Ma kora reggel Báta környékén tettem kerékpáros körutat. A gemenci tájegység déli végén lévő Báta a középkorban igen jeles településnek számított. Révjén át szállították az erdélyi sót a Dunántúlra, a Sárvíz torkolatánál pedig a Duna egyik legjelentősebb kikötője volt. A 18.században is még mezővárosi rangot kivívó település sokat küzdött az árvizekkel. Nem véletlenül indultak meg itt már 1820-ban a szabályozási munkák, amik 1872-ban zárultak le. Ennek lett az eredménye az, hogy a Báta mintegy 2km-re került a Dunától, és a korábban egészen eddig elérő Sárvíz már Szekszárd előtt a Sióba lett vezetve. A Sárvíz helyén a Szekszárd-Bátai-főcsatorna került kialakításra, aminek fő feladata a Sárköz belvízmentesítése, kiszárítása volt. A folyó szabályozásoknak azonban nem csak nyertese, hanem vesztese is lett Báta. Hiába építettek 1913-ban a Nagy-Szigeten keresztül kikövezett utat a Duna parti kompkikötőig, a révje ekkor már nem bírt versenyezni az időközben elkészült bajai Duna híddal. Ma már nincs itt kompközlekedés, a kikövezett út is a sáros földes utak színvonalára süllyedt. Vasútvonalat is csak a vas és acél országa idején kapott volna, egy Bátaszékről a mohácsi vasműig tartó szárnyvonal formájában, de ebből is csak torzók maradtak fenn. Báta sorvadásnak indult.
A múlt hatása ma is érződik a településen. Egyrészt, nem ismerek még egy olyan Tolna megyei települést, amely ennyire meghatározó életet élne a vizekkel még ma is. A kertek végében még sok helyütt ott a csónak, amivel leevezhetnek a csatornán a Holt-Dunáig, onnan pedig tovább akár a Nagy-Dunáig is. Másrészt a polgári ízlést tükröző nagy múltú épületek idézik fel a dicsőbb múltat. A település fekvése is egyedülálló itt Tolnában, meredek, és időnként gondot okozó löszfalak szakadnak le a falura, amelyik így szűk utcákkal kénytelen elférni a Holt-Duna mentén. Nem sok időm maradt a szétnézésre, de ide érdemes visszatérni mindenképpen.
Báta környéke a világűrből
Bátai utamat nem annyira az évekkel ezelőtt már megtekintett nevezetességek felkeresésére szántam, hanem inkább kevés időmben a Duna parti ligeterdőkben néztem szét, de itt nagy fára nem akadtam. Végigtekertem az 1913-ban kikövezett, mára igen ramattyá vált úton a Jambli-tó felé. A tó partján készült a fenti panorámaképem.
Meredek löszpart tetején a bátai kálvária
A Szekszárd-Bátai főcsatorna és A Holt-Duna találkozása
A sok víz és híd szinte megkövetelte Nepomuki Szt. János szobrát az egykori mezővárosban
A Szent Vér templom a középkori apátság helyén épült fel. A Szt.László által alapított bencés apátság a Szent Vér ereklyéje révén a középkori Magyarország egyik legjelentősebb zarándokhelye volt.
Báta értékes ipari műemléke az 1896-ban épült szivattyúház a fagázas szivattyúkkal
A Kenderáztató
Fekete gólya a töltésen
Hattyúk a Holt-Dunán
A Holt-Duna
Egy furcsa öttörzsű, csaknem 8 méteres öreg nyár. Nem sok élet lehet benne.
A tavaszi erdők dísze, a tőzike tömegesen tenyészik erre
Egy hármas törzsű nyár, 662 cm
Kb. 150 cm-en ágazik el. (46 10'17"; 18 48'30")
Egy újabb listás nyárfa, 653 cm-rel
Kettős, csomoros törzs (46 10'17"; 18 48'30")
A másik uralkodó virág a réti kakukktorma
Széles, kissé romos fűz , 724 cm-es kerülettel
A fűz mögött egy újabb méretes nyár áll.
Fiatalabb sarjak viszik tovább az életet a vén fehér fűzben
(46 10' 15"; 18 48' 25")
(46 10' 15"; 18 48' 25")
Egy fiatalabb fűz a Holt-Duna partján
