A mai napon munka után tettem egy kört kerékpárral Őcsény felé. Menet közben érintettem a Szekszárd-Bátai főcsatornát is. Régen a szabályozási munkálatok előtt ez volt a Báta. Báta ma egy lassú folyású, helyenként elsekélyesedő, nádasokkal sűrűn benőtt, keskeny galériaerdőkkel kísért, az eutrofizáció jeleit mutató víz, amely szeszélyesen kanyarog a szántóföldek közt. Útközben a Báta partján találkoztam egy leszázalékolt gemenci tájvédelmi őrrel, aki az első közt kapta meg hazánkban a Lyme-kórt, még 1984-ben. A környék nagy ismerője, tőle tudom, hogy most már nem érdemes a környéken nagy fákat keresni. Egy maradt csak, az ami a Lankóci-Kis-Duna mentén áll, és amit Pósfai Györggyel február végén lemértünk már. Állt több nagy tölgy is a környéken, a legnagyobbat a kavicsbánya mellett két éve vágták ki. Találkoztam régészekkel is, akik az őcsényi út szélesítésének köszönhetően ráakadtak a limes kiágazó, Alisca felé tartó szakaszára. A Báta partján állt a római légiós tábor Alisca és a középkori Györke település vára is. Ezekre a történelmi hangulatú területekre majd máskor egyszer visszatérek. Most a kavicsbányai tavak felé vettem az irányt. Szekszárd határában az egykori ős Duna vastag homok és kavicsrétegeket hagyott hátra, amelyet régóta bányásznak. A legkorábbi gödrökbe kezdték el gyűjteni Szekszárd szemetét, ma itt már egy tekintélyes dombot láthatunk szemétből. Szerencsére néhány hónapja leállt már a szeméttelep, a kavicsbányászat viszont folyik. A bányató egy időben illegális fürdőtó is volt. Engem nem csábítana fürdésre, egyrészt kőhajításnyira van tőle a szemétből emelt hegy, másrészt láthatóan sokan itt szabadulnak meg a szemetüktől. A másik, ma már bányászatilag felhagyott tó viszont nagyon tiszta vizűnek tűnik ránézésre. Több védett állatot is felfedeztem ennek partján: nagy kócsagot, bíbicet, mocsári teknőst, -számos békafajt is felismerhettem volna, ha ismerném őket,- szárcsát (bár ez utóbbi nem védett). Ezen az alapon akár természetvédelmi terület is lehetne belőle rögvest.