2024. október 19., szombat

Szembesülés egy híd eltűnésével, avagy a Vén-Duna partján

Baján volt dolgom, előbb érkeztem, gondoltam addig egy jót sétálok a Vén-Duna partján.

A jó sétálás nem jött össze. Egyrészt az árvizet még mindig nem heverte ki a terület, ami most sár módján éli hosszúra nyúlt utóéletét. 

Másrészt az októberi langy meleg szúnyogok ezreit élteti még. 

A telepítésekben világos látszik még hogy meddig ért az ár. 

A Duna is tartja magas vízi formáját, a jóval átlag feletti vízállás a Vén-Dunán is érződik. 

Józan emberi megfontolások alapján rég vissza kellett volna fordulnom, de úgy voltam vele, hogy legalább a Cserta-hídig elmegyek.  Csakhogy nincs már Cserta-híd. Hirtelen megvilágosodtam, hogy miért törölték azt a turistaútat, ami ezen  Cserta-hídon keresztül vezetett a Rezéti-Duna felé. Egyszerűbb volt a turistaútat törölni, mint a hidat újjáépíteni.  Hiába,  rég jártam erre.

A Cserta-torok.

Hogy ne csak hiányokról szóljon ez a bejegyzés, áll még a Vén-Duna partján a listás nyárfa.

A Vén-Duna-torok közelében ez a roncs is arra utal, hogy a dunai sétahajózásnak voltak jobb korszakai is a múltban.(A roncs oldalán nehezen vehető ki a "sétahajózás" felirat.) 

A Vén-Duna-torok.

Apadó vízre várva. Az idén elmarad az október végi gerjeni fürdőzés. 

A bajai könyvtárba igyekeztem egy előadásra.

Amikor 1845-ben átadták ezt  a zsinagógát, akkor az ország legnagyobb ilyen épülete volt. 

1974-ben megvette a városi tanács a már alig működő hitközségtől.

Szépen helyreállítva könyvtárként működik, de a zsidó múltnak is méltó emléket állít.