2019. március 31., vasárnap

A fajszi Dunaparton

Pénteken még mindig egy kicsit magasabb volt az átlagosnál a víz. Kalocsán volt dolgom, és maradt még időm szétnézni a fajszi Dunaparton, ahol korábban Szél Győző járt, talált is fákat, de nem tudom pontosan hol. Én viszont más fákra akadtam.

Elég jó vízi világ van errefelé is.

Itt még örvendeztem azon, hogy piros fazékra akadtam, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy itt inkább ez a szeméthegy csúcsa.

Kosfej.

Biztató terep.

Öböl

Partján 708 cm-es nyárfa.

Pont a tövénél van a hódvár. (Egy itteni halászember erősített meg a gyanúban, mondta, ha estig várok láthatom is őket. Hát nem volt annyi időm.) Jól látszik, hogy a listaméretekből is levett jócskán a hódcsalád, mert kénytelen voltam a hódhoronyban mérni.

Elég jó kis pusztítást végeztek a környéken.

Újabb nyár, 780-as kerülettel.

Mikulás a füzesben.

A füzes maga.

A falu felé a Mikulásnál kevésbé vidám dolgok is hevernek mindenfelé.

És akkor még nem is beszéltünk az ártéri pet palackokról. Gyakorlatilag - mint már többször beszéltem róla- az ártér egy összefüggő szemétfolyam. végeztem is egy kis becslést, hogy a magyar szakaszon mennyi  pet palack lehet eldobva. 1,0-1,5 milliót kaptam.