40 perc a Sötétvölgyben

Indulás.

Arra voltam kíváncsi, hogy ebben a tavaszias decemberben a hunyorok hogy állnak.

Van már virágzó példány.

Közelről.

Általában nem túl szívderítő, ha egy természetvédelmi területen tarvágás van. A dolgot azonban nagy mértékben árnyalja, ha fekete dióst likvidálnak.

Kis szín a szürkeségben.

Nyáron vagy ősszel az ember ügyet sem vet a seprencére, hacsak nem idegesíti túlságos jelenléte. December végén azonban szokatlan virágzásuk, és annak a bizonyítéka, hogy komoly fagy sem volt még az idei novemberben és decemberben.

Az enyhe csapadékos idő gombákat is előcsal.

Még egy kis piros, a szúrós csodabogyó termése.

Egészségügyi séták a Szekszárdi-dombságban

Marha jó idő volt tegnap és ma, úgyhogy sétálgatunk a hegység lebetonozott mezőgazdasági útjain, ahol nincs sár.

A leglátványosabb ilyen út Szálka felett húzódik 2,9 km hosszan, amit oda-vissza teszünk meg, élénk sétával.  Nem először és nem utoljára járunk ezen a "panorámaúton." 

A régi kataszteri térkép ezt a tetőt Rustenbergnek nevezi, ami magyarul Rozsda-hegynek fordítható.

Egy elcsípett önkormányzati irat szerint a Grábóccal való összeköttetés is 2015 óta tervben van, de egyelőre nem valósult meg.

Az itt legelésző gulya a leglátványosabb elem.

Most rámértem az út elején álló eperfára, éppen elérte a 400 cm-t.

Ez már a Batikereszti- kilátóról készült kép

Borzvár lett a régi bedőlt lyukpincékből a Szarvas-szurdik mellett. 

A Szarvas-szurdikban 1.

A Szarvas-szurdikban 2.

Egy új betonozott út vezet a Bodzás-dülőbe, ami a Szekszárdi-borvidék legnyugatibb szőlőse, a Sötétvölgy felett.

A bodzási szőlők és a dombság.

Kis napfürdőzés.

A Bati-hegy szabályos formájú kis kúp, Wosinsky prehistorikus földvárat talált rajta.

Néha -tévesen- Bati-hegyi kiltónak is nevezik a Bati-kereszt mellett álló kilátót, amit most Bodzás felől fényképeztem. A 19. századi kataszteri térképen a Bodzás név még nem szerepel. Ezt a részt Batnak tüntetik fel az elpusztult középkori falu neve alapján, ami a kereszt és az imént bemutatott hegy névadója is volt.

A Brányoki-erdőben

A Szálka határában elterülő Brányoki-erdőben jártam már. Most viszont olyan részein is bolyongtam, ami eddig még kimaradt. Ezt a két szép bükköt  már ismertem korábbról.

A Lajvér-patak egyik ága.

A Lajvér-patak itt egyik ága azért ilyen  széles, mert egyrészt érződik a tározók visszaduzzasztó hatása, másrészt a az utóbbi időkben csapadékos idő is volt.

 A két nagy bükk közelebb van a 300cm-hez, mint a 400-hoz. Így is valószínűleg a Szekszárdi-dombság legnagyobb bükkjei, Egész jó állapotban vannak, annak ellenére,hogy a 150m-es tengerszint feletti magasság, és a 620 mm-es évi csapadékmennyisége  korántsem ideális a faj számára. 

Ahhoz képest, hogy itt a környéken nincs egyetlen egy turistaút sem, a Szarvas-kút meglepően gondozott, még asztalok és padok is vannak mellette.
Ez az erdő azzal vonult be a történelembe, hogy itt ejtette el a helyi Reisnpach József a híres Szálkai bikát. Az elejtés körülményeiről újabb, minden eddiginél bővebb forrást találtam a neten.

Jöjjenek a bagatellek.

A Brányoki-erdő legmagasabb pontja közelében egy pince (?) üreg.

Nagyrészt beomlott, de kinek jutott eszébe ide a dombtetőre pincét(?) ásni ?

Ez is nyilvánvalóan valami, de hogy mi is pontosan, azt nem tudom. Talán zuzmó.

Erről legalább lerí, hogy valami gomba.

Zárásként egy 300-as tölgy.

A ködös bölcsességek útja Mórágy körül

Kilátás, illetve annak hiánya a mórágyi Harang-dombról.
A mai "túrám" során Paulo, a nagy brazil bölcs stílusában mondásokat generáltam magamban. (Ilyenkor karácsony felé az ember amúgy is belebotlik az életbölcsességek hömpölygő áradatába. ) "Nem az ember választja meg az időt, hanem az idő az embert." Jutott eszembe egyből, mikor ónos ködszitálásban, túrázásra teljesen alkalmatlan időben  elindultam Mórágy felé.

"Nem te választod meg utad, hanem az Út választ ki téged."  Úgyhogy a céltalan bolyongást választottam módszernek,  amerre az "Út hív", arra indulok. A faluszéli volt kőbányánál kezdtem.

"A hömpölygő áradat és a csöpögő csermely lényege ugyanaz". A Gránit-forrás.

"Ételeidet  a kultúrád és az éhség határozza meg, de ha nagyon éhes vagy, már nem számít a kultúrád."
Téli fülőke. Japánban eszik. Én nem.

"  Ha kellően hideg van, ne csodálkozz ha megjelenik a jég a tavon. Életedben is vannak ilyen elkerülhetetlen dolgok."

"Az Életed olyan mint egy barlang, lehet nyugodt menedék, de rémisztő, sötét kiismerhetetlenség is. Csak rajtad múlik, miként éled." 

Ez a mórágyi barlang nem a sötét kiismerhetlenség, néhány méteres üreg csupán. Talán követ fejtettek ki innen is. 

"Ha homályosan látsz az Életben, nem kell mindjárt arra gondolni, hogy a  szemed rossz, lehet hogy csak köd van."

"Az utolsó őszi virágok mind megfagynak jeges télben.  A későn jött segítség sem ér semmit."

"A lélek átlát a dzsuván is." Ez fontos dendromán mondás is.
Sokfelé kis elhagyott gránitbányára akadok, amiket nyáron talán nem is látni.

Valamiféle kilátás.

"A Vágy, a Lehetőség és Szükségszerűség hármasságában józanul navigálni, ez az Élet legfőbb parancsa."
Felérve az egyébként igen jól jelzett Kéken a falu feletti dombra, visszafordultam. Egy hajtás összetéveszthetetlen zajai jöttek a völgyből.

" Egy csepp öröm is lehet a boldogság óceánja." Végre egy normális fát is találok utam során. Persze messze nem listás.

"Lefektettük a jövő gránitszilárdságú alapjait" -gondolhatták a geodéták, amikor 1952-ben  szintezési alappontot létesítettek itt, pontosan 153,00 m-en.

Nem tudom, használják-e még ezt itt, a Petőfi utcában, a másik gránitszilárdságú alappontról, a nadapiról sokkal többet hallani. Persze lehet, hogy csak azért, mert az a Velencei-tó mellett van, ez meg itt a "végeken."

"Minden elmúlik egyszer, még várnod sem kell. "
Talán egyszer még a Nap is kisüt mifelénk.