Reggeli séta a Poglejska-barlanghoz

Szálláshelyünk a ma már Bledhez tartozó Recica falurészen volt. Innen pár kilométeres könnyed reggeli sétát tettem a Poglejska-barlanghoz. A képen a szomszéd falu, Spodnje Gorje temploma. 

Átsétáltam Poljsica falucskán is. A modernizált házak végén lévő melléképületekben még régi elemek is fel-fel tűnnek. 

Számomra meglepő volt, hogy néhány kilométerre a világhírű üdülőhelytől kellemes alpesi trágyaszag fogadott, a faluban még sokan tartanak tehenet.  

Tipikus táj szénaszárítókkal. 

A barlang felé mászva újabb nőszőfűféle, szakértőkre várva. Amíg valaki meg nem  cáfol, addig ezt széleslevelű nőszőfűnek tekintem.

Ez a barlang egy olyan országban, ami a karszt nevet adta a világnak, geológiailag jelentéktelennek számít. A jelentőségét ősemberleletei adják. 

Kilátás a barlang szájából Poljsica falura. 

Maga a barlang. 

Kilátás a barlangból. 

Ide látszik a Mittagskogel /Kepa 2145m-es csúcsa is a szlovén-osztrák határról.

Visszafelé Blednek tartva. 

Feltűnik a bledi vár. 

 

Bledi séták

A Bledi-tó szigete a Mária mennybemenetele templommal. A templomtól  balra a parton  Tito egykori villája áll az 1950-es évekből, a jobb oldalon pedig a különös sorsú "teaház" lóg ki az erdőből. 

A "teaház" helyén  I. Sándor Jugoszláv király kastélyát kezdték el építeni  1930-ban, de 1934-re - a király meggyilkolásának idejére - alig haladtak vele valamit. A meredek hegyoldalban lényegében csak három hatalmas pillér készült el, amiknek a későbbi kastélyt kellett volna tartania. Amikor a Tito szocreál puritánságú villája elkészült, annak parkjába belefoglalják a pilléreket, amelyekre egy "teaházat"  építettek-  Erre a Belvedere pavilon név ragadt rá, mert nyilván nagyszerű kilátás van innen a tóra.  Ma mindkét épület drága, de publikus  szálloda illetve vendéglátóhely. 

Bled tehát felkapott hely volt már a két világháború közt is. A  Covid elött évente 1,3 millió vendégéjszakát töltöttek el itt, 67%-ban külföldiek. (Ez kb, Hévíz 2019-es vendégéjszakai számának felel meg.)  Azt nem tudom, hogy ez a szám mennyire állt helyre, de most kétségtelenül élénk volt a forgalom. (Hévíz főként az oroszok kiesésése miatt még nem tudja a régi számait produkálni.) Mi magyarok egész jól álltunk, mert negyedikek voltunk az idelátogató nemzetek rangsorában. 

Néha beleszalad az ember olyan válogatásokba, amikor a világ legszebb strandjait rangsorolják. Ilyen  listában én még soha nem láttam a bledi strandot, de én azért betenném a saját rangsoromba, előkelő helyen. 2002-ben, amikor mi itt jártunk még csak alkalomszerű fürdőzés zajlott a tóban. Mára a tó markánsan fürdőtóvá alakult át. Vize tiszta és kellemesen meleg, strandjainak nagy része egyelőre megtűrt szabadstrand. 

A tó partján sétálgatva két fajta nőszőfűbe is beleszaladtam. A pontos fajmeghatározással nem próbálkozom abban reménykedve, hogy Lukács Robi vagy Horváth  Balázs talán ráakad kis bejegyzésemre. 

A strandról a tó három legszebb eleme is jól látható: A vár,  a sziget a templommal és a Karavankák hegyvonulata. 

Egy a tó vizében vergődő rovar szép interferencia mintázatot hoz létre. 

A Mária mennybemenetele templom a tó egy kis szigetén van. Itt már a IX. században templom állt. 1185 óta zarándokhelyként is ismert. Ma már természetesen nem hiszem, hogy látni még zarándokot errefelé, aki térden csúszva kúszik fel a templomig vezető 99 gránitlépcsőn. Amikor 2003-ban itt jártunk, egész nap lehetett hallani kis harangjának csilingelését. Akkoriban  reggeltő estig egyfolytában ráncigálták a templom harangkötelét. A legenda szerint ugyanis, aki pontosan három kondulásnyira meg tudja szólaltatni a templom harangját, annak teljesül egy kívánsága. Úgy látszik, ezt a szokást azóta betiltották. . A kis szigeten a gótikus templomon, annak XVII. századi harangtornyán és a brixeni püspök (Bled környéke a XIX. század elejéig a Dél-Tiroli brixeni püspökség birtoka volt) egyszerű házán kívül már csak kisebb épületek férnek el.

A Stol (Hochstuhl 2237m) és a Mali Stol (2187m) csúcsai. 

A bledi vár az egykori gleccser koptatta meredek sziklafal tetejére épült, közvetlenül a tó fölé. Már 1011-ben említik. Ekkor adja II. Henrik német-római császár a brixeni (ma Bressanone, Olaszország, Dél-Tirol) püspökségnek a bledi uradalmat, és ez a státusz a XIX. századig elejéig meg is marad. A vár mai formájában későgótikus - reneszánsz formákat idéz. 2003-ban így jellemeztem: "Múzeumában a régészeti kiállítás mellett korabeli (de más helyről származó) bútorokkal berendezett termek idézik meg a régen letűnt korok hangulatát. Várkápolnája későgótikus, belsejében korabarokk oltárokkal és barokk falképekkel. Ezek a falképek bizonyítják, hogy Krajna területén sem csak elsőrendű művészek működtek, de a képek naiv ügyetlenkedései ma már vonzóan hatnak. Természetesen a "turistavadítás" minden kellékét megtaláljuk itt is (ferences barátnak öltözött vincellérek, "ösnyomtatványokat" nyomó sajtó stb.) , szerencsére azonban ezt is választékos ízléssel előadva. A vár teraszáról nagyszerű rálátás van a tóra is, de Szlovénia legmagasabb hegyére, a Triglavra is." Lásd itt. 

Újabb nőszőfűféle szakértői véleményre várva. 

A Karavankák legmagasabb vonulata. Itt van Szlovénia második legmagasabb csúcsa is. Ez a Grintovec (2528m). 

Egy kis túra keretében a tótól északra lévő Visce hegyre is felmentem. Itt áll Adolph Muhr emlékműve, aki bécsi nagykereskedőként 1886 és 1906 közt Bled (az emlékművén is olvasható német nevén Veldes) birtokosa volt. A család 1919-ig, a Monarchia széteséséig volt itt tulajdonos. Az osztrák tartományok közé tartozó Krajna ekkor csatlakozik a Szerb-Horvát- Szlovén-királysághoz, a későbbi Jugoszláviához, hogy egy 75 éves balkáni tévútra térjen rá. 

Muhr szenvedélyes vadász lehetett, erről tanúskodik az emlékmű talapzatán a Szt. Hubertusz jelenet. 

Egyre komorabb az idő a Visce rétjei felett. 

Felhőkben a Karavankák. 

Feltűnik a vár is. 

Meglepő módon az erdő szélén, a vár alatt kis magánkertek sokaságára akadok. A blediek főként virágot, zöldségeket termelnek  itt maguknak. 

A Visce vár alatti csúcsairól szép rálátás van a tóra. 

A tó egy pleisztocéni nagy gleccser maradéka. Az egykori óriásgleccser  munkájának nyoma még sokhelyütt felfedezhető. A tó 145 hektár, legnagyobb hossza 2,1km (épphogy elfér benne a evezőversenyek 2km-es hossza), legmélyebb pontja 30m mély. 

A vár lábainál. 

A hegyről visszafelé jövet komoly viharfelhők gyülekeztek. 

Hatalmas felhőszakadás is lett a vége...

...ami viszonylag gyorsan el is vonult. 

 

A Loibl/Ljubelj-hágó

A Karavankák az Alpok egyik leghosszabb hegylánca, amely 120km hosszan húzódik Ausztria és Szlovénia határán. Ennek a masszív falnak három fontos hágója volt, ezek közül talán  a legfontosabb a Klagenfurt- Laibach (Ljublana) útvonalba eső Loibl. A múlt idő azért indokolt, mert ma a vasúti és közúti forgalom nagyrészt  alagutakon keresztül zajlik. 

A hágó szlovén oldalán egy kis település alakult ki, aminek éke a középkori Szent Anna templom. 

A templom mintegy 1000m magasan van, azon a részen, ahol a hágó felé az utolsó nagyon meredek,  350m szintemelkedésű  3km-es rész következik. 

A környéken 2000-es hegyek dominálnak. Baloldalon a Loibler Baba /Kosutica (1968 m) és a Hochturm /Veliki Vhr (2088m) . 

A templom a szentély felől, mögötte a Begunjscica (2066m). 

A hágót ma már nem használják, mert  megépült itt a Karavankák legkorábbi alagútja, nem messze a templomtól. Ez adja az eredeti hágó nagy varázsát is, mert csak gyalogosan járható út vezet fel hozzá, és azt még a monarchia korának határkövei és építményei szegélyezik. A rekkenő hőségben,  időzavarral küszködve a 350m szintemelkedésű meredek szakaszhoz nem volt erőnk. 

Az első alagút hadi okokból épült meg 1943-ban a karintiai SS parancsnok utasítására, a Német Birodalom és a megszállt Jugoszlávia közti kapcsolatot biztosítandó. Az alagút építéséhez a mauthauseni láger egyik alegységeként,   a szlovén és az osztrák oldalon is egy-egy közös igazgatású koncentrációs tábor épült,  ahol főként politikai- és hadifoglyok dolgoztak. A kápói feladatokat osztrák és német köztörvényesek látták el. 

A két táborban együtt mintegy 2000 fogoly volt. A nagyobb tábor a szlovén oldalon feküdt. 

A tábor két vezetőjét a háború után kivégezték, orvosát - aki benzines injekciókkal végzett a túlságosan  legyengült foglyokkal-  életfogytiglanira ítélték. Az ötvenes években amnesztiát kapott, és még hosszú évekig dolgozott a klagenfurti kórházban. 

Az erőltetett tempónak köszönhetően, magas halálozási rátával, 8 hónap alatt elkészült a csaknem 2km hosszú  szűk alagút. Ezt Tito a háború utáni években bezáratta. A politikai enyhülés hatására az 1960-as években kétsávosra bővítették, és megnyitották a határforgalom számára. Ezzel együtt az eredeti hágót lezárták a közforgalom elől. 

Ma ezernyi virág nyílik a koncentrációs tábor egykori területén. 

A szőkedencsi hárs

Szlovénia felé tartva letérve az autópályáról pár percre hűsöltünk a fa alatt. 

A temetőben egyre kevesebb a rezi sírkőkereszt. 

A hárs viszont életerős, a mellette lévő ismerető tábla sokkal gyorsabban öregedett. 

Koronája azért mintha egy egész kicsit vesztett volna szép kerekded formájából. 

Öt éve voltunk itt legutóbb. 

 

8 bagtell dombságunkból

Kereszt Grábóc határában.

Esti vihar erkélyünkről.

Havasi cincér nem tipikus errefelé, de azért -mint képünk is mutatja-, akad.

Jól tűrte a 2m-ről történő fotózást.

Abszolút bagatell.

Szőlők.

Új kedvenc kilátópontom Grábóc felett, napfényben...

...és viharfelhőkkel