2013. augusztus 20., kedd

Bakonyi barangolásaink: 6.Vinyei nagy fák

Kitaibel ugyan katolikus volt, Vinyén- egy nem túl látványos helyen- mégis a református
hagyományoknak megfelelő fejfát kapott emlékül. (Ez persze nem egyedül vele fordult elő.)
Vinye a Pósfai -féle listán eddig egyetlen egy tölggyel szerepel, de a listás tölgy mellett egy
hasonlóan szép másik tölgy is áll
A két tölgy
Igaz tölgy-élmény
Vinyén valami népünnepély volt. A vasútállomás közelében álló, csaknem listás tölgy körül parkoltak az autók
A Zsidó-rét közelében egy mezei juhar 330 körüli kerülettel érdemes a listára
A juhartól nem messze a hegyoldalban négy nagyobb bükk áll, 2-3 közülük eléri a listaméretet
Szép, ősbükkös jellegű erdőrész
Ez kb. 450-es
Ez is listás lehet
Talán  a legszebb
A térképen jól látszik, hogy a juhar még Győr-Moson-Sopronhoz, a bükkös már Veszprémhez tartozik. A műholdkép alapján érdemes lett volna még egy kicsit nyugati, dél-nyugati irányba elbóklászni.