2013. január 5., szombat

Sárdagasztás Bátaapáti körül


Hajnali indulás Bátaapáti felé. Lassan feljön a Nap a Szálkai-tározó melletti dombok fölé

Bátaapátiból a Kéktúrán indultam el, de az éjszakai esők miatt erősen felázott földúton alig tudtam haladni. Így nyílegyenesen keresztülvágtam egy csenevész kis erdőn a domb gerince felé. Nagy füves tisztásra értem ki, ami most
birkák legelője. Régen errefelé voltak a híres apáti szőlők. Szép kilátás volt innen a Szekszárdi-dombság irányába. 
A domb gerincen viharos szél fogadott. Vagy 8-10 holló különös, furcsa táncára lettem figyelmes. A jelenséget nem tudtam másként értelmezni, csak úgy, hogy a hollók egyszerűen játszadoztak az erős szélben. A völgy mélyén messzire repültek, majd feldobták magukat, és hagyták sodortatni magukat a széllel. Ezt jó párszor megcsinálták. Végül én untam el  az egészet és csontig hatoló hideg szélből a fotóim elkészülte után szélvédett helyre mentem.

A Zengő a dombtetőről

A Dobogó és a Somlyó ugyanonnan. Az egykori szőlők helyén dúsan terem a galagonya, piros termése beszínezi a tájat.

Nagylátószögű panorámakép egy vadlesről. A Geresdi-dombság egyik legfőbb élvezeti értéke kétségtelenül az, hogy helyenként nagyszerű kilátást nyújt a Mecsekre. 

A másik irányba a Geresdi-dombság erdőkkel borított lankáira látni.  

Meredek domboldalak közt ereszkedtem le a kék kör turistajelzésen.

Terepjárók az üveghutai erdészház körül. Leérve egy hajtóvadászat közepén találtam magam. Az első vadász a sárban ácsorogva, puskáját egy fának támasztva várt. Köszönésemre ironikusan kioktató stílusban utalt arra, hogy a kutyát pórázon kéne vezetnem az erdőben. (Addigra ebem, -igazi jó nevelt háziállatként- már szorosan  a lábaim mellett sétált, nem úgy előrerohangált, mint az előző képen.) Én hasonló, ám tényszerű válaszommal rövidre zártam a beszélgetést, aminél azért sokkal rosszabb hangulatú, és kioktatóbb stílusúra számítottam. Attól tartottam, hogy nem csak túrám, hanem esetleg a létezésem jogszerűségét is meg fogja kérdőjelezni. (Ezekbe azonban nem tudott volna belekötni.)
A második vadász a vadlesben ült. Vadászoknak mindig jó előre, hangosan és udvariasan köszönök. (Ösztönösen kialakult bennem a kisebbrendűség érzése.) Erre rövid elismerést kaptam a túraszenvedélyemet illetően. A hamar kialakult pozitív hangulatban rövid beszélgetés keretében megtudtam, hogy az Egresmenti Vadásztársaság hajtóvadászatának a közepére csöppentem bele. Szerencsére a közepére hely szerint, és nem időben értendő, mert a hajtók még nem kezdték meg a vadak űzését. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha fél órával később érek ide.( Mire a völgybe értem kb. 9 óra volt)  Az ilyen esetek kivédésére milyen jó lenne, ha a vadásztársaságokat köteleznék arra, hogy a honlapjukon jó előre tegyék nyilvánossá, hogy hol mikor és mennyire időre szerveznek vadászatokat. Találtam erre jó példát is, persze Budapest környékén.