2020. augusztus 9., vasárnap

A Hortobágyon

Ha a Google képkeresőjébe beütjük a Hortobágy szót, akkor az első tíz találatból haton a Kilenclyukú-híd szerepel. Mi először voltunk a Hortobágyon.

Természetesen a puszta a gémeskúttal is szerepel a tízben, két képpel is. Az idei sok csapadék hatására a puszta zöldell.

Tavat egy képen látunk a tízből.. Mi a sokféle látnivalóból ezek megtekintését választottuk.

Madarakra számítottunk, és egy kicsit többre, mint gólyára.

A Hortobágy folyó.

A gazdag növényvilág egyik látványos képviselője.

Összességében a Kilenclyukú - híd környéke nekem csalódás volt, és egy kicsit lepukkantnak, kihasználatlannak  tűnt, bár lehet, hogy a covid miatt is van egy kis pangás. Ez a látogatók számán nem látszott.  Nagy tábla hirdette a 2015-ben felhasznált eus milliárdokat. (Ebből épült többek közt a Hortbágyon az új gyalogos híd.)

A Kungyörgy-majori víztoronyból  kilátót terveztek. Nem találtam nyomát, hogy a 2014-es terv megvalósult volna, bár a torony így távolról nincs rossz állapotban.

A Hortobágyi Halgazdaság tavait jártuk végig kisavsúttal. Visszafelé aztán egy részt gyalogosra vettünk, mert abban reménykedtem, hogy még egyszer látom a nap főszereplőit.

Nagyszerű madárgazdagság.

Apró szépségekben sincs hiány.

Még el sem indult a kisvonat, már elhúzott egy nagy kócsag.

Öt perc vasutazás után a hazai batla állomány tizede (egy lemaradt a képről) került elénk a nyári ludak forgatagában.  Minden járattal együtt utazik egy természetvédelmi őr is, aki sok hasznos információval látja el a csoportot. Amikor egyszer Pósfai Gyuri képeit láttam erről a különleges madárról, arra gondoltam, hogy én biztos soha nem fogok ilyent látni. Nem lett igazam.

Most ugyan madarász szempontból holt szezon van, de így is elképesztő madarak száma. Nyári ludak húznak be az egyik tóra.

Két darab nyári lúd.

Egy darab nyári lúd.

Ahol nem a szürke gém a legnagyobb egyedszámú.

A tavakat 1916-ban kezdték el létesíteni. Ma 3000 hektárnyi halastó van itt. Sok tavon virít a tündérfátyol. Kis csalódás volt, hogy a kilátó és a nádasban vezető pallóösvény le volt zárva balesetveszélyes állapota miatt.

A tavakat összekötő csatornákkal mozgalmas vízi világ jött létre.

Visszafelé jövet egy részt gyalogosan tettünk meg, hátha a batlákat közelebbről, vagy legalább nem zötykölődő vonatból is lefényképezhetem. Ez azonban nem jött össze.  Kanalas gém  kis kócsaggal.

Füsti fecske.

Nem egy dendromán álom ez a vidék.

Danka sirály.

Nagy kócsag.

Egy szerkő.

Négy szerkő.

Nagyon sok szerkő.

Nagy kócsag és három szerkő.

Végére még egy kanalas gém.