2023. október 24., kedd

Vasi kastélyparkok 4. Vasszécseny

Az ó kastély Bódy Gábor Psyché című filmje óta számomra maga a misztikum. 

Van itt egy újabb Ebergényi-kastély is, amit ugyan a nagy Hefele tervezett, de nincs olyan romantikus, mint a befejezetlen ó kastély. Ma egy céges rendezvényhelyszín. 

Most itt nem jártam, általában zárva szokott lenni. 2008-ban nagyon tetszett az, hogy a Gyöngyös patak vízét keresztül vezették a parkon.  

Torma Zoli itt egy platánt talált, nekem akkoriban ez nem volt még megörökítésre érdemes. 

Az ó kastélyt az Ebergényiektől a Festeticsek vették át, ők építették ki a két kastély közt álló majorságot, aminek ma egyetlen egy épülete áll még (az is alig), a sörház. Később volt ez fogda is (sör nélkül), meg főként magtár. Egyedülálló  ipartörténeti emlékünk.  

Itt is lendületesen folyik a Gyöngyös. 

Itt már harmadszor járok, mert mindig abban bízok, hogy valami csoda folytán bejutok, és megnézhetem a nagyszerű Schaller freskós dísztermet.

Ezt sem így gondolták eredetileg. 

Dendromán értékei sem jelentéktelenek. Két top-10-es vénic szil...

...közvetlenül a kastély mellett.  

Nem sok barokk hidunk van. Ez a Gyöngyösből kivezetett egykori várárok (később malomcsatorna) felett ívelt át. 

Két hatalmas, várólistás platán. 

A Gyöngyös a sörházzal. 

A barokk híd mellett 500-as, de csonka hárs.  

Egy napja vihar volt. 

A parkból focipályát hasítottak ki. Ennek szélén nagy nemesnyár. Torma Zoli itt egy tiszafát is listájára vett.