...addig én a Borrév-tó madaraihoz látogatok. Szombat kora reggel a Bárányfoki Szabadidőközpont parkolójába érkezvén azt látom, hogy egy autóból két professzionális felszerelésű fotós száll ki. Elindulnak a másik irányba mint én. Hazafelé bandukolva újabb pár érkezik, szintén kályhacsőnyi objektívvel. Kérdezik, hogy mi volt a zsákmány? Én sorolom, hogy jégmadár, szürke gém, ganalas gém, stb.. mire ők csak legyintenek. Nem ez az érdekes, hanem a bikák bőgnek-e? Mondom, persze, betölti az egész erdőt. Erre belelkesülnek. Mire visszaérek a parkolóba, soha nem látott csúcsforgalom, öt autó áll már ott. Gondolom, ők is bikára jöttek. De tényleg, miért nem izgatnak engem a bőgő bikák? Talán már túlságoson a vadászathoz kötődik? Talán mert a szarvasra nem tudok másként tekinteni, mint tenyészállatra? Talán mert felmértem, hogy ebben úgyse teremne babér? Mindenesetre én ma ismét egy tóhoz jöttem ki, feledve azokat a helyeket, amiket Krizák István mutatott egykoron, mint jó bikázó helyek. A tónál az első benyomás a csalódásé. Semmi mozgás. De aztán csak nekitámaszkodtam egy fűznek és vártam. |