, talán a fejlettebb hulladékgazdálkodással függhet össze, vagy azzal, hogy a társadalom geográfiai perifériáján, az erdők szélén  kevesebb ember tengeti sorsát.
3.      A legtöbb objektum a Dél-Dunántúlon került elő, ahol Bonyhád is található. Elképzelhető, hogy erre a vidékre a bonyhádi zománcgyár termékeinek kijutása intenzívebb volt. Ezt magyarázhatja a helyi márkabolt relatív olcsósága, vagy az a tény, hogy a piros fazék gyártásának a felfutása arra az időszakra esik, amikor mindennapos volt a szocialista nagyüzemekből a termékek illegális „kivándorlása”. A szocializmus „fényes” éveiben a  „mutyizás” és a „capcarázás” bevett szokás volt, és a gyárból való lopás társadalmilag nem számított erkölcsileg mélyen elitélendő tettnek. „Miénk a gyár, magunknak lopjuk!” Miénk  a gyár, vigyük haza! – szóltak a korszak ismert mondásai. Az „üzemi szarkák”, a kor Rózsa Sándorainak számítottak, és cselekedeteik politikai színezetet is kaptak, ami alapján tettüket  a közvélemény kevésbé ítélte el.   Így a „melós” vagy akár a főnök akkor is lopott, amikor nem feltétlenül volt szüksége az adott termékre, a felesleg pedig könnyen indult vándorútra havertól haverig, könnyebben is végezhette a szemétben vagy az erdőszélen.
4.      Az ország legfejletlenebb vidékein a számuk relatíve kevés. Talán ott még a piros fazekak napi használatban vannak. A piros fazekak minden bizonnyal akkor indultak a szőlőhegyi tanyákat, a hétvégi házakat érintve az erdőszélre, amikor kiszorította őket a teflon vagy a rozsdamentes, üvegtetős edény. Ez az 1980-as évek végétől válik erőteljessé a jobb módban élőknél, de a szegényeknél, a sparthelten főzőcskézőknél ez a folyamat még nem játszódott le, és talán nem is fog.

Gemenc, Péter-híd, Piros vödör. A2M4L
Záró gondolatok
Írásomban csak felvillantottam egy új tudományág lehetőségeit. Kísérletet tettem arra, hogy kidolgozzam ennek módszertanát, egységes jelölésrendszerét. Megmutattam, hogy bármiből lehet valami tudományszerűnek tűnő, csak akarni kell. Mindazonáltal igen valószínűnek tartom, hogy az etnoollalológiának ez az első és utolsó dolgozata. Nem baj. Nekünk hasonszőrűeknek megmarad a hajnali erdők illata,  a pókhálókon megcsillanó harmatcseppek látványa, az öreg fák kérgének tapintása, a tovasuhanó madarak szárnyröptének hangja, a madárdal, virágkehelyben döngicsélő bogarak zümmőgése, és minden más, mi megszűnik és megújul, egyszóval: Él.