2023. július 28., péntek

A Skocjan-barlangrendszer

Nehéz eldönteni, hogy néhány napos szlovén utunknak mi volt a legkiemelkedőbb látnivalója, de talán Skocjanra szavaznék. A képen a barlangrendszernek nevet adó falu látható a névében Kis (Mala) , de valójában hatalmas dolina szélén.  

Csak itthon tudom rekonstruálni, hogy tulajdonképpen merre vittek, miután befizettük (szerencsére időben, online) a baradlai középtúra árának több mint háromszorosát.    A  látogatók először a fekete úton  a térkép jobb szélén lévő fogadóépülettől a kb. 900m-re lévő barlangbejáratig haladnak a felszínen, majd a vezetés a piros úton zajlik a föld alatt, mintegy 1,5 óráig, 1,5 km-en.  Ez a 1,5 km a teles barlang hosszának kb.  ötöde.  Az út második részét a térképen kékkel jelzett földalatti Reka folyó kanyonjában tesszik  meg a turisták. 

Tipikus táj a Karszt-hegységben. Az első 900m a barlang szájáig nem túl érdekes. Itt érdemes megjegyezni, hogy Skocjant évente kb. 130-150 ezer ember keresi fel. Egy évtizede még Aggteleken is ennyien voltak, (sőt az 1970-es évek végén 250 ezren) de míg Skocjan feltörőben van, addig Aggtelek környékének látogatottsága csökken.  (Pl. ma már az esztramosi Rákóczi-barlangba se szerveznek túrát, pedig ez volt életem egyik legszebb barlangtúrája.) Ugyanakkor szintén csak a marketingfogásokkal magyarázható, hogy a leghíresebb szlovén barlang,  Postojna évente 1,3 millió látogatót fogad, pedig az nem több, mint egy kisvasúttal kombinált Baradla, amit nagyiparból vett tömegtermelési tapasztalatokkal tesznek hatékonnyá, és egy baradlai középtúra árának négyszeresével valóságos pénzbányává. A szovén barlangok közt egyébként Skocjan része a világörökségnek (mint  Aggtelek), Postojna nem. 

A kép forrása a szlovén wikipedia. Készítette: Bostjan Burger  CC BY-SA 3.0
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Burger_SJ_SumecaJama_01.jpg#/media/File:Burger_SJ_SumecaJama_01.jpg

A barlangban tilos fotózni, és a vezetők figyelőkamerákkal és komoly pénzbirsággal fenyegetőzve teszik ezt nyomatékossá. Úgyhogy  a szlovén wikipediáról közlök képet a barlang belsejéből.  A Skocjan-barlang is úgy indul, mint a Baradla vagy Postojna: cseppkövek kisebb-nagyobb termekben. Aztán az út a hirtelen felbukkanó Reka folyó föld alatti kanyonjának oldalában folytatódik, és az egész barlang  jellege megváltozik.  A kép bal szélén látjuk a hidat, ami átvisz a folyó felett, majd az út a folyó éles  kanyarjának másik ágában folytatódik. Felfoghatatlan méretek, még csak hasonlót sem láttam. 

A barlang kijáratának hatalmas szájában már szabad fotózni. 

Kiérünk a barlangból. 

A túra a fantasztikus méretű Nagy Dolina falában folytatódik. A kép alján lévő úton haladó emberek segítenek érzékeltetni a méretarányokat. 

Ez a térkép a felszínen megtett utunkat mutatja, barnával jelölve. Itt is pirossal jelöltem azt, ahol kiértünk a barlangból. A Reka folyó egy másik barlangszájon jut be a hegy gyomrába, és 34 km után,  már Olaszországban jön a felszínre, aztán néhány kilométer után az Adriába folyik. Skocjánban két hatalmas dolina van ,  Nagy (Velika) és a Kicsi (Mala) , köztük vékony földnyelv, amin a Reka egy barlanggal, egy hasadékkal és  két vízesésessel küzdi át magát.  

Itt látjuk a Reka folyót, amint hasadékán kilépve egy vízeséssel megérkezik a Nagy Dolinába. 

A Nagy Dolina oldalában is vannak kisebb barlangok. Az egyiknek  a szájában  Franz Kraus 19. század végi  barlangkutató emlékére kutat emeltek

A Tomic-barlang.

A Réka a földnyelvet áttörő barlangjából egy   vízeséssel érkezik meg a hasadékába. 

A Reka hasadéka lefelé szegett fejjel.

A hasadék felfelé emelt fejjel.

A Kis (Mala) Dolina a két dolinát elválasztó földnyelvről. 

A Reka hasadéka távolabbról. 

Skocjan falu a Kis Dolina és a Reka hasadéka egy felvételen.