2022. június 30., csütörtök

Menny és pokol után sárkányokat keresve

Egy családi nap a székesfővárosban.
A Szépművészetiben a Bosch-kiállításon. A múzeum ezzel az egy, állandó kiállításain nem is szereplő rendkívül megviselt Bosch-másolattal vágott neki ennek a kiállításnak. Rám mégis nagy hatást tett ez a másolat is, akárcsak a tíz darab eredeti Bosch,  a Menny és Pokol közt nevű kiállításon. 
Bosch mitikus világában érdekes módon a fák nem nagy szerepet töltenek be. Szt. János evangélista mögött látni egy nagy fát, rajta az a több képén is fontos szerepet játszó "remetelakkal". 
A Városliget nagy fái közül nem sok került most terítékre.
A Városliget két nagy új épülete közül a Néprajzi Múzeumnak a tetejére mentünk fel. Furcsa épület ez, de legalább áthatja ezt is az ökoszemlélet. 
A Magyar Zene Háza nevű többszörösen díjazott épületről is elmondható ez. 
Ennél néhány fát körbevettek az épülettel. Remélhetőleg jól fogják bírni a fák ezt. 
 A sárkány már az orfűi brand része, főként ennek a forrásnak a révén. Orfűre a fesztivál révén jutok el, mint sofőr. A forrás érdekességéről ezen honlap alapján közlök információkat: "A forrást éveken át folyamatosan figyelték, hogy a szűk barlangos forrásszájon át milyen rendszerességgel történik kifolyása. Vizsgálták, hogy működése összefüggésbe hozható-e a korábbi időszakokban történt csapadékhullásokkal. Az itt elhelyezett regisztrációs műszer szerint a forrásszájon olyan vízkitörések történtek, melyek a forrás teljesen önálló, sajátos működésére utalnak, függetlenül a csapadék mennyiségétől.
A triász mészkőben kialakult, nem feltárt szifonrendszerben a karsztvíz olyan szinteket érhet el, melynek következményeként időszakosan megindulnak a vízkitörések, néha nagy moraj kíséretében.
A kifolyások igen intenzívek, majd fokozatosan csökkenő tendenciára váltanak. Működésének huzamossága is egyedi, hiszen pár perctől akár napokig tartó is lehet, így hidrogeológiai szempontból igen ritka természeti jelenség.
A kút mellett Melocco Miklós sárkány szobra állt, 1979-ben még megvolt de megrongálták, sőt még 1995-ben is említik amíg vandálok össze nem törték."
A geocachingesek szerint ne számítsunk arra, hogy kitörni látjuk, mert azok az utóbbi időkben nagyon megritkultak. 


A forrást követő rövid szurdokvölgy. 
A szurdok vége még a közút mellett menő járdáról is jól látható. 
Tisztes mezei juhar az abaligeti útelágazásnál. 
Az Orfűi-tó. 
Hazafelé még megállok véletlenszerűen a Mecsekben, egy keresztnél. 
Közepes szépségű erdő fogad. 
A Melegmányi-völgy felé indulok el töbrök és víznyelők közt. 
A völgyig nem jutok el. Egy koszlott lónyelű csodabogyó lett a legérdekesebb látnivalóm.