Elbi 60, 2.rész: A Dunakanyar

A Dunakanyar bizonyos szempontból lerágott csont, legalábbis a mai hatvanéveseknek. Ha máshonnan nem, képekről mindenki ismeri. Mi is kétszer jártunk itt, de mindkétszer a másik oldalon:  A dömösi Duna parton és a Prédikálószéken.

Nehéz megszoknom a főváros másfajta dimenzióit. Kis városomat észak-déli irányba, csúcsforgalomban 9 perc alatt átszelem. A fővárosban a dugókban araszolgatva ennek az időnek a tízszerese kellett ahhoz, hogy kiérjek a városból.  Nagymaroson is a fővárosiak felhagyott hétvégi házait találom ott, ahol a térkép szerint már erdő van. Ezeket a házakat valószínűleg azért hagyták sorsukra, mert nem közelíthetők meg autóval.

Pedig ilyen innen a kilátás.

Hamar kialakult a nagymarosi kirándulásom ritmusa.  Sűrű, csenevész erdőkben haladva időnkét kilátópontokhoz ér az ember. Az itteni gyepeknek is uralkodó növénye az Orlay murok.

Haladni tempósan nem lehet, mert a kidőlt fák sokasága kisebb mászásokra kényszerít. Az utat egyébként keményen megalapozta, hogy rögvest volt 200m szintemelkedés, szerencsére utána már nem sok.

Kilátás egy lepencei  hotelre, és a mögötte lévő hegyekre. A kép jobb szélén is egy másik, 230 szobából álló hatalmas szállodakomplexum szürkéllik.  Ezt az 5+1 csillagos szállodát eredetileg a Hilton kezdte el építeni, de aztán az építkezés leállt. Manapság gazdag, ismerősen csengő magyar emberek nevét olvasni vele kapcsolatban, meg azt, hogy lassan halad, sőt áll az építkezés.

Ez már a Gánti-kilátóhely.

Gánti Tibor (1933-2009)  biológusprofesszor kedvenc helye volt ez. Gánti itt élt Nagymarosban. A rendszerváltás idején sokat lehetett hallani róla. Ekkoriban vettem meg a Kontra Crick, avagy az élet mivolta című könyvét, amelyben az élet keletkezéséről szóló chemoton-elméletét  írta le népszerű formában. Ekkoriban a politikába is belekóstolt, kevés sikerrel. 1990-ben a Természet- és Társadalomvédelmi Szövetség néven pártot alapított, de csak a szavazatok 0,03%-át kapták meg. Négy évvel később a Pozsgai Imre és más hírességek nevével fémjelzett Nemzeti Demokrata Szövetség listáján indult, de ennek  a pártnak is csak  a szavazatok 0,5%-át sikerült begyűjtenie. A chemoton-elméletével szerencsére nagyobb sikereket ért el, és azt angolul az Oxfordi Egyetem kiadója jelentette meg 2003-ban. Minden lényeges és fontos itt van az elméletről. Hogy ma hol áll az elmélet nemzetközi megítélése, az talán innen tudható meg.

Az elmúlt időben sok eső esett, több kis madáritató alakult ki a hegyen, amikben vígan tenyésznek az ebihalak.

Lassan haladok nyugat felé, az Ördög-hegyről kissé változik már a szemközti táj.

Már Dömös is látszik.

A Híres Rám-szakadék völgye.

A bazaltos sziklagyepek nem vetekedhetnek a dolomit sziklagyepekkel, különösen a mecsekiekkel, de azért szépek.

Árvalányhaj.

A Remete-völgy egykori kőfejtője.

Bagatell.

A Remete-barlangnál.

A szikla, ami  barlangot rejti. 

Dömös a barlangból.

A barlang túlnyomórészt emberkéz vájta. A középkorban talán valami sziklakolostor-féle is épült hozzá. A vulkanikus kőzetben nagy balrangra nem számíthatunk.  

Kellemes hűvösében kicsit megpihentem. 

Amíg egy almát rágtam, egy házi rozsdafarká jött a barlangba és percekig fel-alá röpdösött, eléggé idegesnek tűnt.  Itt persze emberekkel is találkoztam, de csak egyetlen egy pár volt itt, ők sem sokáig. 

Hazafelé ismét megálltam egy nagymarosi kilátóhely felkeresésére, ezúttal Törökmezőről indulva. Eléggé unalmas, de könnyű kilométerek voltak. Némi érdekesség a nagyezerjó fű.....

... és a távoli börzsönyi csúcsok voltak.

A cél a kapu-hegyi kilátópont volt.

Innen a Szentendrei-sziget csúcsa is jól látszik.

A fő látnivaló azonban a visegrádi vár. 

Külnösen jól látszik innen az Alsóvár.

A királyi palota romjai nem markánsak ebből a távolságból. 

Nagymaros. Mit is mondhatnék zárásul? Összegezve a túrát a Remete-barlangig 8 km-t mentem. Az előző napi naszályi rohanás után kissé fáradtan mozogtam, és nem esett jól, hogy megint egy 200m-es emelkedővel kellett kezdeni, és ismét csak azzal a tudattal, hogy vagy egy órát veszítettem megint a forgalomban. Ráadásul rekkenenő hőség volt. Ezt késő délután egy könnyed, de a kilátópontot nem számítva unalmas 4km zárta a Törökmező-Kapuhegy útvonalon.  A táj grandiózus. Végül is, mi az ami igazi tuisztikai attrakció lehet Magyarországon?  Közép-Európa legnagyobb tava, és Európa legnagyobb folyója. Ez a folyó itt kettészel egy vulkanikus hegységet, és megkoronáz egy partján fekvő világvárost. Minden más ezek után Magyarországon már csak helyi érdekesség. Ez a turisztikai statisztikában is látszik, sajnos. 

Úgy indult az Elbi 60 másfél napja, hogy valami Börzsöny-élmény is lesz benne. Erre azonban még várnom kell. 

 

Elbi 60, 1.rész: A Naszályon

Közelgő kerek évfordulómra megleptem magam egy másfél napos főváros környéki kirándulással. Csütörtök délután az M0-áson araszolgatva jelentős időveszteséggel értem a Naszályhoz, ami barlangjával, kilátópontjaival, jól kiépített turistaútjaival és védett növényeivel nagy élmény vot. 

Kosdról a hegy felé indulva rögvest szépséges növényeitkaság fogad: ibolyás gérbics

Soha életemben nem hallottam a kosdi szénbányászatról. Itt az 1900-as évektől meg-megszakítva folyt a bányászat, majd 1927-től  egy francia tulajdonosi háttérrel rendelkező társaság működtette a kevés nyereséget hozó, sőt gyakran veszteséges bányát.  Aztán 1931. szeptember 28-án a bánya sorsa megpecsételődött: vízbetörés miatt hét bányász meghalt. A tragédia után a bánya végleg bezárt. Az emlékműnél külön értékeltem, hogy a francia nagykövetség is lerótta kegyeletét a tragédia 80. évfordulóján. Akit bővebben érdekel a bánya története, az nézze meg ezt a blogot. 

Kövezett utak vezetnek a Naszály teteje felé,  egy darabig.         

Mivel az M0-áson megcsúsztam időben, ezért túlértékelve edzettségi  állapotpmat, eléggé megnyomtam a tempót az elején, ami később megboszulta magát. 3/4 óra alatt  3,1km-t megtéve, 370m -t emelkedve értem fel a Kopasz-tetőre. 

A  Kopasz-tetőről remek a kilátás a Cserhát felé.

Szelíd, változatos táj. 

A csővári Várhegy, háttérben már a Mátra bércei. 

Keszeg és Alsóhetény. Háttérben homályosan a szlovákiai hegyek. 

Ősagárd.

A Szanda-hegy felhagyott kőbányájával.

Az itteni sziklagyepek is változatosak, de azért nyomába sem érnek egy igazi mecsekinek, pl. Dömörkapunak.

A Nőticsi-tó és a Börzsöny. 

Igen meredek, a csaknem 60 éves térdizületeket nem kímélő ereszkedéssel éri el az ember a Násznép-barlangot. 

A barlang minden várakozásomat felülmúlta. Sajnos nem hoztam lámpát, mobilom meg teljesen alkalmatlan volt arra, hogy tereit bevilágítsa. A csúszos, agyagos, denevérguanós talajon pedig nehezen tudtam előrehaldni. A bükki Kecskelyuk óta nem voltam ilyen klassz barlangban, pedig nemrég a Bakony legnagyobb túristabarlangjában is voltam.  Ide még komolyabb felszereléssel vissza kéne térni.

A barlang után átvágtam a hegy másik oldalára a Nagybánya-kő nevű kilátópontra, ahonnan déli irányába van fantasztikus kilátás a Dunára és környékére. 

Ahonnét indultam, Kosd. 

Vác és a Pilis. 

Rád. 

Vácra kissé rázoomolva. 

Mifelénk nem igen találkozni a sárga gyűszűvirággal. Itt viszont sok van belőle. 

Csaknem 8 km-t tettem meg alig több, mint két óra alatt. Ez így nem sok, de az első 3/4 óra alatt  3,1km-t megtéve, 370m -t emelkedve szinte rohantam, hogy időveszteségeimet behozzam.Utána sok időm elment a fantazstikus barlangban, meg a kilátópontokon. Összeséégében nagy tempójú, fárasztó, szinte már kimerítő, szép kis utam volt, amit az időzavar  miatt rövidítettem is.  Utam térképe itt található.